MojAndroid
(x) hirdetés

A vezetéknélküli töltés majdnem olyan, mint a pókember. Mindenki látta már a mesében, de még senki a valóságban. Najó, pár embernek nyílt már lehetősége arra, hogy a való életben is találkozzon a technológiával, de vagy drága volt, vagy túl körülményes. És közben pedig a csapból is ez folyik. IKEA bútorok beépített töltővel, s egyre több telefon képes mindenféle extra hátlap vagy trükk nélkül vezeték nélkül töltődni.

Ez a hetünk a tesztek jegyében telik, s igyekszünk minden napra egy tesztet prezentálni Nektek. Lesznek izgalmas darabok. De ne rohanjunk előre, a mostani kliens a Proda legújabb QI töltője! Most akciósan 4990 Ft-ot számolnak csak fel érte a fiúk!

A vezetéknélküli töltéssel szemben mindig szkeptikus voltam. Leginkább a töltőbe dugott telefonnal lehet telefonálni, a vezetéknélkül töltődő telefonnal viszont nem felkiálltás volt, amibe kapaszkodtam. Viszont arra jutottam, hogy ez hülyeség. Főleg, hogy kiderült, hogy rosszul töltjük a telefonunkat. És aki szemfüles, már ott észrevette a cikk feletti képen a Proda QI töltőjét a G3 alatt.

Mivel a telefonnak (állítólag) jó, ha kisebb fröccsöket adunk, így már nem feltétlenül hülyeség a vezetéknélküli töltés. Hazaérek, s ráteszem a telefont a kis kerek alátétre, s már indul is a töltés. A töltés sebessége, amire azt gondoltam, hogy azért nem lesz az igazi. Hiszen miből indulunk ki, a WiFi, s a kábel sebessége sincs mindig partiban. Azonban itt nem éreztem igazán nagy különbséget. Amikor a G3-mat közvetlenül csatlakoztattam a kábellel a konnektorba, s amikor a QI töltőre helyeztem csak rá, szinte ugyanolyan gyorsan fel töltött az akkumulátora.

Érdekes kérdés, hogy a vezetéknélküli töltés kikapcsolt telefon esetén is működik-e. A G3 kikapcsolt állapotban a töltőre helyezve, azonnal bekapcsol, s érzékeli a töltést.

(A Proda töltője egyébként viszonylag közel, pár milliméterről képes csak tölteni. Ez azért érdekes, mert felmerülhet a gondolat, hogy valaki megelőzve az IKEÁt, megveszi olcsón, s belevarrja a párnájába, vagy valami hasonló elvetemült gondolat mentén integrálja az autójába, stb. Ekkor arra oda kell figyelni, hogy a töltő felülete ne legyen, maximum valami nagyon vékony textillel elfedve.)

Ami a Proda megoldásának az előnye, az a hátránya is. Könnyű nagyon, s nincs nagy különbség a két oldala között (kicsi zöld kör az egyik oldalon, nagyobb zöld kör a másikon). Előbbi ami előny is, utóbbi inkább hátrány. A könnyű mivoltából adódóan gyorsan zsebre, táskába tehető, s bárhol használható. MicroUSB kábel lassan mindenhol van a világon, így bárhol csatlakoztatható. A könnyű mivoltából adódóan egy megtekeredett kábel fel tudja fordítani a töltő egységet. S mivel a két oldala, mint említettem elég hasonló, velem is előfordult, hogy fejjel lefelé hevert a töltő, a telefont pedig rátettem boldogan.  Amikor pedig levettem róla, az nemhogy nem töltődött, még merült is közben.

Erre persze oda lehet figyelni, de mint említettem, zöld és fekete mindkét oldala, így elkövethető a hiba. Sajnos. Tudom persze, hogy Ti ilyet sose követnétek el, főleg, hogy ezt én itt megoszottam Veletek, s leírtam. Így mindenki mostantól odafigyel rá!

Ettől eltekintve, jó vétel, s jól használható eszközzel van dolgunk. A csomagolásra nem fordítottak nagy hangsúlyt, de akinek a csomagolás szépsége számít, az úgysem ebben az árkategóriában vásárol.

Fontos: Nem minden telefon képes vezetéknélkül tötődni. Itt keressetek utána, hogy a telefonotok rajta van-e a listán!

(x) hirdetés
2015.10.07.

+