Már többször volt szó a google ingyenes navigációjáról itt az androidportalon. Azonban eddig mindig valami távoli és elérhetetlen dolog volt. Most azonban egy remek hírt kell megosztanom a nagyérdeművel. A google navigációja működik mindenhol. Ehhez 1.6-os firmware szükséges, ami ma már a G1-ekre mindenütt elérhető, a többi telefonra meg jó eséllyel fellelhető valami custom donut rom. Nekem donut van a telefonomon, így semmi akadálya nem volt, hogy teszteljem a google navigációt. A teendők a következők:
- letöltöd a megfelelő maps változatot
- Telepíted a kedvenc fájlkezelőddel.
- Ezután a kényelmes navigációt segítő navstarter alkalmazást érdemes telepíteni.
Ennyi. Elindítod a navstartert, s miután megadtad a címet, működik a navigáció. Mint a csatolt képen látható, Budapesten is. Így gondolom egész Magyarországon. Ami persze még vicces, hogy a TTS nincs teljesen tisztában a magyar utcanevek ejtésén, így izgalmas ráadás feladat vezetés közben kitalálni, hogy most melyik utcára gondolt valójában. :-)
update: A fent látható fekvő képen a "Sport utca" Szport atka néven került felolvasásra. Útközben hárman találgattuk, s mulattunk kellemesen az utcaneveken.














Hozzászólások
Kobak: kell ehhez bármi
Kobak: kell ehhez bármi rootolás előtte?
Nem, de minimum 1.6 kell
Nem, de minimum 1.6 kell hozzá, úgyhogy Heron nem lesz jó.
jelentem, G1-en pattan! :)
jelentem, G1-en pattan! :)
Hiphip hurréj! Kérlek,
Hiphip hurréj! Kérlek, írjatok róla részletesen. Műholdképes üzemmódban is? És cache-li? Ha erdőben, berdőben, és nincs 3g.
Lesz majd részletes teszt.
Lesz majd részletes teszt. Egyelőre örülünk, hogy megy. Ma autózom, ugyhogy valószínűleg lesz nagyobblélegzetvételű teszt.
Szia, 32A-s Magicem van és
Szia,
32A-s Magicem van és fel is raktam ugyan úgy a Maps-ot ahogy írtad.
Amikor próbál beszélni akkor nálam lefagy a progi. Nálad volt ilyen?
üdv
Nekem is 32A-s van. A rootolt
Nekem is 32A-s van. A rootolt bejegyzésnél írtam is szerintem. Nálam nem fagy. 1.6-os FW van fent?
Igen 1.6, a te bejegyzésed
Igen 1.6, a te bejegyzésed alapján csináltam a TheUnlockr.com -os módszerrel. Az ő ajánlott donut romjukkal (Amon Ra’s Clean Donut (Magic, 32A)).
Közben eszembe jutott, hogy be volt állítva egy custom hu_HU locale, ami lehet nem tetszett neki, de még nem voltam szabadég alatt, hogy a defaulttal kipróbáljam. Remélem azzal menni fog..
Amon Ra van nekem is fent.
Amon Ra van nekem is fent. 1.6.2 ( http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=538645 )
Sajnos 1.5-ön nem megy. Bár
Sajnos 1.5-ön nem megy. Bár kipróbálhatod. Max törlöd utána két alkalmazást. Egy próbát megér. :-)
Szeretnék kérdezni: forog
Szeretnék kérdezni: forog rajta a térkép az iránytűnek megfelelően? (Nem utcai nézetben, hanem simában és műholdasban)
forog.
forog.
"Navigation to your
"Navigation to your destination is not available"
Ez miért lehet? G1, Donut (1.6), non-rooted.
Az új maps működik, kiírta az újdonságokat. Speech szintézis telepítve, navstarter widget/app indul, keres.
GPS szinkron után pedig a fent említett hibaüzenet. Bármit írok be Magyarországon belül.
Ha "New York"-kal próbálkozom, akkor nyilván az óceán miatt "We couldn't find a route to your destination".
Szóval működni akarna, de Magyarországról hallani sem akar.
Most olvasom, letiltották a
Most olvasom, letiltották a Google Nav használatát az Államokon kívül: http://www.engadget.com/2009/12/08/google-blocks-hacked-navigation-from-...
Na, akkor jókor
Na, akkor jókor telepítettem..
Beszart a PNA-m az autóban és olyan jól jött volna, ha nem kell újat venni..
Hát nekem magicra fel sem
Hát nekem magicra fel sem engedi tenni :S Kiköpi nagy büszkén középre? hogy Application not installed XD