Nem volt szándékomban újabb bejegyzést írni a CES-ről, de a muszáj nagy úr. Részemről - bár nem Android téma, de kapcsolódik hardver oldalon - a CES legnagyobb durranását a HzO nevű cég mutatta be.
Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki szeretné ha a telefonja vízálló lenne. Ehhez viszont semmi kedvem gumi tokba rakni a telefont vagy olyat vásárolni, ami ki akarja zárni a vizet. A HzO bemutatta a technológiát, amely megoldja ezt a problémát. Az általuk kezelt készülékek eredeti formájukban lesznek vízállóak. Illetve ez így nem teljesen igaz, tovább után folytatjuk.
Amikor anno az első nanotechnológiás fejlesztések napvilágra kerültek tudtam, hogy meg fogja változtatni az életünket néhány évtizeden belül. A HzO ennek segítségével forradalmasíthatja - többek között - az okostelefon piacot.
Az eljárás lényege, hogy egy filmszerű nanotech bevonatot képeznek az eszközökön, ezáltal nem zárják ki a vizet, az csak egyszerűen nem tesz kárt a készülék elektronikus részeiben.
WaterBlock is a nanotechnology coating that protects electronic devices from damage by water, moisture and small debris
A következő videón egy Galaxy S II-es készüléket dobnak be egy vízzel teli edénybe, majd felhívják azt. Engem meggyőzött.
Hogy pontosan miként működik, azt nyilván nem árulják el, de jó hír, hogy nem mérgező, tehát valamilyen szinten környezetbarát a technológia.
The chemical make-up of WaterBlock is proprietary. We think the results speak for themselves. However, all ingredients in our formula are non-toxic, inert and have passed all toxicity testing needed to be included in a consumer grade device.
A gyártási technológia adott hőmérsékleten és vákuum alatt tartott kamrát igényel, tehát ahogy írtam ez a jövő, nem egy megveszem a boltban és a telefonomra felhelyezhető védelem.
The WaterBlock coating itself is applied through a vacuum deposition process. In this process, a device that will be coated is situated in a sealed chamber from which all gaseous particles are evacuated. An organic gas is then introduced into the chamber at which point the gas molecules deposit onto the devices, building up a solid thin film, hence the term vacuum deposition or vapor deposition. We control the thickness of the film through various scientific methods including chemistry, time, pressure and temperature.
A nagyobb gyártókkal már kapcsolatba lépett a cég, ezért remélhetjük, hogy néhány éven belül ilyen technológiával kezelt készülékeket vásárolhatunk majd magunknak. Sőt, a magam részéről kikérem magamnak ha 12-18 hónapon belül nem tudok, legalább felső kategóriás, ezzel a védelemmel ellátott Androidos készüléket vásárolni.
HzO is in talks with major consumer electronic device manufacturers to bring WaterBlock to a wide audience.










Hozzászólások
2 kérdés vetődött fel
2 kérdés vetődött fel bennem:
1, tölteni hogy lehet a telefont?
2, sim/sd kártya csere esetén odaveszett a vízállóság?
Ezekre jelenleg nincs válasz.
Ezekre jelenleg nincs válasz. De ahogy a videót nézem, mikor vízbe került, zárt az áramkör, meg azt hitte a telefon, hogy USB-n van. Szóval a csatlakozások elvileg erre nincsenek hatással. Az SD kártya nem lesz vízálló, de a készülék igen. De majd az idő megmondja. Nekem az ötlet, a megvalósítás és a kivitelezés tetszik. Remélem lesz belőle valami.
Jó, csak megosztottam a
Jó, csak megosztottam a kételyeimet, ez olyan szakmai ártalom (bocs, vegyész is vagyok), mert engem is nagyon érdekel. Pl. az áramkör zárást én nem vettem észre, kösz hogy mondtad, ez jó hír (mármint, hogy tölteni azért ezek alapján lehet és figyelnek arra, hogy ezeket a felületeket ne borítsák be)
Az SD kártyás dolgot meg pont az SGS2 miatt kérdeztem, mert ugye ott a hátlapot bontani kell ezekhez. Közben azért jómunkásember módjára olvasgattam a honlapjukat és az derült ki, amit Adam is írt:
" WaterBlock protects the internal electronic assemblies of the device from water damage, wrapping the critical components in a protective, transparent, thin film layer. Because the protective layer is microscopically thin, any added weight is minute and undetectable."
"HzO WaterBlock allows water and moisture to enter and infiltrate against the electronic circuitry without damaging or allowing the circuitry to ground and be destroyed."
Akkor most a készülékgarancia kérdésköre merült fel hirtelen (mert ugye szétszedik meg összerakják, bár ehhez nem kell nagy varázslat) :)
Jól van, tényleg nem kötözködésből írtam, így már látom, hogy miről is van szó és meggyőztek :)
Hi, léteznek már ilyen
Hi,
léteznek már ilyen technológiák: http://www.youtube.com/watch?v=FB4jj_AobCI
Conformal coatingnak hívják. Az a lényege, hogy az érzékeny területet befedik, a csatlakozókat meg nyilván nem, ha vezetné az áramot, akkor nem lenne értelme, ha nem vezeti, akkor meg nem lenne kontakt a csatlakozóknál. Van ahol például arra használják, hogy kéngőzben ne menjen tönkre a PCB, ne lépjen reakcióba a rézzel.
Az a rossz hírem, hogy elég drága lesz, már csak azért sem, mert a mai sem olcsó (ami még nem feltétlenül vízálló), na meg gondolom az R&D költségeket gyorsan akarják majd visszakapni.
Belegondolván azért én elküldeném a telóm egy ilyen kúrára, többet ér mint a gelaskin :)
B
Szerintem minden ugyan úgy
Szerintem minden ugyan úgy működik tovább - töltés, kártyacsere -, mivel a bevonat nagyon-nagyon (ezért is nano) vékony és homogén eloszlású,kb. mint 1 filmréteg - hasonlíthat talán az impregnáláshoz. Az persze jó kérdés, hogy a sok kártya ki és betéttel, nem kopik-e le az érintkezőkről, de biztos erre is kitaláltak valamit. Gondolom PVD esetleg CVD eljárással csinálják, ahogy a szerszámokat és egyéb dolgokat bevonatolnak az iparban.
Itt 1 hasonló cég - http://www.liquipel.com/ -, bár ők mintha külső védelmre mennének rá. Szerintem a legjobb az lenne, ha a szétszedett telefon főbb részeit "bevonatolnák" amik a zárlatra érzékenyek. Gondolom a cikkben szóló valami olyasmi technológia lesz, mert igazából ennek van szerintem értelme. Nyáron én is nagy hasznát vettem volna. : )