Kategória: Appok

Új alkalmazások a Google gyárból

Decemberben minden évben érdemes telepíteni a Santa Tracker alkalmazást. Természetesen, csak ha valaki tavaly óta eltávolította azt. Idén azonban rátett a karácsonyi készülődésre még egy lapáttal a Google,  ádventi kalendáriummal is kedveskedtek nekünk.

Google Santa Tracker
Developer: Google Inc.
Price: Free

Trusted Contacts

Kíváncsi voltál merre jár gyermeked, párod, esetleg főnököd? Vedd fel a Trusted Contact appban és egy gombnyomással megtudhatod merre van éppen. A Google egyébként erre már több saját alkalmazásában részben mutatott megoldást. Egy ideig a Maps tudott valami hasonlót, utána a Google Plus alkalmazásban lehetett megadni, hogy ki lássa a tartózkodási helyünket, illetve végignézhetjük, mely ismerős van a környéken, ki merre jár. Azonban ez egyik sem volt igazán jól használható.

Nem véletlen, hogy több alkalmazás is létezik már, ami ezt a funkcionalitást kínálja. Azonban a Google megoldása ingyenes és első próbálkozások után azt kell mondjam, hogy egészen jól működik.

Trusted Contacts
Developer: Google Inc.
Price: Free

Crowdsource

Itt segíthetünk a Google-nek, hogy még jobb legyen. Alkalmazás indítás után megkérdezi milyen nyelven beszélünk, majd ezután a Google Translate tudását bővíthetjük vagy validálhatjuk, hogy jók-e a jelenlegi fordítások. Ez nem egyszerű feladat. Főleg, mert a magyar nyelv szokszor jóval gazdagabb, mint az angol. Kézírásfelismerést is segíthetjük, hogy javuljon. Itt is akad azért kihívás…

A térkép és képaláírás részhez angolról magyarra vonalon nem találtam még feladatot. A Google-höz híven aztán az elvégzett segítségért különböző érmeket kaphatunk, mint a Google Maps Local Hero játékban.

Ha van egy kis időtök érdemes feltenni az appot és javítani a Google magyar tudását!

Crowdsource
Developer: Google Inc.
Price: Free

Photo Scanner

Volt már róla szó Podcastban. Zseniális. A telefon kamerájával úgy scannel be papírképeket, hogy azok jobb minőségben, gyorsabban digitalizálódnak, mint egy átlag scanner segítségével. Természetesen átlag otthoni felhasználásról van szó.

PhotoScan by Google Photos
Developer: Google Inc.
Price: Free

Wallpapers

Cipőt a cipésztől, háttérképet a Google-től… Vagy valami ilyesmi volt a koncepció az alábbi alkalmazás esetén. Itt jegyezném meg, ha háttérkép, ami nem saját, akkor nekem Chainfire 500 Firepaper alkalmazása egyelőre az etalon. De aki gondolja, azért tegyen egy próbát a Google féle megoldással.

Wallpapers
Developer: Google Inc.
Price: Free

És tudjuk, hogy a Google mindezt nem csak azért csinálja, mert lassan itt a karácsony és nagyon szeret minket. Mountain View minden unatkozó mérnöke mesterséges intelligenciát fejleszt. És ezek az alkalmazások is ennek valami eredménye/forrása. Egyelőre azonban ez még nem a Skynet, cserébe pl. jót játszahatunk vele, amikor rajzokat ismer fel a Google mesterséges intelligenciája.

Appvasárnap minimál: akciós (Black Friday) appok

Van egy csomó alkalmazás, ami a Black Friday őrületnek köszönhetően kivételesen tényleg akciós. A Play Store-ban kevésbé működik a fölé írunk egy drágább ára és áthúzzuk módszer.

A listát az androidpolice-tól kölcsönöztük. Illetve pár dologgal kiegészítettem azt. Ha láttok valamit még, akkor írjátok hozzá kommentben!

Illetve arra is kíváncsiak vagyunk, mit vásároltatok a listából és miért! Tovább a jóárasított appokért!

Tovább

telefonodból intelligens fedélzeti kamera

Nem többet és nem kevesebbet vett a fejébe két fiatalember tavaly és elindították a Nexart. Hurrá, mondhatná bárki, de itt valami nagyobb dologról van szó. Mindkét úriember egész szép múlttal rendelkezik kaliforniai tech cégeknél.

Fedélzeti kamera, vagy dashboard camera, röviden csak dash cam. Ez egy olyan bigyó, mint a repülőgépeken a feketedoboz. Mindent rögzít és ha baleset vagy bármi zűr történik, akkor visszanézhető. Gondolkodtam is már egy ideje a Xiaoyi Dash Cam-en, de mindig arra jutottam, hogy jó, de majd egyszer…

Amikor a Nexar szembejött, az első gondolatom az volt, hogy megnézem mit tud egy ilyen cucc és aztán lehet, hogy mégis veszek egy Yi dashcam-et.

Viszont a Nexar tudása és a törekvés, hogy a biztonságos közlekedés Waze-e legyen, mindenképpen izgalmas.

Mit tud a Nexar?

Tovább

[gyorshír] DuckDuckMoose ingyen

Akinek vannak kis gyermekei, azok számára akár ismerősen is csenghet a DuckDuckMoose név. Egy olyan fejlesztőcsapatról van szó, akik kimondottan kis gyermekek számára készítenek alkalmazásokat.

Ezek az alkalmazások eddig pénzbe kerültek, reklámokat tartalmaztak, így vagy ezért, vagy azért nem jutottak el annyi gyerekhez, amennyihez érdemes lett volna eljutniuk. Most azonban a DuckDuckMoose csapata csatlakozott a Khanacademy csapatához. Sal Khan TED előadása anno fontos mérföldkő volt az életemben a kütyük oktatásbeli használata felé vezető rögös úton.

Most pedig üljetek le a gyermekeitekkel játszani! (angol nyelvtudás egyelőre úgy tűnik szükséges lesz)

Wheels on the Bus
Price: Free
Itsy Bitsy Spider
Price: Free
Wheels on the Bus
Price: Free

Iskolakezdéshez további appokért erre tessék. Ez a cikk eredetileg a saját blogomon jelent meg.

Csinálj mindent a felhőben

Régebben a felhő “csak” adattárolásra volt használható. Erről bővebben itt, meg itt. Óvatosan, mert van ami már azóta nem is létezik az ott leírtak közül. Ahogyan az idő változik, úgy jönnek és mennek a szolgáltatók.

Azonban az elmúlt időszakban egyre újabb dolgok jelennek meg. Most két olyan szolgáltatást szeretnék megmutatni, amik bár nem közvetlenül Androidhoz köthetők, de segítségükkel egy Android telefon/tablet teljesértékű eszközzé tehető. Miről beszélek? Arról, hogy azokat a feladatokat, amiért egy számítógéphez, laptophoz kellene nyúlnunk, delegáljuk a felhőbe. Intézze a szolgáltató bivalyerős gépe a feladatokat, mi pedig ne gondolkozzunk ezeken. Nincs rendszerfrissítés, vírusirtóval való vesződés, stb.

LiquidSky

A LiquidSky egy teljesértékű (alapvetően gaming szemléletű) PC-t varázsol a felhőbe. Regisztráció után kapunk egy napra való ingyen kreditet, hogy a létrehozott gépünket beállítsuk, kipróbáljuk.

Screen Shot 2016-08-20 at 11.55.36

A működés pofonegyszerű. Pattintjuk az appot, feltelepül nekünk a virtuális gép és már indulhat is a játék, vagy amit akarunk.

Tovább

Megjelent a Prisma Androidra

Mindenki a vízparton vadássza a Pokemonokat, eközben elérhetővé, letölthetővé, telepíthetővé vált az iOS-en már népszerű képmanipulátor, a Prisma. Az orosz barátaink által készített alkalmazás segítségével képeinket híres festők stílusában gondolhatjuk újra, a “szűrők” segítségével lehetünk Picassok vagy Van Gogh-ok, több, mint 30 féle stílusból választhatunk.

Tovább

Tv Műsor App

Ebben a cikkben egy új, magyar fejlesztésű alkalmazást szeretnék bemutatni a kedves olvasóknak.

A Tv Műsor elnevezésű alkalmazás június 9-én jelent meg a Play Store-ban. A fejlesztését a C-Group végzi, mely olyan remek alkalmazásokat tett le az asztalra, mint például a Mozi Mánia App és a Lottó Mániát (Zseb Lottózó).

Tovább

Budapesti Menetrend v2.0

A Budapest Menetrend alkalmazás jól ismert lehet miden olvasónk számára. Ez volt az egyik első menetrend alkalmazás, ami már indulásakor a portál szerzőinek szimpátiáját kivívta, Andreas még 2013-ban a menetrend alkalmazások győztesének választotta. A következő év végén pedig az olvasóink választották meg a legkedvesebb magyar fejlesztésű alkalmazásuknak. Jómagam szintén indulása óta használom teljes megelégedettséggel, és örömmel veszek minden újítást, mert újra és újra azt mutatják meg, hogy a jóból lehet még sokkal jobb is. Egy ilyen alkalom jött el most, és külön érdekesség, hogy a szerző, Szincsák Tamás mutatja be nektek a második főverziót, ami a mai napon kerül fel a Google Playre.

Tovább

mytv 2016

Visszakerestem, s 2013. novemberben jártam kint a Telenor házban a mytv sajtóbemutatóján. Tettünk vele egy próbát. Esetlen volt és sok sebből vérzett. Viszont az egyik úttörője a streaming szolgáltatásoknak itthon. Azóta eltelt elég sok idő, s tegnap újra mytv sajtótájékoztató volt.

Épp a fentiek, s a blogomon megfogalmazott kritikák miatt erős fenntartásokkal néztem meg mit tud 2016-ban a mytv. Mivel eddig a rendszer zárt volt, az újságírói hozzáférés elmúlt, így nem követtem igazán azóta a mytv sorsát. Óvatosan kattintottam így a mytv.telenor.hu oldalra. És hihetetlen előrelépés történt a 2013 évvégi állapotokhoz képest. A logó hál’Istennek frissült, megváltozott. És a tartalom is bővült, frissült. A weboldal szép, áttekinthető, s mostantól mindenkinek elérhető.

mytv.telenor.hu

Netflix előfizető vagyok. Így nem most látok először streaming felületet. És azt kell, hogy mondjam, nem kell szégyenkeznie sem a mytv oldalnak, sem pedig a mytv appnak a Netflix mellett.

A tegnapi esemény két üzenetet hozott:

  • Mostantól mindenkinek nyitott a mytv, nem csak Telenor előfizetőknek
  • Először a mytv-n keresztül érhető el az HBO Go hagyományos televízió előfizetés nélkül

Ez utóbbi egyre fontosabb, mert nem hiszem, hogy egyedül vagyunk Magyarországon, akik rendelkezünk TV készülékkel, de nem fizetünk elő semmilyen televízió adásra. A TV egyszerűen egy felület arra, hogy filmeket nézzünk, vagy célzottan (pl. ChromeCast segítségével) tartalmakat jelenítsünk meg a nagy képernyőn.

Screen Shot 2016-04-12 at 21.36.59

Ha valaki pedig Telenor előfizető, akkor augusztus 31-ig adatforgalmi díj nélkül élvezheti a mytv-t.

Ez pedig Olimpia és foci vb idejében nem mindegy! Balatonparton hideg fröccsöt kortyolgatva lehet a naplementében meccset nézni a telefonon.

 

 

MyTV Telenor
Developer: Telenor Hungary
Price: Free

Gyorshír: megjelent a Waze 4-es verziója Androidra

Régen várt frissítés vált elérhetővé a Play Store-ban. A Waze teljes redizájnt kapott, az ígéretek szerint optimalizáltak az erőforrás-felhasználáson, így akkumulátor üzemidő-növekedést ígérnek a fejlesztők. Kevesebb lépésben indíthatunk vezetést, küldhetünk ETA-t ismerősöknek, valamint ha a naptárunkhoz hozzáférést adunk, az aktuális forgalom alapján fog minket figyelmeztetni az app, hogy mikor kellene el indulnunk az időben érkezéshez. A sebességhatár-kijelzések is hamarosan elérhetők lesznek az alkalmazásban. Érdemes frissíteni.