[APP #52] Ivanka Trump meghívása

Mielőtt bárki arra godolna, hogy őt hívtuk meg vendégnek az adásba, ki kell, hogy ábrándítsam. Nem erről van szó. Ivanka meghívására jártunk a Fehér Házban. De ne szaladjunk ennyire előre. Amerikában jártunk a Fazekas RoboTeam csapatával, ahol a First Global Challenge első helyezését sikerült hazahozni. A verseny másnapján pedig Ivanka Trump meghívta a csapatot a […]

[APP #51] beszélgetés egy áttért Windows Phone fenegyerekkel

Amikor Tamás a Twitterre posztolt egy G6 fotót (fent), rögtön lecsaptam rá. Deme Tamás, aka. Tomzorz a megboldogult SmartEast projekt Windows phone fenegyereke. És most Androidra váltott. Egyébként Koi Tamás, a BerryBlogtól már járt bent még a Podcast születése környékén. Ő nem saját, hanem a BlackBerry döntéséből adódóan tért át Androidra. :) Indultunk a Windows […]

[APP #50] Essential, avagy a megkésett adás

Az 50. jubileumi adással jól megvárakoztattunk mindenkit. Beszélgettünk Andy Rubin telefonjáról, kicsit a Crypto pénzekről (a bemondott árak természetesen nem érvényesek már), s a végén bejelentettük, hogy lesz majd újra vendég az adásban. De jól nem árultuk el, hogy ki lesz. A vendég kérdésen egyébként dolgozunk. Ja, s még mindig keressük Magyarország SnapChat guruját! Hallgassátok! Podcast […]

[APP #49] Crypto Pénzek

Mai napi beszélgetésünk következtében bezuhant az ETH és BTC árfolyam. :) Azt prognosztizáltuk, hogy mivel a beszélgetés kezdetén még 2700-at verdeste, mire kikerül az adás, már 3000 dollár körüli értéken cserélnek gazdát a pénzek. Mint a fenti kép is mutatja, ez nem így történt. A mai adásban körbejártuk a Crypto pénzeket. Mi az Ethereum? Mi […]

[APP #47] mobilfizetés

Mobilfizetés minden szinten. Két új szolgáltatás is megjelent, ami követi a Gránit mobil fizetési forradalmát itthon. Kérdés, hogy meddig maradnak ezek a kezdemények, mikor lép be az itthoni piacra is az Android Pay, esetleg a Samsung Pay, sőt akár az Apple Pay. Illetve milyen bankok csatlakoznak még a mobilfizetéshez, esetleg további szolgáltatók is követik a […]

[APP #45] VR MATH, Smart, heti hírcsokor

Amikor egyszercsak elindult a felvétel… Aztán pedig István belekérdezett a VR MATH projekt és az oktatás kérdésébe. Így hosszú időn át nem lehetett lelőni, s erről beszéltem majdnem a teljes adás alatt. Aztán elmentünk VR-ba még mélyebbre. Ha valakit csak a hírek érdekelnek, tekerjen a végére! Ott végigszaladunk a hét eseményeit. Hallgassátok! Podcast infók Feliratkozás: […]

[APP #44] S8 és a Google lokáció

Megjelent az S8. És most beszéltünk is róla. Izgalmas újítások, ötletek találhatók az új készülékben. Az S8-tól többször elkanyarodtunk, de végülis uralta a beszélgetést. A végefelé pedig a Google lokációval kapcsolatos átláthatatlan taktikáját próbáltuk megfejteni. Hallgassátok! Podcast infók Feliratkozás: http://feeds.feedburner.com/androidportalradio Archívum: http://androidportal.hu/podcast/ Kibeszélő: https://telegram.me/androidportalpodcastchat iTunes (kérésre): https://itunes.apple.com/hu/podcast/android-podcast/id1046029513

[APP #43] Mário és a Pixel

Az adás, amikor István leszólta a Pixelem szilikon tokját. Nem is kicsit. De betettem képnek, hogy lássátok, s eldönthessétek. Najó, tényleg brutális. De valamivel védeni kell a telefont. Egyébként Ti mit csináltok? Van rá biztosítás, aztán esik-törik, cserélitek? Vagy Ti is tokot használtok? Megjelent a Super Mario Android eszközökre is. Bárcsak maradt volna a Nintendo […]