Az Androidos eszközök eddig a zsebünkben, táskánkban lapultak, de a Google TV nevű elvetélt kísérlet után szép lassan helyet talál a nappalinkban is, és a (talán második) legtöbbet használt kijelzőn is megtelepszik.
Az Android TV első színre lépése a Nexus Player kiadása volt 2014 őszén. A Google a Chromecast népszerűségére építve rakott össze egy eszközt, ami – mint általában a Nexus készülékek – az ötlet megvalósítását mutatta be, fejlesztői eszköz volt, nem feltétlenül a legkomolyabb specifikációkkal. Akinek volt szerencséje anno a Nexus One-hoz, az tudni fogja, mire gondolok :)
Mindenesetre a Nexus Player úttörő volt a maga nemében, megnyitotta az utat újabb gyártók előtt, hogy elkészítsék a saját Android TV dobozukat. Ilyen a Razer Forge TV és a jelenleg talán legerősebb hardverrel rendelkező nVidia SHIELD TV. Mivel a Playeren kívül a SHIELD-hez is volt szerencsém, leírom a tapasztalatokat az utókor okulására.
A két eszközt nem igazán lehet hardveresen összevetni, hiszen a SHIELD köröket ver a Playerre, a cikk célja nem is annyira annak eldöntése, melyik a jobb. Mindenesetre alapvetésnek álljanak itt a tények:
| Kategória | nVidia Shield TV | Nexus Player |
|---|---|---|
| Processzor | Tegra X1 quad-core | Intel Atom quad-core |
| GPU | 256-core Maxwell | PowerVR Series 6 |
| RAM | 3GB | 1GB |
| Tárhely | 16GB / 500GB (+microSD kártya) |
8GB |
| Távirányító/gamepad | Gamepad a dobozban, távirányító külön kapható |
Távirányító a dobozban, gamepad külön kapható |
| Video | 4K (UHD) HDMI 2.0, HDMI-CEC |
1080p HDMI-CEC |
| Kapcsolatok | 802.11ac 2×2 (MIMO) Gigabit ethernet Bluetooth 4.1 Infrared port |
802.11ac 2×2 (MIMO) Bluetooth 4.1 |
| USB portok | 2x USB 3.0 Micro USB 2.0 |
Micro USB 2.0 |
| Hang | Dolby 7.1 | Stereo |
| Alkalmazások | Play Store Grid game streaming GameStream remote play |
Play Store |
| Méretek | 130mm x 210mm x 25mm | 120mm x 120mm x 20mm |
| Súly | 654g | 235g |
| Ár * | $199 / $299 | $79 |
* az európai árai nagyjából ugyanezek Euróban
Beszerzés
Jelenleg (tudtommal) hivatalosan egyik eszköz sem kapható kis hazánkban, de az ilyen földhöz ragadt dolgok soha nem zavartak. Mindkét készülék megtalálható a Google Store kínálatában, illetve a legtöbb nemzetközi online áruház virtuális polcain.
Érdekesség, hogy az Amazon nemrég felfüggesztette a Chromecast, az Apple TV és a Nexus Player forgalmazását, pontosabban megtiltotta ezen eszközök értékesítését az eladóknak. A hivatalos indoklás az, hogy az Amazon Prime Video szolgáltatás egyre fontosabb, ezért az ezzel nem kompatibilis eszközöket nem forgalmazhatják. Ez természetesen elég átlátszó indoklás, de ez maradjon az Amazon baja. (forrás: Reddit)
A Nexus Playert anno ebayről szereztem be, a SHIELD-et pedig nemrég Amazonról. Ha ilyesmin gondolkodunk, érdemes több forrást is megnézni, vagy ismerősöket mozgósítani olyan országokban, ahol elérhető a Google Store.
Amikor a Playert rendeltem, még nem volt kapható Európában, ezért a tengeren túlról érkezett, és ennek megfelelően amerikai hálózati adaptert kaptam hozzá, de ezt a kényelmetlenséget egy csatlakozó adapterrel meg lehetett oldani. Most már Európában is beszerezhető, így jó eséllyel a hazai aljzatokba is csatlakoztatható. A SHIELD pedig okosan olyan hálózati adaptert kapott, amin a csatlakozóvillák cserélhetőek, tehát bárhol használható adapter nélkül.
A webOS bugyrai
Amikor a Player megérkezett, egy régebbi Samsung plazma TV-m volt, amivel gond nélkül használtam az eszközt. Később aztán lecseréltem a TV-t egy LG Smart TV-re, amin webOS fut, és mint utólag kiderült, ez könnyelmű lépés volt. Az történt ugyanis, hogy a webOS akkori verziója és a Player nem jó barátok.
A Player HDMI kábellel csatlakozik a TV-hez, ahol a megfelelő bemenet kiválasztása után szabálytalan – 10 és 30 másodperc közötti – időszakonként a kép eltűnt. A hang megmaradt, de ez csekély vigasz volt. Több újraindítás és másik HDMI aljzat kipróbálása után sem volt változás.
Némi keresgélés, és fórumozás után kiderült, hogy nem vagyok egyedül a jelenséggel, és hogy nem a Player a hibás, hanem a webOS akkori verziója. Ugyanitt találtam linket egy orosz nyelvű webOS fórumhoz, ahol a kiadás előtti verziókat lehet elérni a TV manuális frissítéséhez. Néhány héttel később innen sikerült letölteni egy olyan verziót, amivel a probléma megoldódott, és bár azóta egy gyári frissítés is érkezett, úgy tűnik az LG szakemberei sikeresen túlléptek ezen a problémán.
Alapfelszereltség
A Player szállításakor egyetlen tartozékot kapunk, mégpedig egy nem épp túlbonyolított távirányítót, ami Bluetooth kapcsolattal kommunikál az eszközzel. Ezen mindössze egy négyirányú D-pad, egy Play/Stop, egy Back és egy home gomb, valamint egy gomb, amivel a hangalapú keresést indíthatjuk. Ez utóbbiról később még lesz szó.
Külön kapható egy szintén Bluetooth alapú gamepad, ami a játékok esetében sokkal hasznosabb és kényelmesebb, mint a távirányító, még úgy is, hogy vannak játékok, amiket a távirányítóval is tudunk játszani.
A SHIELD esetében kétféle konfiguráció van, a fő különbség, hogy egyikben 16GB tárhely van, a másikban egy 500GB méretű merevlemez (utóbbi kiszereléssel akadtak problémák; az első szériában több merevlemez feladta a küzdelmet, amitől használhatatlanná vált az egész eszköz). Az nVidia eleve inkább a játékok irányába pozícionálta a SHIELD-et, ezért az alapcsomagban egy gamepad van, a Playeréhez hasonló minimál-távirányító külön kapható.
Itt érdemes megjegyezni, hogy amennyiben a TV készülék támogatja a HDMI CEC (Consumer Electronics Control) szabványt – amit egyébként minden gyártó másképp nevez; az LG-nél ez SimpLink, a Samsungál Anynet, stb. -, akkor a TV távirányítóját is használhatjuk az Android TV-hez, ami nagyon kényelmes, és a SHIELD esetében megkímél minket egy plusz kiadástól (a külön kapható távirányító ára 50 Euró körül mozog). Arról nem is szólva, hogy a Google kiadott egy távirányító alkalmazást a telefonunkra, ami az alapfunkciókat ugyanúgy tudja.
Használhatóság
A két eszköz közötti másik fontos eltérés a csatlakozási lehetőségek száma. A Player esetében ez a tápegység csatlakozóján kívül mindössze egy HDMI és egy micro USB csatlakozót jelent. Utóbbit tudjuk arra használni, hogy egy OTG kábelen keresztül például. egy USB HUB-ot csatlakoztatunk, és így tudunk használni bármilyen USB eszközt.
A SHIELD itt is sokkal jobban teljesít, hiszen a tápegység csatlakozóján kívül találunk két normál USB 3.0, egy micro USB 2.0, egy gigabit ethernet, egy HDMI csatlakozót, valamint egy micro SD kártyafoglalatot.
A Playert a fent említett OTG kábel segítségével egy USB ethernet adapterrel, és egy kártyaolvasós USB HUB-bal egészítettem ki, így például lehetőség nyílt vezeték nélküli billentyűzet és egér használatára is, ami a szövegbevitelnél, illetve egyes alkalmazások használatánál kifejezetten hasznos. Egy micro SD kártyát is használtam, amivel voltak kalandjaim, de erről majd később.
A SHIELD esetében ez annyival könnyebb volt, hogy a micro SD kártyát a megfelelő foglalatba lehetett bedugni, a két normál USB port egyikébe került a vezeték nélküli billentyűzet / egér vevője, és a hálózati kábelt is a megfelelő aljzatba tudtam bedugni.
Igen, hálózati kábelt használok, mert bár mindkét eszköz tud WiFi-n kommunikálni, és nem is nagyon volt gondom ilyen téren, valahogy mégis megbízhatóbbnak tartom a fix, kábeles kapcsolatot. A környezet további része ugyanis egy hálózati meghajtó, amin tudok tárolni mindenfélét (főleg videókat és biztonsági mentéseket), és ennek a stabil elérése fontos szempont volt.
Szoftveresen a két eszköz jóval kevesebb eltérést mutat. Az összes Nexus készülék sajátja, hogy egyrészt a Google elsőként tolja ki rájuk a legújabb frissítéseket, másrészt pedig könnyen módosítható az Android maga, vagy akár cserélhető egyedi fejlesztésű változatra.
Az egyik legismertebb ilyen rendszer a CyanogenMod, ami az alap Android “felturbózott” változata. Elég sok eszközre, többek között a Playerre is elérhető és kétféle módon használható. Az egyik a Leanback Launcher, vagyis az Android TV saját kezelőfelületét biztosítja, de több beállítási lehetőséggel, mint a gyári rendszer.
A másik módban egy “hagyományos” Android felületet kapunk, tehát olyan lesz, mintha egy nagy tabletet használnánk – nyilván nem érintőfelülettel. Ebben a módban elkerülhetetlen egy külső billentyűzet, illetve egér használata, hiszen ez a felület az alap távirányítóval nem, vagy csak nagyon körülményesen kezelhető. Egyébként pont ez az, ami miatt ennek a módnak én személy szerint nem sok értelmét látom, hiszen a TV-re szánt felület egyik fontos eleme a könnyű kezelhetőség, és itt pont ez veszik el.
Merüljünk mélyebbre
Mivel az Andoid egyik sajátja a könnyű testre szabhatóság, ezért erről is ejtenék pár szót. Itt egy kicsit mélyebbre megyünk az operációs rendszer dolgaiba, de épp csak egy picivel. Az itt leírt dolgok nagy része viszonylag jó dokumentált, és rengeteg infót lehet róla összeszedni, többek között az XDA fórumról, de mindenki csak a saját felelősségére túrjon mélyebbre az Androidban.
Amikor a Player megjött, 5.1-es Android futott rajta, de amint készült hozzá vállalható CyanogenMod verzió, azt tettem fel. Ehhez első körben a bootloadert kell kinyitni, illetve rootolni is lehet, mindezt kb. 5 perc alatt újraindulással együtt. Ez a Nexus eszközöknek az egyik fő előnye, hogy ha nem elégszünk meg a gyári Android nyújtotta lehetőségekkel, akkor viszonylag könnyen-gyorsan lecserélhetünk mindent.
A Playerre léteznek külső fejlesztők által kreált, alternatív ROM-ok, amik többé-kevésbé jól működnek, de jellemzően teljes Android rendszert telepítenek, tehát a fentebb említett tablethez hasonló működést hozzák a Playerre. Ezek általában rendszeresen frissített ROM-ok, amiket folyamatosan javítanak, fejlesztenek, de így is előfordulhat, hogy egyes funkciókat nem tartalmaznak. Jellemző hiányosság például a hangalapú keresés, amit a Playerhez kapott távirányítón keresztül érhetnénk el.
Szintén eltérő lehet a memóriakártyák, illetve külső tárolók kezelése is. Ezzel kicsit meggyűlt a bajom, amikor bővíteni akartam a Player tárolókapacitását, mert nem minden alkalmazás kezelte megfelelően a csatlakoztatott micro SD kártyámat.
Azóta egyébként a Playerre is elérhető a hivatalos Android 6.0 Marshmallow, ami szépen muzsikál, tehát aki mégsem szeretne nagyon a készülék lelkébe mászni, az nyugodtan használhatja ezt is.
A SHIELD esetében már kicsit más a helyzet. Bár a bootloader nyitása még ugyanúgy megy, a root a jelenlegi állás szerint nem tökéletes, vagyis bizonytalanná teheti az eszköz működését, szélsőséges esetben használhatatlanná teheti. Ennek főleg az az oka, hogy a SHIELD-en az Android mellett az nVidia saját rendszere is fut, ami az Androiddal ellentétben kevésbé nyitott. Ez nyilván változni fog, és az eszköz rootolásával további funkciók, illetve egyedi ROM-ok érhetők majd el, hiszen elég nagy fejlesztői közösség van az Android mögött.
Jelenleg a SHIELD-en mindössze a nyitott bootloader jelenti az összes módosítást, de mivel itt a hardver eleve jóval többet tud, ezért kevésbé van szükség a tuningolásra.
Alkalmazások
Mielőtt rátérnénk arra, hogy mi mindent tudunk megcsinálni az Android TV-vel, gyorsan szögezzük le, hogy mit nem. Az Android TV boxok önmagukban nem tudnak TV-adást fogni. Ehhez külső TV dekóder kell, vagy már itthon is kaphatók olyan TV készülékek, amiken Android TV rendszer fut. Vannak viszont jócskán olyan alkalmazások, amikkel online műsorokat nézhetünk, bár ezeknek a kínálata elég vegyes, a jobbak pedig csak előfizetéssel nézhetők.
Amit viszont megtehetünk…ahogy említettem korábban, az Android TV a tartalomfogyasztás köré épül, tehát a tipikus videós alkalmazások vannak előtérben. Olyannyira, hogy a kezdőlap kiemelt, első során főleg YouTube és Google Play Movies ajánlásokat találunk. A mindkét készülék esetében indítható hangalapú keresések is leginkább az ilyen tartalmak, illetve alkalmazások közül adnak találatot.
Ha már előjött a hangalapú keresés, megjegyezném, hogy én jobban örültem volna, egy Google Now-szerű teljes körű keresésnek, és bár feltehetjük a Google Search alkalmazást, az élmény mégsem annyira integrált, mint egy mobiltelefon esetében. Talán a későbbiekben kibővül ez a kör is.
Aki nem rajong a TV adásért (amit tökéletesen megértek), annak jó alternatíva a filmnézés egy bármilyen külső tárhelyről. Az online elérhető videoszolgáltatások egy része nálunk még csak kerülőutakon keresztül elérhető, gondolok itt például a Netflixre. Viszont ha helyben van elérhető filmünk, akkor több lejátszó közül is választhatunk. A legelterjedtebb (és szerintem a legtöbbet tudó) a korábban XBMC néven futó, azóta Kodi-ra átnevezett…médiaközpont. Eddig nem nagyon találtam olyan tartalmat, amivel ne birkózott volna meg, legyen az akár helyben tárolt, akár hálózatról elérhető.
A média alkalmazások után a második legnagyobb terület a játékok. Az Androidra mostanában kikerülő játékok lassan utolérik a konzolok minőségét, bár tény, hogy az árak is kúsznak felfelé. Az áron kívül mindössze a tárhely mérete jelenthet akadályt, ez főleg a Playernél jön elő, ami valami fura meggondolásból mindössze 8 GB tárhelyet kapott, amiből első körben a rendszer legalább 2 GB-t lefoglal.
Persze ha az ember gyermeke sok játékot telepít, akkor előbb-utóbb csak az 500 GB-os merevlemezzel szerelt SHIELD lesz kényelmes, de szerencsére az alkalmazások áthelyezhetők a memóriakártyára, és manapság már egy 64 vagy akár 128 GB-os memóriakártya sem akkora tétel, cserébe jócskán tudunk rajta terpeszkedni az esetenként 1 GB feletti játékokkal.
A nosztalgiát kedvelőknek jó hír, hogy a Play Store lassacskán megtelik a legkülönbözőbb – főleg régebbi – konzolok emluátoraival a GameBoy-tól a Nintendo Wii-ig, így Android TV eszközünkön akár régi kedvenceinket is viszontláthatjuk.
A médiatartalmakon és a játékokon túl is tehetünk izgalmas dolgokat az eszközökkel, így például érdemes feltelepíteni valamilyen file-kezelőt, amivel hálózaton belül, vagy akár azon kívül is könnyebben tudunk file-okat mozgatni, vagy épp a külső forrásból származó APK-t telepíteni. Erre a célra én az ES File Explorert használom, amibe a helyi mappákon kívül beállíthatunk hálózati helyeket, vagy akár az ismertebb Cloud tárhelyeinket is.
Mivel az eszközünk folyamatosan a hálózaton csücsül, ezért remekül alkalmazható távolról elérhető torrent kliensnek is – természetesen csak legális tartalmak beszerzésére *wink-wink* ;) Erre tökéletesen alkalmas a tTorrent, ami egyébként egy magyar fejlesztő munkája, és bár a Playeren birkóztam vele a memóriakártya elérése miatt, a SHIELD mindenféle probléma nélkül viszi, és egy leegyszerűsített webes felület segítségével bárhonnan elérhető.
Play Store Light
Ha az ember egy ideje már használ Androidos eszközt, akkor tisztában van vele, hogy az alkalmazások fő forrása a Play Store. Az Android TV esetében ez egy kicsit fapadosnak tűnhet, már csak az elérhető alkalmazások száma miatt is, hiszen itt csak azok azt alkalmazások jelennek meg, amiket felkészítettek a nagy képernyőre. Találkozhatunk néha fura dolgokkal, mikor a webes Play Store szerint az adott alkalmazás telepíthető Android TV-re, de ha az eszközön nézzük, akkor nem találjuk az adott appot.
Ilyenkor általában az szokott történni, hogy az adott alkalmazás feltelepül az eszközünkre, de nincs optimalizálva arra. Jó példa erre a Google Photos alkalmazás, ami a weben büszkén hirdeti, hogy az összes eszközömmel kompatibilis, de ha feltelepítem valamelyik Android TV-s készülékre, akkor gyakorlatilag egy tablet-verziót látok, sőt, a bejelentkezéskor még egy állított képet látunk, mintha telefonon nyitottunk volna meg.
Cserébe viszont vannak alkalmazások, amik szépen együtt működnek az Android TV-vel, függetlenül attól, hogy a Play Store-ban nem találjuk meg őket. Ha a biztonsági beállításokban engedélyezzük a külső forrásokból származó alkalmazások telepítését, akkor lehetőség nyílik egyéb APK csomagok telepítésére, bár itt azért jó, ha megbizonyosodunk arról, hogy megbízható forrásból származik-e a telepítő.
Ilyenkor előfordul, hogy az alkalmazás ikonja nem jelenik meg a kezelőfelületen, és a beállításokba kell belépnünk, hogy az így telepített alkalmazást elindítsuk. Ilyen például a Chrome böngésző is. Erre a helyzetre készült egy okos áthidaló megoldás, ami egy külön app, és mindössze annyit csinál, hogy az alkalmazásokat a telefonon megszokott tálca-szerű módon mutatja. Ennek a neve Sideload Launcher, az elérhetőségét a többi említett alkalmazáséval együtt a cikk végén fogom feltüntetni.
Az nVidia SHIELD rendszeréhez két további alkalmazás-forrás is tartozik, egyik az nVidia HUB, a másik a Grid, ahol az Online Game Streaming szolgáltatást használhatjuk. Itt főleg az nVidia eszközökre optimalizált játékokat találunk, amik látványosabbak, de jellemzően drágábbak is a Play Store-ból elérhető játékoknál.
Chromecast
A Google – egyébként nagyon okosan – az Android TV eszközökbe beépítette a Chromecast funkciót, aminek a segítségével a telefonunkról, vagy további mobil eszközökről oszthatunk meg tartalmat a TV készülékre. A cast funkciót támogató alkalmazások köre lassan, de biztosan bővül, képet, hangot, videót tudunk továbbítani velük, vagy akár a telefon kijelzőjét tükrözhetjük nagyobb képernyőre.
Amit a Google már nem csinált annyira okosan, hogy a Chromecast nemrég bejelentett új verzióját nem kezeli egyenlőként a régivel. Ebből jelenleg az látszik, hogy például a Spotify beharangozott cast funkciója csak az új Chromecastokkal működik. Kis utánajárás után kiderül, hogy amint a régi cast eszközökre megérkezik a frissítés, onnantól ezeket is használhatjuk, viszont addig Chromecast és Chromecast között különbség van.
Mindent egybevetve…
… az Android TV egy remek platform, ami még messze van a tökéletestől, de egyre több fejlesztő számol vele, és egyre bővülnek a lehetőségeink. Ami biztos, hogy akár a mai “okosabb” TV készülékek mellé is hasznos kiegészítő lehet, helyet találva ezáltal a nappalinkban is. Természetesen így sem tudtam minden részletet leírni, akinek kérdése lenne, az alábbi elérhetőségeimen, vagy kommentben keressen bátran.
A cikkben említett alkalmazások:
