MojAndroid
(x) hirdetés

Valami csodálatos véletlen folytán a Google elérhetővé tette nekem a podcast funkcionalitást itt, az isten háta mögött, Hollandiában. Nem tudom mióta van ez így, tegnap este tűnt fel, ma reggel pedig kicsit körbenéztem, milyen a podcast, ha Google Play Music appból hallgatja az ember.

És hát…

Hogyismondjam…

Szélsőségesen közepes. (De igazából minimál.)

De azért gondoltam írok róla, mert egyrészt nem tudom, hogy Magyarországon is elkövette-e ezt az apró hibát a Google (mármint hogy egy szolgáltatást elérhetővé tett), másrészt mégiscsak Android, Google, Podcast, és a témában ha jól látom az utolsó cikk Kobak írása abból az időből, amikor a Google elindította az egész podcast-osdit az appjukban. Ó, be’ naiv, boldog idők voltak azok!

A szélsőségesen átlagos alatt egyébként azt értem, hogy a podcast szolgáltatás pontosan hozza azt a színvonalat, amit a Google szolgáltatások zöme: valami van, hogy legyen, de teljesen alap, nem ad semmi extra szolgáltatást, de majd egyszer iteratív módon bizts belefejlesztenek mindent, amit kell, kivéve ha mégis inkább úgy hagyják az egészet maintenance módban, vagy csöndben beszántják.

A Play Music app-ban a következő dolgokat tudod csinálni:

  • Megnézni a csatornát
  • Lejátszani a podcastot
  • Automatikusan letölteni az epizódokat (a beállítást nem lehet cizellálni, 3 epizódot fog letölteni, ennyi legyen elég, nem flancolunk)
  • Értesíteni az új epizódokról (pozitívum, hogy alapból ki van kapcsolva)
  • Kiválasztani, hogy a legrégebbi, vagy legújabb epizódot játssza le az app

A slusszpoén az, hogy a Google jó szokásához híven vagy a mobilomon aktiválták véletlenül a funkciót, vagy a weben felejtették el aktiválni, ezért azt pl. nem tudom megmondani, hogy van-e szinkron (“played” státusz, vagy akár pontos lejátszási állapot) az app és web között.

Öszehasonlításképpen: én jelenleg a Player.fm-re esküszöm podcast lejátszás téren (itt találod a csatornámat), ahol igaz ugyan, hogy Gold előfizető vagyok, viszont ezért tényleg mindent megkapok amit csak podcastban adni lehet: pontos lejátszási állapot szinkron a web és app között, saját playlistek, kategóriák, import-export, minden. (Egyébként Gold nélkül is elég tápos az app, de a sync megáll a feliratkozások szinkronja szintjén.)

Szóval: ha jó podcast playert akarsz, ne várj a Google alkalmazására. A Player.fm-en kívül is több remek lehetőséged van, ott a Pocket Casts, a Podcast Addict, a Stitcher, és még vagy 20 másik, mind jobb, mint amit a Play Music app jelenleg tud. A Google viszont elmondhatja magáról, hogy letett az asztalra valamit, így már jár a participation trophy.

🏆


 



(x) hirdetés
2018.03.10.

+