ChatSim + OperaMax tapasztalatok

Amikor a ChatSim nyereményjáték és termékbemutató volt, többek jelezték, hogy várnának egy tesztet is. Mivel amikor azt írtam, még csak nemrég bontottam ki a borítékból a ChatSim kártyámat, nem tudtam részletes tesztet közzétenni.

Egy hónapnyi használat után viszont összeírom a tapasztalataimat.

A ChatSim egy remek dolog, de elég körülményes jószág. Ezt úgy tűnik az olaszok is tudják. Emiatt a beállítások menüpont már nem csak szöveges, hanem képernyőképekkel segített.

ChatSimJutalomfalatka az olaszoknak, hogy mindezt stock Android 5.x felületen mutatják be. ;)

Ha a roaming adatot engedélyeztük, utána már sima ügy lehetne, de itt jön a neheze. Meg kell fogni minden nem chat alapú adatforgalmat.

Az APN beállítás még egy fontos kritérium. Mert ahogy azt már korábban írtam, a SIM kártya, amit a telefonba helyeztünk egy észt szolgáltatóhoz kapcsolódik. Azonban nekünk nem az ahhoz tartozó APN-re lesz szükségünk, hanem egy speciális ChatSim APN-t kell beállítani.

Ez sem bonyolult. A lenti képeket bemutatják lépésről lépésre.

Screen Shot 2015-07-31 at 9.33.28

Erre a háttér adatforgalom tiltása volt az elsődleges megoldás. Abban az esetben, ha valaki a gyári Android rendszeren éli mindennapjait. Bizonyos gyártói felületek tartalmaznak azonban ennél sokkal szofisztikáltabb megoldásokat is, mint pl. az általam kevésbé kedvelt EMUI. Ott alkalmazásra bontva meg tudjuk adni melyik app kaphat mobilnet kapcsolatot, s melyiket szeretnénk tiltani.

Multimédia

Az utóbbi héten kislányom (8) használja a SIM kártyát. Küldözgetett képeket is. Az is remekül működött. Azonban egyszercsak kaptam egy e-mailt, hogy elfogyott a Multimédia keretem. Mostantól csak szöveg és emoji. OK. Gondoltam ránézek, mivel merítettük le azt. Mert világos, hogy nem kevés kép cserélt gazdát az utóbbi napokban, de azért mégis jó lenne tudni, mennyit szabad, s hogy lettek a kreditek elszámolva.

ChatSim Balance

Ezt sajnos nem sikerült megtudni. Mert csak azt látom, hogy bizony kiszürkült a Multimédia rész. Amíg volt keret, addig látszott. Utólag viszont sajnos nincs lehetőség historyt áttekinteni.

Opera Max

A háttér adatforgalom tiltásával van némi gond. Persze ez nyaralás során előny is lehet. A telefon nem fog pittyegni, ha Bözsi üzenetet írt nekünk a Facebook Messengeren. Erre rájöttek a ChatSimnél is, s kitalálták, hogy az Opera Max alkalmazás lesz erre a megoldás.

És lássunk csodát, valóban sokkal barátságosabb lett az élet az Opera Max alkalmazása után. Az adatforgalmat visszakapcsoltam, s az Opera Max-ban tiltottam le minden appot, ami nem chat. Ez a rész nagyon egyszerűen, s jól működik.

Az Opera Max-ot ezekután feltettem a saját telefonomra is. Mivel adatforgalom csökkenést is ígérnek. Ehhez persze némi bizalomra van szükség, hiszen az adatforgalmunkat az Opera VPN-jén keresztül bonyolítjuk ebben az esetben. Be lehet kapcsolni egyébként WiFi hálózatokon is az Opera Max-ot. Ott az adatspórolás nem hiszem, hogy szempont. Itthon szinte mindenki korlátlan adatforgalommal rendelkezik otthoni Internet esetén. Ha pedig kávézóban lógunk a WiFi-n, akkor senkit nem érdekel, mennyit lehet spórolni a kávézónak adatforgalomban. Annál viszont izgalmasabb, hogy ez utóbbi esetben az adatforgalmunk némileg titkosítva történik az Opera VPN-en, így esetleg kevésbé vagyunk kitéve valami rosszcsont kölyöknek, aki épp a “hogyan szerezzük meg mások Facebook hozzáférését a kávézó WiFi hálózatán” kisokosból tanultakat ülteti át gyakorlatba.

Nekem kb 10%, amit meg tudott fogni a mobil adatforgalmamban. Ezeket főleg a képeken spórolta össze.

Végszó

A ChatSim teljesen jól működik. Utazáshoz, ha tényleg nincs nagyobb igény, mint gyors üzeneteket küldeni, s néhány selfie-t, akkor kiváló. Ha bármi többre van igény, akkor marad a helyi SIM kártya, vagy a szolgáltatói napi Internet jegyek.

Itthoni használatra is alkalmas lehet. Nálunk Hangouts üzenetváltásokra van most bevetve. Az Opera Max előtt ez nehézkes lett volna, az említett háttér adatforgalom tiltása miatt.

Az Opera Max nem rossz, de nem hiszem, hogy sokáig marad a rendes telefonomon.

Huawei P8 család

A Huawei Magyarország jóvoltából először a P8 Lite, utána pedig a P8 vendégeskedett nálam. Mindkét telefont hosszan nyúztam. Amit mindkét esetben el kell mondani, ezek szép telefonok. És ha a hírek igazak, márpedig egyre több ilyen hír terjed az Interneten, akkor a Huawei által gyártott Nexus telefon lehet az ideális telefon.

A P8 Lite volt az első vendég. Amikor a telefont kézbevettem a csomagolás volt az első pozitív meglepetés a telefonban. A tok a szokásos téglatest alakú, de az oldalán nyílik, s oda csúsztatható be a telefon. A P8 esetén természetesen ezt egy kicsit még strapabíróbbra, jobbra készítették. A Lite csomagolása papírból van, míg a P8 esetén kemény műanyagból készült az.

A Huawei belépett a prémium kategóriába. A P6 is remek telefon volt, a P7 ezt megerősítette, de mindkét esetben hiányzott számomra az a kis plusz. Ráadásul a P6 esetén elég erős volt az iPhone érzése az embernek. A kis történelmi áttekintés után viszont lássuk a két telefont. A P8 lite a P8-hoz képest gyengébb, de a kialakítása hasonlóképpen elegáns, s nagyon jó kézbe venni.

(tovább…)

Stagefright, második felvonás

Tegnap hírt adtunk egy olyan hibáról, ami majdnem minden Android telefont érint. Ezt a hibát kihasználva egy támadó a telefonunk felett átveheti az irányítást egy egyszerű MMS küldésével, és gyakorlatilag korlátok nélkül megfigyelhet minket. A hiba a telefon média feldolgozó (mediaserver) programjában van, és a hibát ugyan javította már az AOSP forrásban a Google, de az kérdés, hogy ez mikor kerül el a telefonunkra, mert ehhez a telefon gyártójának közreműködésére is szükség lenne. A hiba javítása egyelőre csak a CyanogenModba került bele (Illetve a Silent Circle adott még ki javítást a Blackphone-okhoz, illetve a FirefoxOS is javította már a hibát, májusban).

Nos, most a Trend Mikro szakemberei tettek közzé egy újabb biztonsági hibát, ami szintén a mediaserver kódjában van. Lehetőség van arra, hogy egy MKV fájlban rejtsenek el rosszindulatú kódot, ami egy Android készüléken aktiválja magát, a film lejátszása közben, a háttérben. Ez a filmlejátszás akár egy böngészőben is történhet, úgy, hogy a weboldalt néző felhasználó akár nem is tud arról, hogy a háttérben elindult egy MKV lejátszás, mert a Chrome Autoplay funkciója nem küszöböli ki a rosszindulatú program lefutását, ami ugyanazt eredményezi, mint a korábbi hibánál a fertőzött MMS. A hiba Android 4.3, vagy annál újabb verziókat érint, még a legutóbbi Android 5.1.1-et is. A hibát a Google elismerte, de alacsony prioritással kezeli, így nem is nagyon várhatunk hibajavítást a közeljövőben.

forrás: greenbot

Stagefright: a brutális Android sebezhetőség

Kobak már leírta a mai nap egyik fontos hírét, hát ejtsünk szót a másikról is, bár ez kevésbé pozitív. A hacker világ most konferenciát konferenciára halmoz, most a Black Hat konferenciára készül, és sorra jelennek meg ennek kapcsán a különböző hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb informatikai biztonsági hibák. Nem kerülhette el ez a legnépszerűbb mobil operációs rendszert sem, de arra talán senki sem számított, hogy egy ennyire súlyos hibát tárnak fel az önkéntes hibakeresők.

Miről is van szó? Egy olyan, lényegében minden Android készüléket érintő hibára hívta fel a figyelmet a Zimperium zLabs, ami mellett nem lehet elmenni egy kézlegyintéssel. Rosszindulatú emberek egy MMS segítségével a telefon használójának beavatkozása, és tudta nélkül programfuttatási jogot nyernek a telefonon, ami azt jelenti, hogy egy MMS-nek álcázva elküldenek egy olyan programot, ami átveszi a teljes irányítását a készüléknek, és mindezt úgy, hogy erről az a személy, aki a telefonjára megkapta a fertőzött MMS-t tudomást sem szerez!

A hibát a Google már elismerte, és egy javítást közzé is tett már az Android forráskódjában, de ahhoz, hogy ez eljusson a készülékeinkre, a gyártók közreműködésére is szükség lenne, ami mint tudjuk az Android esetén nem valami felhasználóbarát. Pedig a hiba az összes Android 2.3-nál újabb készüléket érint, az Android felhasználók nagyjából 95%-át. A hibá javítását egyelőre a Silent Circle készülékek és a Cyanogen Mod felhasználói kapták meg a fejlesztőik jóvoltából, a Google egyelőre tervezi a frissítést, a többi gyártó viszont még csak nem is reagált a hibát orvosolandó frissítésre történő érdeklődésekre.

Átmeneti megoldásként annyit tehet a felhasználó, hogy kikapcsolja az MMS üzenetek automatikus letöltését. És ez után ismeretlen számról nem tölt le semmilyen MMS üzenetet.

Akit részletesebben érdekel a probléma, annak a HWSW remek cikkét ajánlom: <link>

Az MMS automata letöltésének kikapcsolásáról ebben a cikkben vannak remek animált képek: <link>

Addig is hallgassunk meg egy másik Stage fright-ot!

OnePlus 2

Mindenki, aki ma hajnali 4-kor épp unatkozott, élőben nézhette a OnePlus 2 bejelentését. Ha esetleg az olvasók között akad más is hozzám hasonlóan, aki az igazak álmát aludta, azok számára összefoglalom, mi történt.

A Flagship Killer a One-ra valóban megállta a helyét. A 2 esetén már nem merem ezt ennyire egyértelműen kijelenteni. Az egész bejelentés, specifikáció szivárogtatás másodszorra már kicsit izzadtságszagú volt.

Térjünk a lényegre.

  • Augusztus 11. USA, Kanada, EU, India és Kína
  • Snapdragon 810, a sokat emlegetett processzor a lelke
  • 4 GB DDR3, 64 GB, $389 (129990 HUF)
  • 3 GB DDR3, 16 GB, $329 (107990 HUF)
  • 13 megapixel hátlapi, lézer autofókusz, optikai képstabilizátor, 5 megapixel előlapi
  • 5,5 colos LCD, 1080p kijelző
  • 3300 mAh akku
  • 2 4G SIM kártya fogadására képes
  • USB Type C töltő
  • Nincs NFC, WTF?!
  • Van viszont ujjlenyomatolvasó
  • És lett benne “alert slider”, vagyis az iPhone-okból megismert hardveres némító kapcsoló

És persze vannak kiváltságosok, akik elsők között kaparinthatták kézbe a 2-t. MKHBD pl. ilyen. Nézzétek meg az ő videóját is.

Nekem nem egyértelmű még a One-hoz képest sem az előrelépés. Ha engem kérdeztek, akkor én most valószínűleg inkább az első generációs OnePlus telefont venném meg. Ti mit gondoltok?

Update: Itt a hivatalos ártáblázat.

http://mobilarena.hu/dl/upc/2015-07/105743_nevtelen_2.jpg

Google Play akciók (USA, de némelyik itthon is)

Sajnos a mostani játékakciót nem sikerült magyarítani. Azért ne legyünk telhetetlenek, volt nem is olyan régen egy filmkölcsönzős/vásárlós akció, amivel mi magyarok jártunk anno nagyon jól. Ennek ellenére, vannak játékok, amik itthon is akciós áron érhetők el. Ha találtok további akciós játékot a magyar Store-ban is, akkor mehet kommentbe. Itt a nem teljes lista, a július 27-ig akciós játékokról kedvcsinálónak:

Monument Valley
Monument Valley
Developer: ustwo games
Price: $3.99
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot
  • Monument Valley Screenshot

$0.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $4.99

République
République
Developer: Camouflaj, LLC
Price: Free
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot
  • République Screenshot

$0.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $4.99

Botanicula
Botanicula
Developer: Amanita Design
Price: $5.99
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot
  • Botanicula Screenshot

$0.95 az USA store-ban most. Eredeti ár: $4.99

FOTONICA
FOTONICA
Price: $2.99
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot
  • FOTONICA Screenshot

$0.89 az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.99

Age of Zombies
Age of Zombies
Developer: Halfbrick Studios
Price: Free
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot
  • Age of Zombies Screenshot

$0.10 az USA store-ban most. Eredeti ár: $.99

Unium
Unium
Developer: Kittehface Software
Price: $1.99
  • Unium Screenshot
  • Unium Screenshot
  • Unium Screenshot
  • Unium Screenshot
  • Unium Screenshot
  • Unium Screenshot
  • Unium Screenshot
  • Unium Screenshot
  • Unium Screenshot
  • Unium Screenshot

$0.19 az USA store-ban most. Eredeti ár: $1.99

Marvel Pinball
Marvel Pinball
Developer: Zen Studios
Price: $0.99
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot
  • Marvel Pinball Screenshot

$0.50 az USA store-ban most. Eredeti ár: $.99

Kiwanuka
Kiwanuka
Developer: Jakyl
Price: $3.99
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot
  • Kiwanuka Screenshot

$1.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.50-3.00

Game of Thrones
Game of Thrones
Developer: Telltale Games
Price: Free+
  • Game of Thrones Screenshot
  • Game of Thrones Screenshot

$0.60 az USA store-ban most. Eredeti ár: $4.99

THE KING OF FIGHTERS-A 2012
THE KING OF FIGHTERS-A 2012
  • THE KING OF FIGHTERS-A 2012 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS-A 2012 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS-A 2012 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS-A 2012 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS-A 2012 Screenshot

$0.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.99

THE KING OF FIGHTERS '97
THE KING OF FIGHTERS '97
Developer: SNK CORPORATION
Price: $2.99
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot
  • THE KING OF FIGHTERS '97 Screenshot

$0.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.99

GAROU: MARK OF THE WOLVES
GAROU: MARK OF THE WOLVES
Developer: SNK CORPORATION
Price: $3.99
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot
  • GAROU: MARK OF THE WOLVES Screenshot

$0.99az USA store-ban most. Eredeti ár: $3.99

SAMURAI SHODOWN II
SAMURAI SHODOWN II
Developer: SNK CORPORATION
Price: $2.99
  • SAMURAI SHODOWN II Screenshot
  • SAMURAI SHODOWN II Screenshot
  • SAMURAI SHODOWN II Screenshot
  • SAMURAI SHODOWN II Screenshot
  • SAMURAI SHODOWN II Screenshot

$0.99az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.99

FATAL FURY SPECIAL
FATAL FURY SPECIAL
Developer: SNK CORPORATION
Price: $3.99
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot
  • FATAL FURY SPECIAL Screenshot

$0.99az USA store-ban most. Eredeti ár: $3.99

METAL SLUG X
METAL SLUG X
Developer: SNK CORPORATION
Price: $2.99
  • METAL SLUG X Screenshot
  • METAL SLUG X Screenshot
  • METAL SLUG X Screenshot
  • METAL SLUG X Screenshot
  • METAL SLUG X Screenshot

$0.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.99

METAL SLUG
METAL SLUG
Developer: SNK CORPORATION
Price: $2.99
  • METAL SLUG Screenshot
  • METAL SLUG Screenshot
  • METAL SLUG Screenshot
  • METAL SLUG Screenshot
  • METAL SLUG Screenshot

$0.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.99

METAL SLUG 3
METAL SLUG 3
Developer: SNK CORPORATION
Price: $2.99
  • METAL SLUG 3 Screenshot
  • METAL SLUG 3 Screenshot
  • METAL SLUG 3 Screenshot
  • METAL SLUG 3 Screenshot
  • METAL SLUG 3 Screenshot
  • METAL SLUG 3 Screenshot

$0.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.99

METAL SLUG 2
METAL SLUG 2
Developer: SNK CORPORATION
Price: $2.99
  • METAL SLUG 2 Screenshot
  • METAL SLUG 2 Screenshot
  • METAL SLUG 2 Screenshot
  • METAL SLUG 2 Screenshot
  • METAL SLUG 2 Screenshot

$0.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.99

The app was not found in the store. :-(

$0.99 az USA store-ban most. Eredeti ár: $2.99

Az pedig ráadás, hogy a ChromeCast most lett 2 éves, így egy ingyenes filmkölcsönzéssel lep meg bennünket a Google.

Honor 4C

Amikor az első hírek felröppentek a 3C utódjáról, akkor már nagyon vártam, hogy kezembe kaparintsam a Honor elérhető árú telefonszériájának legújabb darabját.

Amikor a sajtóközlemény érkezett, hogy a gyártás során miket kell a telefonnak elviselni, akkor ismét arra jutottam, hogy hamarosan közelebbi ismeretségbe szeretnék kerülni a készülékkel.

A Honor 4C-nek ezeket kell kiállnia mielőtt forgalomba kerülhet:

  • Egymást követő be- és kikapcsolások száma: 10 ezer alkalommal
  • Egymást követő felébredések száma (teljes alvó állapotból): 100 ezer alkalommal
  • Bekapcsoló gomb megnyomásának száma: 200 ezer alkalommal
  • Hangerőszabályzó megnyomásának száma: 50 ezer alkalommal
  • USB port tartóssága (bedugás, kihúzás): 10 ezer alkalommal
  • Fejhallgató port tartóssága (bedugás, kihúzás): 5 ezer alkalommal
  • MicroSD foglalat tartóssága (kártya behelyezése, kivétele): 3 ezer alkalommal
  • Micro SIM foglalat tartóssága (kártya behelyezése, kivétele): 500 alkalommal
  • Akkumulátor tartóssága (behelyezés, kivétel): Ezer alkalommal
  • Érintőképernyő tartóssága (érintések száma): 800 ezer alkalommal
  • 25 kilogrammos nyomási teszt (ráülés szimulációja): 2 ezer alkalommal
  • Csavarodás teszt (nagy intenzitással és több szögben): 2 ezer alkalommal
  • Leejtés tűrésének vizsgálata: 200 alkalommal
  • Hőingadozás tűrésének vizsgálata: 48 órán keresztül, óránként váltva a mínusz 40 és a plusz 70 fokos környezet között
  • Nedvességtűrés vizsgálata: 48 órán keresztül váltva a 25 és 55 fokos környezet között 95 százalékos relatív páratartalom mellett
  • Hosszú távú hőingadozás tűrésének vizsgálata: bekapcsolt állapot összesen 80 órán keresztül 78 ciklusban mínusz 20 és plusz 55 fok között váltakozva
  • Tartósan magas hőmérséklet tűrésének vizsgálata: 120 óra folyamatos működés 55 fokos környezetben, 95 százalékos relatív páratartalom mellett
Honor 4C
Honor 4C

A Honor 4C főbb tulajdonságai:

  • A hátlap egyedi textúrával van bevonva a stabil fogás érdekében.
  • A53 architektúrával és 8 maggal rendelkező 64 bites Kirin620 processzor hajtja a készüléket.
  • 13 megapixeles, F2.0 fényerővel rendelkező Sony BSI kamera került az előlapra.
  • 2550 mAh teljesítményű akkumulátor biztosítja az erőforrást, mely a Smart Power 2.5 rendszerrel akár 30 százalékos energiamegtakarítást ér el.
  • 5 colos képernyő jeleníti meg a videókat 720p felbontással, 16,7 millió színnel és 294 PPI képpont sűrűséggel.
  • Rendkívül vékony keret szegélyezi az előlapot, melyből így a képernyő 76 százalékot birtokol.
  • Kettős SIM kártya foglalat biztosítja a kapcsolódási lehetőségeket, mindkét hálózaton egyidejű rendelkezésre állással.

A fentieket olvasva lehet, hogy én tettem túl magasra a mércét, de kisebb csalódást okozott, ami a telefon bekapcsolása után fogadott:

Specifikáció
Specifikáció? Nem, ez csak a gyanútlan tesztelő átverésére szolgál!

 

A döbbenet

Gyorsan rá is kerestem, hogy a CHM-U01 valóban a Honor 4C készülék-e. Igen, a 4 GB döbbentett le. Aztán az EMUI 2.0. A 4.3 mellett még szó nélkül elmentem. Az 1 GB RAM is még csak-csak elfogadható. A 4X messze jobb volt, s a Holly is simán partiban marad a 4C-vel szemben.

Érthetetlen volt a 13 Megapixeles kamera és a 4GB (amiből 405 MB elérhető szabadon indításkor). Tudom, MicroSD kártyával bővíthető ez a méret, de akkor a kártya sebessége kritikussá válik. És pillanatok alatt betelik az a 405 MB.

A döbbenetemet aztán eloszlatta a magyar forgalmazó, akiket megkérdeztem, hogy ez most így mégis hogyan lett gondolva. S bár tisztáztam az Internet segítségével, hogy a CHM-U01 a Honor 4C, de azért rákérdeztem, hogy biztosan az-e. Elmondták, hogy a nálam lévő telefonon valamiért rossz firmware fut, s emiatt nem a valós adatok látszódnak. Sajnos amíg a telefon nálam volt nem érkezett rá szoftver frissítés. Valószínűleg valami dev csatorna volt beállítva, mert több telefon hardver tesztelő app is helyet kapott a rendszerben.

Szóval a fentiek nem valós specifikációk, csak az én vérnyomásom növelésére szolgáltak. A valós adatok az edigital termékoldalán megtalálhatók, s az ára is, ami éppen 10 Forinttal van 54.000 Ft alatt.

Két SIM kártya

Miután felkapartam az államat a padlóról, s túltettem magamat az előzőekben tapasztalt sokkhatáson, használni kezdtem a telefont. Nem tettem memóriakártyát a telefonba, viszont két SIM kártyát is behelyeztem. A két kártya kezelése példás a Huawei/Honor készülékekben. A 4C esetén külön kiemelendő, hogy mindegyik foglalat teljesértékű, mindkét helyre MicroSIM kerül, s 2 kártya esetén is van hely a memóriakártyának.

honor4c

A két kártya párhuzamos használata esetén kiválasztható melyik kártya kezelje a 4G kapcsolatot, melyik a hívásokat, üzeneteket. Ezek pedig tetszőlegesen módosíthatók később is.

Összességében

A telefon jól kézreáll. Érdekes és vegyes érzetet kelt a műanyag ház, s az arany keret kombinációja. Az Apple által bevezetett arany használat a prémium felé való elmozdulást sejteti, s a specifikációja alapján sem egy alsókategóriás telefonról van szó. Az árcédula éppen emiatt meglepő. Ahogy a 6 plus esetén sokalltam az árat, itt az ár/érték arány jobb, mint ideális. Az EMUI felületét továbbra is Android idegennek tartom, de vannak benne kétségkívül nagyon jó funkciók.

Az akku idő több, mint jó, s megakasztani sem sikerült a telefont használat közben. Igaz, nem tudtam a fenti firmware probléma miatt rendesen nyúzni a telefont. Ha van 4C-tek, akkor írjátok meg a véleményeteket!

Proda by the COO bluetooth hangszóró teszt

A Proda két újabb hordozható bluetooth csatlakozású hangfalat küldött tesztelésre. A múltkor tesztelt hangfal nekem nagyon tetszett, azóta van egy saját, s nagy megelégedéssel használom. Sőt, nem is vagyok ezzel egyedül.

A két új hangfalnak elég fura neve van (ha a teljes nevet nézem, akkor méginkább: Proda FLAT BTD708K by the COO és Proda ORB BTD531K by the COO). Én rögtön CODE-nak olvastam a COO-t, mert annak ugyebár van értelme. Az első és szembetűnő különbség az X6 és a Coo termékcsalád között, hogy az X6 inkább a műanyag, sportos irányt képviseli, míg a Coo hangfalak az elegánsabb, szobadísz irányba tendálnak.

A két hangfal kemény műanyag tokban érkezett, s legnagyobb sajnálatomra mindkét hangfal nélkülözi az NFC chipet. Ezt az X6-ban pedig nagyon szerettem. Végtelenül egyszerűvé tette a csatlakozást.

Ennek ellenére mindkettő nagyon szépen szól. Talán hangzásában a kis ufó alakú még jobb is, mint a nagyobbik. Annak nekem inkább fémes hangja van. A nagy esetén az sem tetszett, hogy csak 3 gomb kapott rajta helyet. A bekapcsológomb mellett egy plusz és egy minusz gomb. És gondolom, Ti is azt gondoljátok, hogy ezek a hangerő szabályozására készültek. Elvileg biztosan, azonban ha bluetooth kapcsolattal a telefon össze van kötve a hangfallal, abban az esetben ezek a zenelejátszás során a zeneszám elejére ugrás, illetve a következőre ugrás funkciókat töltik be.

Kiegészítés: A gombokat hosszan nyomva használható hangerő szabályozásra a két gomb. Ez a funkció viszont mindenképpen dokumentálandó. Gondolom nem én vagyok az egyetlen a világon, akinek ez nem esett le azonnal! 

A kis ufó 9900 Ft-ért szerezhető be, a nagyobbik TheCoo 14900 Ft-ért kapható. Összehasonlításképpen az X6 16990 Ft. Van egyébként az oldalon most többfajta fesztiválozós selfie bot – kis ufó – külső akku csomagajánlat is, ha valakinek hiányzik a fesztivál túlélőcsomagja.