MojAndroid
(x) hirdetés

Huawei sajtóeseményével folytatódott az idei kalandozás az IFÁn.

A Huawei nem csak egy dolgot mutatott be, s nem is azt, amire a legtöbben számítottunk. Tavaly a Mate család “köztes tagját”, a Mate S-t mutatták be. Idén egy új termékcsalád első két tagját ismerhettük meg. A Nova család az összehasonlítások alapján a középkategóriában versenyez, így talán ezért is a Samsung A5 illetve A7 telefonokkal került összehasonlításra.

Azonban itt nem állt meg a kínai óriás. Lett piros és kék P9, s megismerhettük a MediaPad M3-mat is.

2016-09-01 11.28.39

Az esemény “sztárja” Xenia Tchoumi volt, aki ha valaki nem tudná, híres fashion blogger. Tőle megtudtuk mennyire hogyan szelfizzünk, s még rengeteg olyan tippet adott, ahol a sorokban ülő többségében hímnemű újságíró és techblogger csak pislogott.

Illetve volt egy pont, amin nem nagyon tudtunk túllépni, ez pedig az a funkció, hogy mostantól nem kell sminkelni, mert a Huawei Nova megoldja, s tesz fel ránk virtuális sminket. Így nyugodtan elindulhat bárki otthonról, csinálhat a taxiban egy sminkmentes szelfit, amit digitálisan sminkesíthet. Vagy valami ilyesmi.

Huawei Nova

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Huawei Nova

A kisebbik telefon, egy kezes használatra lett szánva. Nagy kijelző és kicsi méret. Lenti képen a konkurencia. Természetesen Samsung és az Apple termékei.

2016-09-01 10.41.46

A kijelzője még jobb. És természetesen legalább 10%-kal jobb minden területen, mint az iPhone 6s.

2016-09-01 10.42.32

A bemutatón a Rose Gold színt csak később mutatták be, így kicsit meg is ijedtem, hogy lehetséges, hogy mégse lesz Rose Gold színben kapható. Azonban nem kell senkinek addógni, aki esetleg ilyen színben vásárolna Huawei Novát. Lesz.

2016-09-01 10.43.35

Természetesen sebességben is veri az összes konkurens terméket.

2016-09-01 10.44.26

Az akkuidő egyenesen kiemelkedő (bár papiron se hozza a tegnap bemutatott Moto Z 50 órás akkuidejét). Viszont a Pokemon GO poén átjött mindenkinek. :)

2016-09-01 10.45.44

Természetesen USB C-vel érkezik, s szuper új 4 rétegű elképesztően biztonságos ujjlenyomatolvasót kapott a telefon. Ami a tavaly bemutatott Mate S és a többi azóta megjelent Huawei telefonhoz hasonlóan rengeteg extra funkcióval rendelkezik, mint a szelfi és navigálás, stb.

A telefonok másfél SIM kártyát kezelnek. :) Vagyis kettőt, ha nincs MicroSD kártya behelyezve a telefonba.

2016-09-01 10.47.47

A bemutató végén szokásos módon lehetőség nyílt kézbekapni a telefont. Itt egy esetlen, gyenge felbontású, de mégiscsak Huawei Nova felvétel:

Huawei Nova Plus

A Nova Plust ebben az egy képben foglaljuk össze:

2016-09-01 10.49.35

Nagyobb kijelző, nagyobb akku. Cserébe búcsút mondhatunk az egy kezes használatnak.

Huawei MediaPad M3

2016-09-01 11.24.40

A MediaPad bemutatásakor lépett a színpadra Mr Yu mellé Dinesh C. Paliwal a Harman/Kardon CEO-ja. Elmondta ő is, hogy csodálatos  terméket alkottak. ÉS fantasztikus világot élünk.

Ide idézném a bemutató alatti velős Twitter beszélgetést.

Mindenki döntse el maga, hogy hisz-e abban, hogy itt valóban csodálatos hangzás vár-e ránk az alább látható árakon.

2016-09-01 11.28.02

P9 pirosban és kékben

Itt sokmindent nem tudtunk meg azonkívül, hogy ezekben a színekben a Huawei az első, akik telefont gyártanak. Ez azt hiszem egyébként senkinek nem meglepetés. :)

Az árát természetesen megtudtuk.

2016-09-01 11.27.44

Képek

Huawei IFA2016

További képek a fenti képre kattintva jelennek meg.

2016.09.01.

+