Körülbelül negyed éve, hogy kíváncsian vettem kézbe először a vadi új Androidos kütyümet :D .
Mivel már több, mint tíz éve érdeklődöm a mobileszközök iránt (behatóan), mára már kialakult egy rutin, mi előzze meg a beszerzést? Ez pedig úgy néz ki, hogy alapos utánaolvasással indul a Neten, korábban a szakújságokban; rengeteg teszt, leírás, fórumok és a többi... Végül a kipróbálás, ismeretségi körben található példányon, avagy szaküzletben megtapizás (:D) által. Nektek nem újdonság, hogy mivel is kerül szembe az, aki először kóstol bele az Android világába: mindenütt a root, meg a custom ROM... nah kérem, az meg mi a szösz
?!
Jó ideig úgy gondoltam: ez meredek dolog, mert leginkább az jött le, hogy mennyire könnyű elszúrni és akkor oda a telefon. Most, hogy minden lefutott nálam kb. fél óra alatt, egy kisebb bakival (erről majd később), úgy látom, ha valaki rendelkezik minimális érdeklődéssel és technikai érzékkel, akkor nyugodtan belevághat (természetesen csakis saját felelősségre). Maga a rootolás nem egy látványos valami, mert a Win sem, de a telefon sem ad visszajelzést róla (csak ha bemész a Menübe és ott a Superuser ikon, abból látszik elsőre). Itt követtem el figyelmetlenségből a bakit, mert a Recovery felpakolása után és a ROM telepítése előtt nem hajtottam végre a wipe-olást (egyfajta takarítást). Ez eszembe is jutott azonnal, amikor végre bebootolt a kicsim a friss ROM-mal és ott figyelt (mellette? alatta?) a korábbi ROM is... xD . Persze jöttek ezerrel a "Sajnálom..." üzik a kijelzőre, meg volt minden baja szegénynek
ám rutinosan kaptam magam és vissza az elszúrt részhez, újra pakoltam és semmi gáz
.
Ami miatt nem bántam meg, hogy rászántam magam - avagy a The Celestial Teapot RLS4d előnyei:
1. az alapon gyorsabbra állított proci - tehát látványosan megnőtt a telefon sebesssége, de még nem a használhatóság rovására;
2. a sok felesleges magenta-izé eltűnt, helyette kaptam szabad helyet;
3. eleve jobb app-ok vannak installálva, mint előtte voltak;
4. megszűnt végre az a kicsi, de bosszantó bug, hogy amikor rejtett számról volt nem fogadott hívásom, fogta magát a drága és berakott egy tetszőleges nevet a híváslistámba... pár emberkét "visszahívtam" így, mire kiderült ez a hiba. Ami főleg éjjel volt "vicces", de ez már más téma. Most ennek is vége.
Végezetül: köszönet az androidportal.hu részére, mert nélkületek nem ment volna 










Hozzászólások
Swipe=wipe, ha pontosak
Swipe=wipe, ha pontosak akarunk lenni...
Anonymus: Köszi, javítottam
Anonymus:
Köszi, javítottam az elütést.
Használd egészséggel :) Nekem
Használd egészséggel :) Nekem még nem volt "bátorságom" frissíteni a ZTE Blademet :)
Köszönöm ...az érzés
Köszönöm
...az érzés ismerős, én is kb. egy hónapig készültem rá, minden cikket többször is elolvasva a témában. Végül győzött a kíváncsiság
most pedig elégedett vagyok a spécizett handsetemmel. Amikor lesz rá alkalom és feljebb lépek, már könnyebben teszem meg ugyanezeket (és gondolom, egy komolyabb vason a lehetőségek is bővebbek a kihasználásra).
Komolyabb vasakkal nincs
Komolyabb vasakkal nincs szükség ROM cserére sztem. Pl míg egy Spica tulajnak majndem, hogy kötelezen ajánlom, egy HTC Desire tulajának például szerintem tök szügségtelen.
paulbig85, köszi a tippet,
paulbig85, köszi a tippet, majd figyelembe veszem, amikor cserélek
(amúgy pont majdnem telibe is találtad, mert a Desire HD-t szemeltem ki
). Korábbról már van jó tapasztalatom a HTC-vel, mégha azon csak winmob futott, akkor is ...
A kepernyofoto mar az uj
A kepernyofoto mar az uj ROM-mal van? Ez mar teljesen magyaritott? Vagy ez meg a T-Mobilos ROM volt?
Igen, magyar nyelven fut és
Igen, magyar nyelven fut és nem, ez nem a T-s rom Beállítások menüje (annak fekete az alapszíne, fehér betűkkel és magenta színnel, ha valamit kijelölsz :] ), hanem a TCT RLS4d -é.
Ezt a bug-ot nekem is
Ezt a bug-ot nekem is csinálja,de nekem tetszik.
Okés, ha tetszik hát
Okés, ha tetszik
hát tetszik.
sziasztok!tanácsot szeretnék
sziasztok!
tanácsot szeretnék kérni Pulse Mini használóktól.
a napokban választok céges telót és igazából 2 telefon közt vacillálok...
az egyik ugye a Pulse Mini, a másik pedig a Nokia X3-02.
a Pulse Mini egyértelműen az android miatt szimpatikus, hiszen így sokkal több lehetőség rejlik a telóban, amiket én igazából ki is használnék. viszont több helyen olvastam erről a készülékről olyan dolgokat, amik visszavetették kicsit a kedvem, hogy mellette döntsek. na most ezeknek a "pletykáknak" a valóságtartalmára lennék kíváncsi.
- tehát valóban annyira kezelhetetlen a kis méretű kijelző miatt? illetve rosszul érzékeli az érintéseket?
- milyen gyors a tevékenységek közben? mi az amitől esetleg látványosan belassul és ez milyen sűrű, mennyire idegesítő?
- a zenelejátszó fontos szempont számomra, mivel sok zenét hallgatok. valóban rossz a hang? torzít és halk is?
- az akksi tényleg annyira keveset bír? vagy annyit, mint átlagban az okostelefonok?
- végül pedig az érdekelne, hogy ha esetleg rászánom magam és főzött rommal vértezem fel a kicsikét, és neadjisten 1 hónap múlva meghal a teló, van e lehetőség visszaállítani rá az eredeti állapotokat? céges telefon lévén ez nálam megint csak mérvadó... nyilván nem díjaznák, ha megtudnák, hogy bütykölöm a céges telómat :D
egyébként a Nokia X3-02 pedig éppen az egyszerűsége miatt szimpatikus, csak hát ott meg félek is ettől, mert addig rendben, hogy OVI...de mégis csak S40 van rajta, így nagyok a korlátok. lehet, hogy a Pulse Mini egyszerű készülék, de az android miatt sokkal inkább kihasználhatónak érzem. viszont Nokiába pedig megbízom :) tehát ezért a nagy dilemma...
nos hát, remélem tudtok konkrét tényeket mondani :) köszi előre is!
sziasztok, tud valaki
sziasztok, tud valaki segíteni? az SDK elérési útvonalát nem tudom hogyan kell hozzárendelnem a bashrc file-hoz.ECLIPSE
Szia! Szeretném elkérni a
Szia! Szeretném elkérni a címet, ahol a zte skate-hoz tokot lehet venni. Köszönöm. Erika
Erika, szívesen elküldöm, de
Erika, szívesen elküldöm, de ahhoz vagy regisztrálj be itt, vagy írd meg, hova küldhetem :)
Szia! :) A cikked olvasva,
Szia! :)
A cikked olvasva, kedvet kaptam én is a Pulse Mini-m rootolásához. Esetleg segítenél ebben? Eléggé zöldfülű vagyok még ebben a témában. :) Előre is nagyon köszönöm.
Örülök neki, hogy kedvet
Örülök neki, hogy kedvet kaptál hozzá :)
Priviben írtam neked!
Szia! Én is szeretném már
Szia!
Én is szeretném már kicsit felpöckölni a masinát. Tudnál benne segíteni 1-2 infoval? (:
Miket, honnan, hogyan, mivel? (:
Köszi előre is. !
Szia Zsolt! Én is beállok az
Szia Zsolt!
Én is beállok az éhesen információ után ácsingózók hosszú sorába. Ugyanez lenne a kérésem. Ha lesz időd, nekem is átdobnál egy átfogó infóhalmazt arról, hogy hogyan lehetne felturbózni a skate-met? Mi az a főzött rom, milyet érdemes felrakni, esetleg javasolsz -e új op rendszert? stb. Nem vagyok nagy guru a témában, mintha gyereknek magyaráznál. :)
Köszönöm szépen! (Egyébként zsír a blog! Nagyon hasznos!)
Üdv!
Szia! Kérlek nekem is küldj
Szia!
Kérlek nekem is küldj priviben a romhoz szükséges adatokat, mert ha tényleg így van örülnék, ha feldobná a prociját :).
Köszönöm Segítséged!
Szia!
Szia!
Szeretném én is felfrissíteni a telefonom. Tudnál benne segíteni? :)
Köszi! :)
jetlihun@yahoo.com címre légy szíves küld már a szükséges infokat... :)