MojAndroid
(x) hirdetés

OnePlusTwoTL;DR: A OnePlus 2 egy szerethető telefon, de jelenleg nem ajánlom megvételre. Ha a Home gomb gyártási hibáját javítják és ha az ára valóban 110e forint környékén lesz, akkor viszont nagyon jó vétel lehet azoknak, akiket nem zavar az NFC, a cserélhető aksi, a gyors és a vezeték nélküli töltés hiánya de szeretnének maguknak egy erős telefont jó áron.

Az alábbiakban az első pár nap benyomásait olvashatjátok az új OnePlus 2 telefonról. Meghívót sajnos nem tudok küldeni, de akinek tetszik, hétfőn (2015-10-12) meghívó nélkül is vehet.

A kritikát a következő szempontok szerint írtam: először veszem a pozitívumokat, amik tetszenek (szerencsére ebből van a legtöbb), aztán a furcsaságokat, szokatlanságokat, amik egyáltalán nem hibák, de a kezdeti időszakban zavaróak lehetnek, de idővel megszokhatóak, aztán jönnek a negatívumok, amik nem tetszenek és végül a hibák, amik sajnos beárnyékolják a használatot.

Csak olyan dolgokat próbálok figyelembe venni, ami a rendszer sajátja és nem helyettesíthető 3rd party appal (pl. ezért nem írok a saját launcherről, mert nálam első lépés minden telefonon a Nova telepítése), illetve arra helyezem a hangsúlyt, ami általában nekem szubjektíven fontos.

Specifikáció

A teljes specifikáció megtalálható bármelyik mobilos oldalon (GSM Arena) ezért csak a lényeget emelném ki, a saját benyomásaimmal:

  • 4GB RAM (a 64 gigás verzióban, a 16 gigásban csak 3GB RAM van, Androidon minél több, annál jobb.)
  • 3300 mAh aksi (átlagos, 2-3 óra SOT nálam, wireless és gyorstöltés nincs)
  • Snapdragon 810 (nem melegszik)
  • 5.5-ös LCD kijelző (1080 x 1920, 441 PPI, teljesen rendben van)
  • 13MP kamera, lézeres autófókusz és OIS (elég jó képeket csinál, de nem Samsung/LG G4/iPhone6S szinten)
  • Hangszóró alul van és nem sztereó (hangja közepes)
  • USB-C 1.0 töltő (bármilyen irányból bedugható)
  • Két nanoSIM kártya hely (a levehető hátlap alatt van, nem kell hozzá speciális eszköz, hogy hozzáférjünk)
  • Ujjlenyomat olvasó – érintéses, az előlapi Home gomb alatt (megbízhatóan működik)

Nincs benne: cserélhető aksi, gyorstöltés, drótnélküli töltés, NFC, SD kártya olvasó, nem vízhatlan

A döntés

Amikor bejelentették a telefont, nekem rögtön szimpatikus volt, dacára a hiányosságainak. Úgy gondolom, hogy nálunk még egy-két évig simán el lehet lenni NFC nélkül, és a gyors és vezeték nélküli töltés is olyan funkciók, amelyek bár kényelmesek, de számomra nem kritikusak. Ami nekem fontos (aksi, kamera, RAM és ár), azokban jókat mondtak róla.

Egy darabig gondolkodtam még a Moto X Style-on és az új Nexus 6P-n, de miután meghallottam annak európai árát, akkor letettem róla. Ráadásul pont ugyanezen a napon jött meg a OnePlus 2 meghívó, úgyhogy ezt égi jelnek tekintettem és belevágtam a vásárlásba.

A vásárlás
A meghívó érvényesítése után viszonylag gyorsan ment a szállítás, szerdán rendeltem, következő hét keddre már meg is érkezett a telefon.

Pozitívumok

Hardver

  • A telefon kialakításával és anyagminőségével összességében meg vagyok elégedve.
  • Külsőre szerintem jól néz ki, semmi extra, de azonnal felismerhető a jellegzetes Home gomb kialakítás miatt.
  • Az érdes hátlap (sandstone) tapintása nagyon jó, nem csúszik, nincs ujjlenyomat, stabil fogást eredményez, eddig ez a kedvencem az összes telefon közül. Nem is tervezek rá tokot rakni.
  • A súlya (175g) számomra pont ideális, nem túl könnyű, nem túl nehéz, érezni a zsebben, de nem húzza le.
  • A mérete (151.8 x 74.9 x 9.9 mm) megfelelő, pár nap alatt nagyon megszerettem a hosszúkásabb kijelzőt, úgy érzem pont eltalálták azokat az arányokat, amiket én szeretek. Talán a felső területen, ahol nincsenek kapacitív gombok, lehetett volna kicsit kisebb a nem hasznos felület, vagy rakhattak volna oda egy sztereó hangszórót, ami előre néz.

A Home gomb és a két kapacitív gomb

  • Nekem tetszenek a kéken világító ledek az alsó kapacitív gombokon, még akkor is, ha beállítástól függetlenül mindkettő csak egy-egy vízszintes vonal.
  • A Home gomb kialakítása nagyon tetszik, számomra ez volt az egyik fő érv a telefon mellett (kár, hogy pont nem működik, de erról majd külön). Én mindig is a virtuális gombok híve voltam, mert bár a képernyő hasznos területét csökkentik, mégis kényelmesebb használni őket. Azért, mert engem zavart az, hogy ténylegesen meg kell nyomni a fizikai home gombot (Samsung, iPhone készülékeken), ami teljesen más modalitás, mint az érintés. Egy érintőképernyős telefont lehessen csak érintéssel vezérelni. Erre remek megoldás az OP2 kialakítása, ahol a Home gomb valójában nem gomb, hanem egy kapacitív felület, amit nem lehet megnyomni, de érintésre reagál. Így nem vesz el hasznos területet a kijelzőből, de nem is igényel más modalitást. Tökéletes! Brilliáns! És az ujjlenyomat olvasót is ugyanide helyezték el.
  • Az ujjlenyomat olvasó nálam megfelelően működött, igaz nem sokat használom, mert a telefont a Pebble nyitja Smart Lock-al. Két ujjat tanítottam meg neki, az esetek többségében gyorsan felismeri és nyitja a telefont. Természetesen, amikor páromnak demóztam, akkor nem működött, de ezen már meg sem lepődök. Itt inkább az a kérdés, hogy mikor kap Marshmallow frissítést az OxygeneOS, hogy a 3rd party alkalmazások is ki tudják használni az ujjlenyomat olvasó lehetőségeit.

Bal oldali három állású gomb

A három állású értesítés szabályzó gomb a bal oldalon nagyon praktikus. Azt hittem nem fogom használni, de praktikus (főleg, ha rájövök egyszer, hogy lehet jól beállítani az értesítéseket, rezgéseket).

Főleg akkor, ha a telefon folyamatosan küldi Pebble-re az értesítéseket, én meg mondjuk esőben sétálok az utcán és nem akarom elővenni a telót, ekkor zsebben kitapintva a bal oldali gombot egyszerűen le tudom muteolni a telefont.2015-10-11 16_20_51-OnePlus 2 - Design

Vannak, akiket zavar, hogy a lenti állásban van az összes hang és értesítés bekapcsolva és a fenti állás a teljes némaság, de nekem ezzel semmi bajom nem volt.

Külön tetszik, hogy a gombnak másmilyen a felülete, mint a hangerő szabályozó vagy a bekapcsoló gomboknak, kevésbé csúszik, így kényelmesebben lehet egy másik állásba átbillenteni.

USB-C

Remélem minél hamarabb leváltja a MicroUSB-t az USB-C, mert nagyon kényelmes az, hogy nem kell figyelni, milyen irányból dugjuk be a kábelt. Apróságnak tűnik, de nagyon hasznos.

Sajnos ebben a telefonban nincs lehetőség gyorstöltésre, így az USB-C-nek itt tényleg csak annyi az előnye, hogy bármilyen irányból bedugható. De aki már majdnem tört bele este elalvás előtt félálomban erőltetve microUSB-t a telefonba az értékelni fogja. 

Szoftver – Oxygene OS v.2.1.0

  • Sajnos a CyanogenMod-al történő szakítás miatt a saját OS-üket használják, ami OxygeneOS névre hallgat. Nagyvonalakban a gyári Androidra hasonlít, pár tényleg hasznos kiegészítő funkcióval.
  • Pár nap használat során nem tapasztaltam annyi bugot és hibát Android Lollipop-al, mint annó az LG telefonokon (pl. Google Play Music leállást, wifi jel elvesztést, stb.)
  • Szinte semmi bloatware nem volt rajta, viszont a SwiftKey alapból igen, amit amúgy is használok.
  • Maga a telefon használat közben megfelelően gyors, nem laggol jobban, mint bármely más androidos készülék, a 4 giga RAM jót tesz neki, ritkábban látom, hogy a Nova Launcher újrarajzolná önmagát egy-egy home screenre történő visszalépéskor (bár titkon reméltem, hogy nem is fogom soha többé látni, de sajnos néha-néha most is előfordul). Erre azért pár hónap múlva majd visszatérek.

Gesztusok (zárt képernyőn)

  • Stabilan működik a double tap to wake, ez LG óta nálam már alapkövetelmény egy telefonnál, automatikusan minden eszközt dupla kattintással próbálok ébreszteni.
  • A kikapcsolt képernyőre rajzolható gesztusok közül a V-betűt használom sokat, ez bekapcsolja a Világítást (led, csak így jegyeztem meg), éjszaka baromi hasznos. Igaz, ha pont fordítva kapom fel a telefont a sötétben, akkor nem érzékeli, de a Home gomb alapján elég hamar megtalálom, melyik a telefon alja. Elvileg a kamerát is lehetne indítani egy O betű rajzolással, de ezt én valahogy nem sokat használom.

Testreszabhatóság

  • A két kapacitív gomb sorrendje felcserélhető (én azt szeretem, ha jobb oldalt van a vissza gomb).
  • A Home gomb és a két kapacitív gombhoz további funkciók rendelhetők (duplaklikk és hosszú nyomásra). Számomra a bal oldali gomb elérése jobb kéz hüvelykujjal már nem kényelmes, így beállítottam, hogy a Vissza gomb dupla klikkre az alkalmazásváltóba ugrik, hosszú klikkre pedig az eggyel korábbi alkalmazásba. Ez utóbbi különösen hasznos funkció, főleg akkor, ha adatokat kell bemásolni mondjuk a böngészőből az email alkalmazásba.
  • A Home gomb hosszan nyomva tartására beállítottam a kamerát, így végre nem kell ikon neki a kezdőképernyőre és bárhonnan indítható. Azt tapasztalom, hogy a kamera app hamar elindul.
  • A Home gomb dupla kattintásra beállítottam, hogy zárja a képernyőt, mert LG-n már megszoktam, hogy a duplakatt nyit/zár.
  • A lehúzható értesítési sávban a gyorsgombok testreszabhatóak: a nem használtakat ki lehet kapcsolni, a használtak sorrendjét pedig beállítani. Apróság, de nekem fontos.

Kamera

  • A kamera rendben van, nyilván nem egy LG vagy Samsung minőség, de az ár/érték arányt is érdemes figyelembe venni, családi fotóknak, rövid videóknak szerintem megfelel.
  • A kamera app is könnyen kezelhető, túl sok beállítási lehetőség nincs, aki RAW képeket akar lőni, vagy több paraméterrel játszadozni, annak inkább az LG G4-et ajánlom.
  • Sajnos túl sok időm nem volt jobban tesztelni a kamerát az elmúlt napok során, akit kifejezetten ez érdekel, annak ajánlom pl. az MKBHD videót ami csak a kamerára fókuszál. 

Néhány kép, amiket a telefonnal lőttem, nem bíbelődve szinte semmit a beállításokkal:

Aksi

  • Az eddigi használat alapján átlagosnak tűnik. Ami azért csalódás kicsit, mert a 3300 mAh és a “csak” FHD kijelző, valamint a szuperenergiatakarékos Snapdragon 810 miatt arra számítottam, hogy kiemelkedően jó lesz, de nem. 2-3 óra SOT, ha ténylegesen használom.
  • Hiányzik a gyorstöltő és a wireless, de így is pár óra alatt feltölt fullra. Figyelni kell, hogy ha munkából indulunk haza, ne az utolsó 20 percben rakjuk oda tölteni. És mindig legyen nálunk USB-C kábel, vagy legalábbis átalakító, úgyhogy a biztonság kedvéért vettem egy USB-C átalakítót is hozzá, amit azóta is a kulcstartómon hordok:


USB-C átalakító

 

 

Furcsaságok, szokatlanságok

  • LG készülékről érkezve furcsa, hogy nincsenek hátul gombok, főleg a hangerő szabályozásnál zavaró. Kell pár hét az átszokáshoz.
  • A nagyobb méret miatt újra szokni kell az 5.5-öt. Ez annak lehet nehéz kezdetben, aki kisebb telefonról váltott. De tapasztalatból tudom, hogy ez is pár hét alatt megszokható, amíg az izmok átállnak és kialakulnak az új automatizmusok. 
  • A lockscreenen nekem furcsa volt, hogy balra söpörve a tárcsázót, jobbra söpörve a kamerát indítja. Én azt szoktam meg, hogy ha egy ikonról indítok egy söprést, akkor fog az ikonnak megfelelő funkció elindulni, de egyébként tetszőleges irányba nyitható a telefon. Ezért az első napokban majdnem az összes unlock után rögtön sikerült a tárcsázót is elindítanom. Időbe telt, amíg megszoktam, hogy csak felfelé söpörjek. Kicsit ezt kényelmetlennek is érzem, jobban szerettem, amikor nem kellett az irányra figyelnem.

Negatívumok

Szoftver 

  • Nem működik a double tap to sleep a teljes képernyőn vagy értesítési sávon, csak a Home gombon.
  • A lockscreen nem testreszabható. Én leginkább kikapcsoltam volna az összes gyorsindítást, de nem találtam ilyen opciót.
  • A beépített screenshot készítő app elég fapados, nincs azonnal képernyőre firkálás megosztás előtt.
  • Hiányzik a G2-n megszokott vágólap kezelő.
  • A virtuális gombokon nem lehet dupla és hosszú kattintást beállítani.

Értesítési területtel kapcsolatos negatívumok

  • A gyorsbeállítás ikonokon nem látszik, hogy a mobilnet be vane kapcsolva. Ez azért zavaró, mert otthon, ha nem akarok mondjuk értesítéseket kapni az órára, akkor kikapcsolom telefonon a wifi-t, de mivel nem látom, hogy a mobilnet be van-e kapcsolva, ezért azon keresztül továbbra is átjönnek az értesítések.
  • Aksi töltöttség kijelzőnél vagy csak a százalékot láthatjuk, vagy csak az ikont, a kettőt együtt nem (apróság tudom, de.)
  • Mobil hotspotnál nem látom értesítési sávban ha csatlakoztak rá.
  • Pebble app airplane módból kilépés után bár megtalálja a kapcsolatot az órával, az értesítési sávban a perzisztens notifikáció beragad a “Connecting to Pebble” üzenetnél. Gyors disconnect-reconnect a Pebble alkalmazásbna megoldja, de akkor is zavaró.

Hangerő, rezgés

  • Rezgések kezelése – ez nekem kicsit WTF kategória, több nap alatt sem jöttem rá teljesen, hogy tudnám a rezgéseket kikapcsolni. Nem teljesen úgy működik Oxygene OS mint a sima Android, de itt is azt érzem, hogy nagyon túlbonyolítottak valamit, ami eddig működött. Én Pebble-n kapom az értesítéseket, azt szeretném, ha a telefon néma lenne. Elvileg erre van a hardveres gomb a bal oldalon, de azt tapasztaltam, hogy még a “No interruptions” állapotban is rezeg pl. ha új Hangouts üzenet érkezik (ráadásul a Hangouts appban is ki vannak kapcsolva a rezgések).
  • A bal oldali három állású gomb (all notifications, priority notifications only, no interruptions) nem testreszabható. Pedig én tökre el tudnám képzelni, hogy másra használom (pl. mobilnet ki-be kapcsolása)
  • A hangerő szabályozásnál kicsit lehetett volna több mozgástér a halkításra, úgy érzem túl nagyokat ugrik egy-egy lépéssel.
  • A hangerő és power gomb a telefon jobb oldalán kaphatott volna különböző felületet, hogy véletlenül se lehessen összekeverni a kettőt. A power gomb megkaphatta volna azt az érdes anyagot, amit pl. a bal oldali háromállású gomb.
  • Hangszóró nem sztereó, nem elöérl van, hanem alul, könnyű véletlen lefogni. A hangja sem túl szép, igaz nem is nagyon vészes.

Hibák

Sajnos én is belefutottam a Home gomb érintkezés hibába. Nem minden készüléknél, de elég soknál előjön ez a jelenség, egyszerűen nem érzékeli a gombnyomást, főleg, ha két kézzel tartjuk a telefont. Érintkezési hibára gyanakodnak. Ez nem az ujjlenyomat olvasást jelenti, hanem a sima Home gomb használatot, aminek eredményeképpen vissza kellene jutnunk a kezdőképernyőre. Pont azért vettem ezt a telefont, mert nagyon tetszett ez a megoldás, így roppant csalódás, hogy nem működik.

Csináltam két videót, bár baromi nehéz volt, mert mindkét kéz kellett a demonstrációhoz, de azt hiszem a lényeg látszik:

 

Jelenleg itt tart a dolog. Ma elindítom a cserekészülék igényem, kíváncsi vagyok, milyen a legendásan rossz One Plus ügyfélszolgálat. Remélem pár hét múlva már pozitívabb tapasztalatokról tudok beszámolni.

Összefoglalás

A Home gomb hibája okozta csalódás ellenére az első pár nap alatt nagyon pozitív benyomásom alakult ki a telefonról. Szeretném hosszabb távon is használni, ezért első körben megpróbálom kicseréltetni, nem pedig a pénzem visszakérni.

Azt gondolom, ha a OnePlus-nak sikerül kijavítania a Home gomb hibáját és viszonylag hamar megszabadulnak a meghívós rendszertől, valamint ha érdemben javítanak a garanciális ügyintézésen, akkor egy nagyon jó telefont tettek le az asztalra. Egyáltalán nem flagship killer, nemhogy 2016-ban, de még 2015-ben sem, rengeteg kompromisszummal jár (NFC, wireless töltés főképp), nem minden területen kiemelkedő, de ár/érték arányban egy nagyon jó telefont szerezhetünk.

Ha az ára 110e forint környékén stabilizálódik, onnantól fogva mindenkinek szívesen ajánlom, különösképp azoknak, akik két éves, vagy régebbi modellekről frissítenének.

 

2015.10.11.

+