Appvasárnap

Ezen a héten van két nagyobbacska téma, remélem megbocsátotok, ha most inkább egy kicsit kifejtősek leszünk – azért jutott pár apróság is a végére!

BKK és Waze

Szegény BKK kicsit másféle hírekben szerepel mostanában, pedig! Pénteken érkezett a hír, hogy partnerségre léptek a Waze-zel (vagy Waze-val, kinek hogy tetszik). A partnerség keretében a Waze pontos infót kap a városi közlekedést befolyásoló dolgokról: útfelújításokról, lezárásokról; ennek eredményeképpen a Waze pontosabban és jobban tud majd útvonalat tervezni, dugót elkerülni. Neked, a felhasználónak. A BKK pedig cserébe hozzáférést kap a Waze adataihoz: bejelentéselhez torlódásokról, dugókról, balesetekről.

Egyrészt ez zseniális, az ember kicsit európainak érzi magát. Másrészt a dolognak nem kell itt megállnia, a főváros akár útjavítások hatékonyabbá tételére is felhaszálhatja a wazerek bejelentéseit, ahogy Riga tette – elvégre az ilyen apró hibákat legjobban a közösség erejével lehet felderíteni!

A Waze-et jelenleg is több, mint 57 ezren használják Budapesten. (Magyar Waze FB csoport erre.) Itt az ideje, hogy te is telepítsd és használd, ne állj a dugóban, mint egy birka!

WTF, Cyanogen?

Indiában nem kap jogot a OnePlus a Cyanogen OS használatára, mert egy másik cég kapta meg azt kizárólagosan. Ti értitek ezt?

A sztori háttere annyi, hogy a OnePlus december 2-án indult volna Indiában. Odaát kicsit mások a SAR értékekre vonatkozó szabályok, így volt vele némi munkájuk, de ezt befejezték és készen álltak a startra, amikor… amikor a Cyanogen és a Micromax (akik az új YU nevű márkájukat fogják Cyanogen OS-szel szállítani) alájuk tett a fenti korlátozással. (“A jó üzleti partner nem csak ígér, be is tart.”) Felmerül a kérdés, hogy mi a fa mit művel a Cyanogen, erre jelenleg a OnePlus-nak sincs jó válasza:

We can’t explain Cyanogen’s decision because we don’t fully understand it ourselves.

Mindenesetre a világ többi részén a OnePlus készülékek továbbra is Cyanogen OS-szel kerülnek forgalomba (legalábbis egyelőre), a OnePlus pedig (egyelőre kizárólag India számára) elkezdett fejleszteni egy saját Android verziót – ez Lollipop-on alapszik, gyors lesz, és ha jól sikerül, akkor gondolom láthatunk majd egy következő csörtét a OnePlus és a Cyanogen között. Addig is a OnePlus One a globálisan elérhető Cyanogen OS-szel kerül majd forgalomba de nem kap OTA frissítéseket, a fent említett új OS pedig február környékén lesz kész, és a OnePlus valahogy megoldja majd, hogy a felhasználók átflasheljék a telefonjaikat. (Hogy hogy, az egy érdekes kérdés lesz.)

Tényleg nem értem, mi folyik a Cyanogennél:

  1. Egyrészt ahogy olvasom, ez a YU márka a MIUI modelljét akarja követni, vagyis telepakolni a rendszert custom szolgáltatásokkal – nagyon nem a Cyanogen eredeti értékei ezek.
  2. Másrészt a Cyanogen-nek, mint cégnek a OnePlus volt az első igazi, globális hardware partnere. Ha nem is azonnal, de ezt most feladják (mert azt ugye látjuk, hogy amikor a OnePlus kész van egy saját, jól működő disztróval, akkor onnantól nem fognak akarni még egy Cyanogen-t is támogatni tovább), és globális vendor nélkül maradnak – cserébe megnyertek egy indiai partnert, ami oké, nagy piac, de helyi. Nyilván pénz beszél, én meg csak ugatok itt, de nem tűnik túl jó stratégiai lépésnek ez – ráadásul ha tényleg (de ez persze feltevés) out of the blue csesztek ki a OnePlus-szal, ki fogja még egyszer elhinni nekik, hogy nem rúgnak fel egy következő szerződést?

Folytatása egészen biztosan következik.

Frissült/újult/érdekes

  • Itt van a várva várt Monument Valley frissítés, letölthető, megvásárolható! Bevallom, engem annyira leköt a TwoDots, hogy még meg se nyitottam a Monument Valley-t, mióta frissült.
  • Mire jó egy személyes blog: nyavalyogtam, hogy miért nem jó a Google Maps kerékpáros navigálásra (ezért), 2 óra múlva itt a megoldás: OsmAnd Maps & Navigation, kikapcsolható térképforgatással, offline térkép támogatással – még a képernyőkép is holland! (Köszi @majdnemkocka!)
  • Jé, a Plume még létezik? Egy csomó ideig a kedvencem volt… aztán jött a Twidere, a Falcon, a Talon, és a Plume az enyészeté lett. Most pedig fogták magukat, és csináltak egy material designos bétát. Kipróbálásához (surprise!) beta testernek kell lenned, de ezt egyszerűen megteheted.
  • Tudtad, hogy a Nexus 6-ban van egy LED, ami nincs kihasználva? Nos, ha Nexus 6-od van, és kihasználnád, akkor erre tessék.
  • És ha már Nexus 6, tudtad, hogy duplatapp-pal is fel lehetne ébreszteni, csak ki van kapcsolva a feature alapból? Nos, ha bekapcsolnád, erre tessék.
  • Itt az első (nemhivatalos) Lollipop beta a Sony Xperia Z Ultra-ra.

Mindenmás

  • A Sony tippekkel támogatja azokat a fejlesztőket, akik az okosórájukra fejlesztenének appot. Kedves dolog, igazából nem újdonság a Sony-tól, hogy kifejezetten segítőkészek a fejlesztők irányában.
  • A Google élesített egy új oldalt, ahol könnyedén követheted, hogy melyik eszközöd mikor nyúlt hozzá utoljára az adataidhoz. Hasznos kis biztonsági funkció!
  • Ha ettől nem lendül fel az okosórák piaca, akkor semmitől: jónéhány luxus óragyártó (itt a lista: IWC, Panerai, Omega, Fossil, Armani, Michael Kors, Tissot, Certina, Swatch, Flik Flak, Mondaine) le akarja tiltatni azokat az okosórákra elérhető custom skineket, amik az ő termékeikre hasonlítanak. Gondolom még nem hallottak a Streisand effect-ről.

Miért Zopo 3X (ZP999)?

Üdv mindenkinek
Miért Zopo 3X (ZP999)?
Úgy kezdődőt hogy volt nekem egy Galaxy S3 LTE telefonom egyre jobban úgy éreztem hogy az újjab játékok egyre jobban meg dolgoztatják az újjab android verziókat sem futtatja olyan dinamikusan mint fénykorában és az akkumulátor ideje nagyon meg csappant mikor már fél napot sem bírt ki akkor úgy gondoltam meg érret a cserére
Sókat keresgéltem hogy méltó utódot találjak az S3-nak fontos volt hogy semmibe se múlja alá és ne is legyen égbe szökő ára
több telefont is számba vetem PL Xiaomi mi 4, OnePlus One , Meziu MX4 Stb. Ezeknek az árát sokalltam ezért egy olyan alternatívát kerestem ami 400$-ból ki jön minden és meg közelíti a teljesítményüket és a tudásokat az előbb emlitet telefonoknak. Egy Webáruházban rá találtam a zopo 999-re kis utána járás után találtam egy Európai oldalt ahonnan vám mentesen meg letehet rendelni házhoz szállítás nélkül 300$ házhoz szállítással 322$(Nagyából 80 Ezer forint).Nagy előnye az hogy a konkurens termékkel szemben támogatja a MicroSD kártyát-t ,ezért úgy döntöttem hogy meg felel a kisebb belső tárolóval rendelkező modell a Zopo 3X . A ZP999(32GB) és a 3X(16GB) közt csak ez az egyetlen különbség és természetesen a 100$ ár különbség . Mivel ezt a telefont találtam a legjobb ár értékűnek és volt Európában raktáron ezért ezt rendeltem meg
2014 November 20-án rendeltem meg és November 28-ra érkezett meg
Egy kemény kartonpapír dobozban érkezett meg a doboz tartalma egy sötét kék színű tok, kijelző védő fólia , jack-be dugós érintő tol ezeket egy akció keretén belül kaptam ajándékként és természetes a telefon doboza . A telefon-hoz kaptam töltőt ,adatkábelt , alap Zopo-s fülhaltagot, egy kis használati útmutatót.
A telefon külseje nekem különösen tetszett letisztult egyszerű forma vékony kerettel.Az oldalát szürke mű anyag keret veszi körbe .A hátlap kissé recézet matt fekete . A jobb oldalán található az ébresztő gomb és egy kamera gomb amivel elő hívhatjuk a kamerát és fényképezhetünk is vele . A bal oldalán a meg szokott hang erő állító gomb. A képernyő alatt található 3 kapaciv gomb.
A belsejében lapul egy Octa-coros MTK MT6595M-es chip ami 2GHz en ketyeg hozzá egy 3GB-ram társul a meg jelenítésért pedig egy IMG Rogue G6200 -as GPU gondoskodik ami 450MHz-en pörög .Az adataiból is látszik hogy teljesítmény szempontból a felső kategóriához tartozik.Az Antutus mérés szerint 44000 pont körül kap ami elég szép teljesítmény ilyen ártól.Az egyetlen kicsi hátránya hogy a GPU-ja alul marad egy Adreno 330-al szemben pont számokban ez nem érezhető a telefon napi használata közben sem a játékok közben a legnagyobb grafikájú játékokat is gondolkodás nélkül futtatja
A kijelzőre se lehet panasz egy 5,5-collos FullHD IPS Gorrila Glass 2-es kijelző nagyon szép éles képet tud meg jeleníteni .A be tekintési szöge is elég jól gyakorlatilag amig látom a kijelzőt addig a színek is torzulás mentesen látszódnak . Szoftveresen meg van támogatva ClearMotion nevű videó folyamatosságát javító programmal és egy MiraVision nevű vizuális effekt javító programmal is .
A zopo egy 14MP kamerát kapót egy alap ledel képes FullHD kép rögzítésére a képek minősége elég jónak mondható rossz fény viszonyok közt is tud tisztességes képet készíteni . Előre egy 5MP kamerát kapót ami tökéletesen alkalmas selfi-re .
A telefonban egy alap Android 4.4.2 es Android teljesít szolgálatot ellátták pár plusz funkcióval .A Smart Wake-el és egy be ki kapcsolás ütemező rendszerrel többek között egy Gesure Sensing támogatást is kapót . A szoftvere jól be optimalizált semmi röcögés nem tapasztalható le fagyásról nem is beszélve . A zopo eddig 3 patch-et adott ki a telefonhoz innen is látszik hogy a kiadás utáni s törődik a telefonal
Egy 2700mAh akkumulátort kapót egy ilyen teljesítményű telefonhoz nem tűnik soknak de a telefonban dolgozik egy PowerXtend akkumulátor felhasználást javító program is. Átlagosan ha egész nap nyúzom egy napot bir ki amit nem mondanék jónak de rossznak sem inkább átlagosnak .
A ZP999-es felszereltség terén is jól elvan látva van benne 4G ,NFC (hotknot) ,Dual-SIM(Micro-SIM),OTG,MicroSD, és természetesen GPS, és Bluetooth v4.0 .
Én a Zopo 3X-et ezek szempontok mait választatom. A telefonal maximálisan meg vagyok elégedve főleg ilyen ár-ért cserében bátran merem ajánlani akárkinek
A képek a ChinaHandy.net-röl származnak

Élet a Nexus világon túl

Megjegyzés: ez a bejegyzés egy maximálisan szubjektív vélemény és leírás arról, hogy nekem miért tetszik az LG G3, s miért váltottam.

Azt hiszem azon kevés szerencsés ember közé sorolhatom magamat, aki az összes Nexus készüléket használta, s az 5 (most már a 6 és a 9 is, jajj! :)) kivételével mindegyiket birtokolta is hosszabb, illetve rövidebb ideig. Az 5-öt használtam azért már több alkalommal is, de nem fogott meg annyira, hogy váltsak a 4-ről.

Telefon vonalon így ment: Nexus One -> Nexus S -> Galaxy Nexus -> Nexus 4

Tableteknél: Nexus 7 (2012)-> Nexus 10 -> Nexus 7 (2013) (ez utóbbi még megvan)

Egyebek: Nexus Q (amit a nem Nexus, s nem is Android, de remek ChromeCast váltott végül)

Mi lett a Nexus 4 után?

Maradtam az LG gyárnál, s egy G3 a mostani telefonom. A G3 egy remek készülék. Volt nálam tesztre egy példány, amit fájó szívvel visszaadtam, s a teszt, ami készült akkor róla, az végül félbe is maradt. De lehetőségem nyílt most egy hosszabb tesztre, így lesz még annak folytatása! :)

Most azonban nem egy teszt készült, hanem megosztanám Veletek, miért döntöttem úgy, hogy a Nexus 4 utódja a G3 lett. Először egy OnePlus One telefont szerettem volna beszerezni, de csak 64 GB-os meghívóm volt. Azt tovább is ajándékoztam. Így mikor elkelt a 4, sokáig “váltott lovakkal” éltem. Illetve egy Note 3 lett a céges telefonom (phabletem, vagy mi). Így hosszú ideig ment a Note 3 + Geeksphone Peak kombó. A Peaken hol Android, hol a legfrissebb Firefox OS futott. Fut egyébként a mai napig is.

És akkor lett a G3. KitKat. Google Now Launcher (próbáltam sok mással is. A gyári nem jött be.) telepítve, s boldogság. Ez a telefon simán csak jó. Nekem nem volt vágyam a QHD kijelző. Ha nem az van benne, “csak” egy FHD, akkor is jó lett volna, de szerintem a 720p esetén se mentem volna Dunának. Viszont azt kell, hogy mondjam, hogy a G3 kijelzője eddig a legszebb, amivel dolgom volt. Mindehhez egy kivételesen jól használható kamera társul.

Mik azok, amiket szeretek ebben a telefonban?

Kamera – Csodálatos képeket csinál. A lézeres autofókusz tényleg hasznos. A vaku is biztosan jó, de nem nagyon használom. Sose szerettem a szembevakuzott embereket.

Videókat is szépeket rögzít. A 4K pedig úri huncutság, pont mint a QHD kijelző.

Jó, de inkább maradok a FHD videóknál. Nincs benne korlátozás, s nem ég el a telefon felvétel közben. :)

Gombok – első pár napban szokni kellett, de utána a legjobb. Sose hittem, amikor először megláttam, de nekem nagyon bejött a hátsó gomb megoldás. Egyetlen alkalommal okozhat némi problémát, ez pedig a képernyőképek rögzítésénél. Viszont be lehet gyakorlolni az a két kezes megoldást, amikor simán megy már a screenshot.

A felkoppintás (bekopogsz, s életre kel a kijelző) pedig az egyik kedvencem! Kopogok néha más telefonokon is, de azok csak elvétve reagálnak.

Távirányító – Sose gondoltam, hogy ezt leírom. Pedig a távirányító és a hozzá kapott eredeti LG szoftver remekül működik. Az 1998-ban (tegye fel a kezést, aki akkor még nem élt!) vett HiFi torony, ami az irodában tesz jó szolgálatot tökéletesen kezelhető vele, de ugyanúgy az itthoni (ennyire azért nem veterán) TV készülékünk. Ezenkívül felvettem szüleimnél lévő TV-t, s már helyeken is a megfelelő eszközöket a listába. Eddig még nem találtam olyan eszközt, amivel gondom lett volna. Az persze csak hab a tortán, hogy egy elektronikai áruházban micsoda huncutságokat lehetne vele művelni!

A kijelző, sebesség, mind azt gondolom, hogy kiemelik a mezőnyből a telefont. Számomra mégis a fenti három tulajdonság, ami különösen bejött. Ezek is azok, ami miatt nem mennék vissza a Nexus 4-re, sőt az 5 sem alternatíva. A most megjelent 6 érdekes lehet, de sikerült az árcédulát olyanoknak írni, akik nagyon sok iPhone-t láttak előtte.

Mi nem tetszik?

Az, hogy nem Nexus. Emiatt egyelőre (root és egyéb huncutságok nélkül), gyári LG ROM fut a telefonon. Ezen sajnos helyt kapott pár olyan alkalmazás, amit már régen ledaráltam volna. A telefon KitKat (4.4) Android verzióval került forgalomba, s így sokáig a legfrissebb Android verziót használhattam rajta.

Most, azonban, hogy kijött a Lollipop, frissítenék. Erre azonban még egy kicsit várni kell. Azonban azt gondolom, ez nem akkora hiba. Ha nyalókára vágyom, akkor előveszem a Nexus 7-et, s azon játszom az új Android verzióval. És tudomásom szerint az LG is dolgozik már az 5.0 verzión a G3-ra.

lollipop.jpg

Frissítés Úgy tűnik nem kell sokat várni, hiszen Lengyelországban az LG G3 tulajok hamarabb kaptak nyalókát, mint a világ többi részén a Nexus csapat. Van remény! :)

Most is G3-mat vennék?

Ha a pénz nem számítana, akkor biztosan közelebbi ismerettségben kerülnék egy Nexus 6-tal. Ha viszont a Magyarországon elérhető telefonokat veszem sorba, akkor nagy valószínűséggel a G3-ra esne megint a választásom. Egyetlen dolgot lehet irigyelni a Sony és a Samsung zászlóshajóktól, ez pedig a vízállóság. Azt gondolom, hogy a G4 már az lesz.

Addig pedig, ha most gondolkodsz rajta, mit írj a Mikulásnak vagy az angyaloknak, akkor írd be bátran a következő 4 karaktert: LG G3.

A 'kicsi' kínai – Oneplus One

Úgy látszik a kínaiak már a spájzban vannak (akarom mondani One), legalábbis a telefonok terén elborította kicsiny portálunkat a kínai jelenlét. Esküszöm, hogy nem beszéltünk össze Kobakkal és Lipileevel, tőlük teljesen függetlenül esett választásom írásom témájaként az Oneplus első termékére. Az, hogy Kínában legyártják bárminek a másolatát, talán már senki számára nem hír. A márkás ruháktól elkezdve a szórakoztatóipari eszközökig rengeteg másolatot láthattunk már, és vannak közöttük jobban sikerült termékek, és kevésbé jól sikerültek. Arról már ritkábban hallunk, hogy egy olyan kisvállalkozás indul be, aminek célja a minőségi saját termék létrehozása. Azért is írok jó szívvel erről a telefonról, mert a saját telefonomról van szó, amit nemrég vásároltam meg. És minderről a 4G tehet. De ne vágjunk a dolgok közepébe!

Ráhangolódás

Az Oneplus cég azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan androidos eszközöket akar a piacra vinni, ahol a minőség és az olcsó ár együtt járnak. Ezért is van a címben a “kicsi” szó, mert a Huaweihez és a Xiaomihez képest ők az ismeretlenségből indultak. Első termékük az One nyár elején jelent meg, és ~300 dolláros árával és alkatrészeinek listájával abszolút teljesíti a kitűzött célokat. Tovább növelheti érdeklődésünket, ha megtudjuk, hogy a nemzetközi piacra szánt telefonokon – az OPPO telefonjaihoz hasonlóan – a CyanogenMod méltán híres Android változata van telepítve gyárilag (Cyanogenmod 11s), amit erre a készülékre (is) optimalizálnak a fejlesztők. Szintén furcsa utat választottak a nemzetközi terjesztés tekintetében. Megjelenésekor csak sorsolás útján lehetett a készülékhez jutni, amit később meghívós rendszerre alakítottak át. Kínában viszont nincs ez a hercehurca, ott bárki megveheti a boltokban, korlátozás nélkül. A két kiadású telefon között csupán három különbség van:
– Más az operációs rendszer (kínai: Color OS, nemzetközi: Cyanogen Mod),
– A nemzetközi változat hátulján szerepel a Cyanogen felirat is,
– A kínai változat nem kezel néhány mobilhálózati frekvenciát (band 4, band 17). Ez leginkább az amerikai használók életét befolyásolja, Európában ezek nem használatosak.
Apró érdekesség, hogy itthon az Extreme Digital is forgalmazza, mégpedig a kínai változatot lehet náluk megvenni, de CyanogenModdal.

Az én történetem ott kezdődött, hogy a Google képes volt tényleg egy batár nagy telefont kiadni, ami nagyon elkeserített. Ehhez adódott még hozzá a Telekom 4G akciója, ami a telefoncserére vonatkozó igényemet felerősítette, és végül utánajárva a dolgoknak esett a választásom erre a telefonra. De ilyen sok bevezető szöveg után lássuk mi volt a dobozban!

Kidoboz, tartozékok

img_20141117_215205.jpg

A telefon nagyon szép piros-fehér (Hajrá DVTK!) csomagolásban érkezett, a telefontól külön dobozolva a töltőt. Már maga a doboz érzékelteti, hogy nem egy olcsó alkatrészekből összetákolt valamit kapunk a kezünkbe, hanem már a doboz is a termék része. Tartozékként csak egy adatkábelt, egy SIM tálca nyitót és egy nano SIM átalakítót kapunk. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy ugyan kevés tartozékot kaptunk, de azok kialakítása is teljesen egyedi. Az USB kábel lapos kialakítású, a SIM tálca nyitójához kapunk egy kulcskarikára fűzhető gumitokot, a töltőfej pedig egy a telefon hátlapjával harmonizálóan fehér színű, kocka formájú csoda.
A telefon ívelt, fehér színű hátlapja műanyag, összeszerelése minőségi (az enyém fehér színű, de létezik még gránitszürke és bambusz hátlap is) . A telefon nem nyikorog, nem mozog. A kijelzőt a prémium telefonoknál megszokott Gorilla Glass védi, abból is a 3. generációs. Kicsit furcsa érzés volt Nexus 4 után megfogni. Egyrészt a lekerekített képernyőélek nagyon kellemesek voltak a Nexuson, itt viszont van egy kis apró perem, ami nagyon szokatlan nekem az N4 után. A műanyag hátlap viszont kényelmesebb, mint számítottam rá, ja és nem gyűjti az ujjlenyomatokat. Viszont egy kézben már ez is nagy, inkább két kezes használat javallott. Mindezek ellenére a fogása kényelmes, és kis gyakorlással az egykezes használat is megszokható.

kezben2.jpg

Bal oldalt Oneplus One, jobb oldalt Nexus 4

A hardver és a szoftverek

A készülék 152.9 x 75.9 x 8.9 mm méretű, 162 gramm súlyú, műanyag házas tokozású. A képernyő 5.5 hüvelykes, a felbontása Full HD: 1080 x 1920 pixel (401 ppi). A kijelző nagyon jól olvasható minden oldalról és látószögből, még napfényben is. A színei nagyon szépek, nem éreztem etéren semmi romlást a Nexus 4-hez képest. De végül is egy IPS kijelzőtől (sőt LTPS IPS) ez elvárható.

p1020996.jpg

Bal oldalt az Oneplus One, jobb oldalt a Nexus 4

A telefon mérete az általam korábban használt Nexus 4-hez képest jól látszik a fenti képen. A képernyő felső részén, középen található a telefonos hangszóró, mellette balra a szenzorok, majd az állapotjelző LED, és az előlapi kamera. A képernyő alsó részén az érintő billentyűzet található, tehát a kijelző méretéből nem vesz el helyet a szoftveres billentyűzet (mivel nincs). Számomra furcsa volt megszokni, hogy a gombok sorrendje teljesen más logikát követ, mint az alap Android elrendezés, ugyanis jobb oldalra került a “vissza” gomb, bal oldalra pedig egy “menü” gomb került, amit ha hosszan nyomunk, akkor kapjuk meg a jól megszokott “gyakori programok” képernyőt. Használat közben kiderült, hogy jobbkezeseknek ez egy előnyös változtatás, mert így könnyebben tudjuk használni az egyik leggyakoribb funkciót, a túloldali billentyű elérése ugyanis csak ujjtorna után lehetséges.

A készülék jobb oldalán található a bekapcsoló gomb, bal oldalt pedig a hangerő vezérlő gombok, a SIM tálcával. A korábban kipróbált nagyképernyős Huawei Ascend Mate-hez képest sokkal jobban kézreálltak a gombok használat közben, nem nyomtam meg véletlenül egyiket sem. A tetején van a fülhallgató aljzat, és egy mikrofon. Alul pedig az androidos telefonoknál jól megszokott micro USB aljzat található két kihangosító hangszóró között, valamint egy mikrofon. A hátoldalon van egy kamera a dupla ledes villantóval közös egységben, tőlük jobbra pedig egy mikrofon (összesen három van a telefonban).

A telefon belső felszereltségre sem lehet panasz. A készülék a Qualcomm Snapdragon 801 (MSM8974AC) lapkakészletét kapta. A processzora egy négymagos (2,5 GHz órajelű) Krait 400, amit egy Adreno 330 grafikus gyorsító támogat. A 3 GB méretű belső memóriájára sem lehet panasz, ami mellé 16, vagy 64 GB tárhelyet kap a felhasználó. Ez a kombináció ma a piacon az egyik legerősebb. Ebből kifolyólag teljesítményre nem lehet panasz.

Néhány teszt program eredménye:

  • Antutu: 46331 pont
  • CFBench: 41154/38173/39365
  • Linpack: 401.116 MF/629.353 MF
  • Quadrant: 23661 pont
  • 3DMark Ice Storm: 18582 pont (Unlimited)
  • Basemark X 1.0 (on screen): 23719 pont
  • GFXBench 2.7 T-Rex HD (on screen):1600 / 28.6fps
  • Epic Citadel (FPS): 57.3 (fullHD felbontáson)
  • Octane: 3028 pont
  • SunSpider (ms): 2216.0ms +/- 82.1%
  • Kraken: 8434.4 +/- 30.9%

Említettem már, hogy kétféle operációs rendszerrel árulják a telefont. Nekem a kínai változathoz volt szerencsém, amiből következik, hogy Color OS volt gyárilag telepítve rá. Hogy egész pontos legyek, a Color OS-nek van egy nemzetközivé tett változata is, amiben minden angolul van, és telepíthető rá a Google Play is. Na ez nem olyan. Ebben választható ugyan az angol nyelv, de csak kb 4/5 részben vannak lefordítva a dolgok, ami érthető, hiszen a kínai piacra szánták, nem nekünk. De szerencsére nem azért készítették el a Cyanogenmodot, hogy ne lehetne telepíteni rá 10 perc alatt.

Kamera, GPS, egyéb

A hátlapi kamera elég minőségi, 13 megapixeles, F2.0 optikával, és a Sony Exmor szenzorával felvértezve. A vele készített fotók láthatóan jobb minőségűek, mint amit a Nexus 4 tudott. Az az igazság, hogy nem vagyok egy fotó fenomén, de a Nexus képeit a fakó színek miatt nem annyira kedveltem, itt viszont számomra is kielégítő minőséget adnak a képek, kompakt gépre tuti nem lesz már szükség emellett. A videó felvétel itt már 4K-ban megy, ami már jóval meghaladja az én használati igényemet.Megelégszem a Full HD 60fps felvételekkel. Az az igazság, hogy az előlapi kamera se az a “tegyünkbelevalamiolcsótvackot” kategória. A felbontása 5 megapixel, videófelvételt 720p méretben tud rögzíteni.

img_20141117_215612.jpg

A GPS-re se kell panaszkodni, köszönhetően a GLONASS támogatásnak gyorsan talál jelet, és pontosan mutatja a pozicíót.

A hangszóró és mikrofon(ok) hangminőségére nem volt panaszom, amikor használtam, mindig tisztán hallottam a másik felet, és ő is jól hallott engem. Nem recsegett a vonal és engem is zavarmentesen hallottak.

A telefonban relatíve nagy, 3100 mAh-s polimer akkumulátor van, ami a napi használatra bőven elég volt még akkor is, ha sokat interneteztem. Átlagos használat mellett én a 2-3 napot is elérhetőnek tartom a telefonnal.

A telefonban van NFC is, Bluetoothból 4.1-es verziót tettek bele, a wifi az ac szabványig bezárólag ismer mindent, és az USB csatlakozó támogatja az OTG funkciót.

Összefoglalva

A telefont olyanoknak fejleszthették, akiknek fontos, hogy gyors legyen telefon, de nem akarnak egy kocsi árát rákölteni. A gyorsaság mellett örülhetünk a jó kamerának, és a további minőségi alkatrészeknek. Abszolút úgy gondolom, hogy erős versenytársa a jelenleg kapható csúcstelefonoknak, már csak a telefon terjesztését kellene átgondolniuk, mert ez a meghívós rendszer a legnagyobb akadálya, hogy a telefon még népszerűbb legyen.

Color OS album: [link]
Kicsomagolás album: [link]
Néhány tesztkép: [link]

Még mindig Sony, a Sony?

Nem megerősített források szerint a Sony 2015 végén “eladja magát”!
Hogy értem??
Mivel a Sony nem túl jövedelmező, a sony márkanevet egy kínai cég fogja képviselni. Ez 2 dolog miatt rossz.
1: Az összes gyári garancia megsemmisül.
2: Mivel egy kínai cég veszi át, a minősége gyengébb lessz.

És ebbe az a legrosszabb hogy a Sony ezt titkolja!!
Mi a boltban (Euronics) nem fogunk sony terméket árusítani.

Opeled van? Telepítsd az alkalmazást!

Akinek Opel márkájú autója van és nem hallott még a myOpelről, az most azonnal kattintson. Vagy indítsa el az alkalmazást! Még nincs telepítve? Akkor irány a Play Store!

Bizonyos dolgok csak az appban, más dolgok csak a weben érhetők el. Érdemes a kettőt egymás mellett használni. A regisztrációhoz szükségünk lesz az alvázszám megadására is, ez alapján egy csomó naprakész és aktuális információt kapunk meg rögtön (nagyon kényelmes. Bárcsak lenne ilyen nem csak Opelben…).

Azért is érdemes beregisztrálni a myOpelbe, mert az autódról, annak gyártásáról szóló információkat első kézből érheted el. Ezenkívül olyan ajánlatokat érhetsz el, amik számodra, az autódhoz kapcsolódóan relevánsak, izgalmasak lehetnek.
A telefonos szervizidőpont foglalás pedig közismerten szívás. Miközben telefonálsz, nehéz a naptárba beírni az időpontot. Mostantól telefon helyett természetesen ezt is el lehet intézni a myOpelen keresztül. Azt pedig saját tapasztalatból tudom, hogy jó egy olyan alkalmazás, ami előre figyelmeztet a következő szervízre, műszaki vizsgára.

Az összes funkcióját nem emelem ki, inkább itt egy kedvcsináló, rövid összefoglaló azokról a szolgáltatásokról, amiket a myOpel ingyen biztosít:

  • Interaktív felhasználói kézikönyv
  • Online szervizidőpont-foglalás
  • Márkaszerviz keresése
  • Járműadatok (az autó legfontosabb adatai, valamint a szervizkönyv kivonata)
  • Szervizemlékeztető (ami felhívja a figyelmet a következő szerviz, műszaki vizsga esedékességére, hogy ezzel ne legyen gond)
  • Hasznos információk (esetleges visszahívások az autóval kapcsolatban, időszakos ajánlatok)
  • Testre szabott ajánlatok
  • Lámpák és kijelzők
  • Tesztvezetés igénylés
  • Parkolásemlékeztető (figyelmeztetéssel, valamint elmenti a jármű koordinátáit is)
  • Vészhelyzeti eljárások (sok praktikus dolog: hogyan indítsuk el a járművet külső rásegítéssel, vontatás, kerékcsere, jármű ellenőrzése stb.)
  • Baleseti jelentés (a legfontosabb információk rögzítése, fényképekkel együtt jelentés készítés)

Az alkalmazásról sajnos meg kell jegyezzük, hogy nem Androidos fejjel készült, ne material design-t várjatok. Viszont ez az apró design beli hiányosság eltörpül a kapott kényelmi szoláltatások mellett.

Appvasárnap

Google PlaYouTubeAccess

Igen, olvastam én is, a Google elkezdte összeboronálni a Play Music-ot és a Youtube-ot. Ha All Access előfizető vagy (és miért ne lennél az – én az vagyok, te az vagy?), mostantól a Youtube-on kapsz egy “Music” tabet, a Play Music app pedig releváns Youtube találatokkal dobál téged. Az egyik oldalon felmerül a kérdés: minek? Én, mint büszke All Access felhasználó, pont leszarom a Play Music-ban a Youtube találatokat. Nekem tökéletesen megfelelt a Play Music felhasználásom alapján összeállított zenealapú javaslatlista, illetve van némi problémám azzal, hogy a Play Music (amit tipikusan munka közben használok, háttérben) is a prokrasztináció prominens csatornájává válik… A másik oldalon meg… ha nincs ez az új feature, talán sose találtam volna rá erre a videóra. Marilyn Manson, Johnny Depp, és Ninja a Die Antwoord-ból egy színpadon? (Then again… a videóban előadott kooperáció nem képvisel különösebben nagy művész értéket, és megint felmerül a kérdés: hasznos ez?)
Mindenesetre az újítás hozott pár hasznos dolgot: a Youtube képes lesz a háttérben lejátszani (egyelőre akkor, ha feliratkozol Music Key bétára), a Play Music pedig, nos, Youtube linkekkel fog támadni. Nekem azt hiszem elég lesz az All Access – jut eszembe: ha minden igaz, 3 hónapig most ingyen van, ha eddig nem voltál feliratkozva. (Itt kell, ha most megtennéd.) Ezt a hírt speciel nem tudom validálni, mert én ugyebár fel vagyok.

Na de beszéljünk az appokról!

A kínaiak már a spájzban!

Bizony, főleg az appfejlesztők: a héten a Google bejelentette, hogy a kínai fejlesztők is publikálhatnak fizetős appokat a Play Store-ban. Eddig nem sok kínai fejlesztést láttunk (a legprominensebb az én múltamból azt hiszem a Twidere, ez a zseniális, apró Twitter app) – ez most gondolom változni fog.

A hét játéka(i)

Igen, most több játékot is akarok említeni, úgyhogy külön bekezdést kapnak.

  • Nálam a hét abszolút győztese a TwoDots. Tudom, említettem már, de csak a héten kezdtem el vele igazán játszani, és zseniális. Kezdve azzal, hogy 5 életed van, és ha elfogy, akkor várnod kell egy ideig hogy újra legyen. Miután általában az 5 élet egy-egy nehezebb pályán fogy el, szuper ez, hogy amikor az embernek már elfogyott a türelme, kap egy kis szünetet. Másrészt maga a gameplay nagyon lebilincselő, odafigyelős, pont eléggé nehéz. Töltsd!
  • Aztán: Payback 2, ami úgy hirdeti magát, hogy hasonlít a GTA-ra. Ez ne tévesszen meg senkit, a GTA1-re gondolnak, tudod, a felülnézetes játékra a történelem legélvezetesebb multiplayerével – kb. a teljes grafika onnan van nyúlva. Vicces módon az Android Authority annyira nem vágja ezt a hasonlatot, hogy konkrétan negatívumként listázta, mondván: “It likens itself to GTA and we couldn’t figure out why.” Ez vagy azt jelenti, hogy az AA cikkírója amnéziában szenved, vagy annyira fiatalka, hogy az első részt (1997-ben) még nem hagyta anya-apa játaszani. Mindegy is: a Payback 2 nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket (a GTA1 emlegetésével meglehetősen magasra tették a lécet), bár a gameplay nem rossz, a fizikája viszont rettenetes. Ha autózni akarok, inkább maradok a Reckless Racing sorozatnál.
  • És végül: a héten egy napig ingyen volt az Amazon App Store-ban, jövő hétfőn pedig érkeznek az új pályák minden idők egyik legszebb játékára, a Monument Valley-ra! iOS-en már kint van, van is nagy botrány, mert a ustwo nem átallott in-app paymentet kérni az új pályákért, és ez az azt hiszem 5 vagy 6 dollár kiverte a biztosítékot sok embernél. Barátaim az úrban, a Monument Valley esztétikailag nálam felér egy gyönyörű kiállítással vagy koncerttel, ami pár óráig tart, és mondjuk 10-20-30 dollár is lehet. Teljesen megérdemli a ustwo a pénzünket. Ennyi.

Újult/frissült/érdekesült

  • Megint frissült egy rakás Google app, többek között a Maps is. Frissült valamicskét a dizájn, a legérdekesebb (főleg odahaza Budapesten) azonban az Uber integráció: ha telepítve van az Uber, a Maps útvonaltervezésnél megnézi, hogy mennyi várakozással, mennyi pénzért csapathatnál az úticélodig a népszerű, engedéllyel nem rendelkező taxiszolgáltatással.
  • Frissült a Play Music is, All Access előfizetők mostantól hangulat alapján is választhatnak rádióállomást. Ja, és persze a fenti Youtube videóajánló feature is.
  • Megérkezett a Play Store-ba a Nokia Z Launcher bétája.
  • Frissült a Google Keep is, mostantól bárkivel (bárki Google felhasználóval természetesen) megoszthatjuk, közösen szerkeszthetjük a jegyzeteket.
  • Frissült a SwiftKey, mégpedig teljesítményfokozó javításokkal. Nagyon nem ártott, mert az utóbbi időben valamitől tényleg nagyon belassult – örülök, hogy a srácok kimásztak a performanciagödörből!
  • A Moto X sorozatnak (na meg a G-nek) köszönhetően egyre több Motorolás van itthon – nekik lehet jó hír, hogy megújult a Motorola Camera app: kapott új Material Design, valamint “twist to switch” funkciót, amelynek segítségével egyszerű kézmozdulattal válthatsz szelfiről kajafotózás módba.
  • Material újdonságokat kap a Nova Launcher. A csavar annyi, hogy egyelőre csak a béta, ezért bétatesztelőnek kell lenni, vagy -vé kell válni. Szerencsére nem túl nehéz, innen indulsz, egy klikk, aztán még egy és megvan az app is.
  • Unlimited Screen Recorder: a képernyődről készít mozgóképet, korlátlan hosszúságban, egyszerűen. Sose tudod mikor kellhet!

Mindenmás

  • A Sony elindított egy Xperia Photo Academy nevű kezdeményezést. A cél az, hogy most, hogy végre szuperjó kamerákkal a zsebünkben mászkálunk, tanuljunk valamit arról, hogy hogy lehet velük jó képeket csinálni. A kurzusvezetők fotóit elnézve a tuti módszer szakállnövesztésből, csontkeretes szemüveg, valamint panamakalap viseléséből áll.
  • BREAKING: a titkosítás lassítja az eszközödet! Az AnandTech meg is mérte, mennyire. És hát elég drámaian. Tudjuk persze, hogy ez a jövő (mármint nem a dráma, hanem a titkosítás), de azért most még érdemes lehet kikérni bloggered és xda-deved tanácsát, ha ki akarod kapcsolni.
  • Nem tudom mit gondoljak, meghasonlok: a nem túl jó hírnévnek örvendő Whatsapp (amit ráadásul a Facebook vásárolt fel, insult to injury egy igazán jó dolgot csinál: valódi titkosítást a teljes chatfolyamra, amit még a Facebook se tud visszafejteni. Komolyan nem értem – mindenesetre becsülendő!
  • ROMmerek figyelem: itt egy website aminek odaadsz egy gifet és boot animációt varázsol belőle. Szerintem maszthev!

Nos, erre a hétre ennyi jutott. Ha vitatkoznál, beszélgetnél, vagy a kettő keveréke, esetleg elírtam valamit, aktivizáld magad itt a kommentekben, vagy a Google+-on. Jövő héten újra jövünk!

Honor 6

A Huawei telefonjai már régóta viselik a Honor nevet. Ezért, amikor megérkezett az első sajtóközlemény, hogy érkezik a Honor, nem is tudtam hova tenni. Ki küldte, mi ez?

Aztán lassan tisztult a kép, s kiderült, hogy a Honor a Huawei válasza arra, ami Kínában zajlik. A Xiaomi nem vacakol (ők ugyebár az élre akarnak törni), de a Lenovo is felpörgött, s elérhető áron adnak kompromisszum nélkül használható remek telefonokat.

A Huawei Ascend P7 telefonja remek frissítés a P6 után, de sajnos a konkurencia rátrompfolt erősen. A mezőny pedig nem kispályás. Samsung S5, Sony Z3, LG G3, iPhone 6, …

image.jpg

Megérkezett a Honor. A telefonnak sem a doboza, sem a készülék nem árulja el alapértelmezetten, hogy Huawei rokonságban áll, azonban a szoftverből azért gyorsan meg lehet azt fejteni a gyökereket.

Ahogy a OnePlus rokoni szálakkal kötődik az Oppohoz, így a Honor is a Huawei-hez. Azonban a hosszútávú cél, hogy a Honor önálló márkaként felvegye a kesztyűt a többi gyártóval.

Kraft

A telefont 8 magosnak hirdetik, matematikailag tényleg az. 2×4 mag kapott helyet a telefonban, 1,7 GHz-es Cortex-A15 és egy 1,3 GHz-es Cortex-A7. Akinek ez nem elég, az nem mond igazat. Ahol persze hiba csúszhatott volna a nyers erő alkalmazásába, az a memória szűkös mérete lehetett volna. Azonban 3 GB ma (még) mindenre elegendő. Mindezt az erőt egy FullHD (1080×1920 pixel) felbontású kijelzőn tekinthetjük meg “csak” 5 colon.

Külön díjazandó, hogy a méretben megmaradtak az 5 colnál. Talán ennek is köszönhető, hogy a telefon első ránézésre meglehetősen hasonlít az Apple iPhone 5s készülékére. Azonban az Android univerzumban a nagyok közül a Samsungon kívül mára mindenki leszokott a fizikai menü gomb alkalmazásáról. Így ez a Honor 6 esetén sem jelent meg a telefonon.

Huawei mérnökök számomra érthetetlen módon egy oldalra helyezik a gombokat. Ez a Honor esetén sincs másképpen. A bekapcsoló, s a hangerő szabályozó gombok egymás felett helyezkednek el. Így van egy gombos, s van egy gombtalan oldala a készüléknek. Ennek egyedül akkor látom értelmét, ha valami támasztóba, esetleg cardboard-ba helyezzük a telefont. Így viszont képernyőkép készítésekor némi nehézségekbe ütközhetünk.

Szoftver

A telefon bekapcsolása után a szokásos Huawei szignál kirajzolja a Honor feliratot. jól hallható, hogy ugyanaz a dallam hangzik fel a Honor esetén is, mint a Huawei G750 telefonnál, azonban itt már nyoma sincs a Huawei feliratnak. Csak a Honor, a saját márkaneve olvasható.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=k230uGBZVRw]

4.4-es Andoid, s 2.3-mas Emotion UI fogad bennünket a telefon beüzemelése után. Ha csak képernyőképet látok, nem tudom megkülönböztetni egy Huawei telefontól a Honor 6-ot.

Remélem, hogy a jövőben szoftveresen is kicsit jobban testreszabják majd a Honor készülékeket, s ha az a cél, hogy elkülönüljön a Huawei termékektől, akkor kell ezeknek valami saját UI.

Point and shoot

A telefon kétségkívül másik nagyon erős pontja a kamerája. A kínai gyártó Japánból szerzi be. Egy Sony Exmor IMX214 szenzor vesz részt a képek rögzítésében. A reklám szerint (ezt meg tudom erősíteni én is, brutál gyors), kicsit több, mint fél másodperc szükséges ahhoz, hogy a kamera fényképezésre rendelkezésre álljon.

Veszel?

Ha most kellene döntenem, igencsak gondolkodóba esnék. Míg az Android óriások elkezdték áraikban az iPhone trendet követni, addig Kínában elindult egy ellentétes trend. Xiaomi, Oppo, OnePlus, s most ide csatlakozott be a Honor.
A Honor annak a trendnek is ellene megy, hogy hatalmasnak kell lenni egy jó telefonnak. Így nagy pixelsűrűség, jó belátási szög, amit cserébe kapunk. Az aksival se spóroltak. A 3100 mAh akku bőven kiszolgálja a napot.

Ha a Honor nyitna az alternatív romok támogatása felé, akkor kérdés nem lenne. Nekem az Emotion UI nem áll kézre, viszont sok embernek megkönnyítheti az életét.

Xiaomi Mi3 – ez fenekeli a Samsungokat!

Szóval az úgy volt (tisztelt bíróelvtárs pogárjenő úr), hogy a közelmúlt történései nyomán le kellett adnom a céges Nexus 5-öt, és az Isteni Gondviselés révén pont megkeresett egy kedves kínai kisasszony, volna-e kedvem Xiaomi termékeket tesztelni. És hát persze hogy volt, külön örültem neki, hogy nincs a szokásos konfliktus, hogy persze jó dolog egy új telefont fogdosni, de mégiscsak ott van az embernek a napi használatú saját telefonja – mert hát nem volt saját telefonom. Szóval igent mondtam, és nem bántam meg!

Ennyi elöljáró után elárulom, hogy a telefont a XiaomiShop.com ajánlotta fel tesztelésre. Mindez a következőképpen történt:

  1. kedden délelőtt 10 körül berendeltem a telefont,
  2. szerda délután pedig csöngetett a DHL és hozta a telefont.

1 nap. Ennyi volt a szállítás. És ez nem az androidportal.hu nemzetközi hírének köszönhető: a XiaomiShop Európából (Udinéből) szállít, emiatt a fizetéstől számítva cirka 1-2 napon belül kezedben a cucc. Ja, azt említettem, hogy fizethetsz PayPal-lal is akár?

A nálam járt eszköz ezzel a megoldással 300 dollár, ami igencsak baráti ár egy 2 GB RAM-os, 1080p felbontású, Krait 400-as, IP67-es, 16GB tárhelyes eszközért… Ha mondjuk az IP67-et követelménynek tekinted, akkor kb. a duplájáért sem kapsz kategóriájában mást…

De mielőtt nagyon belevágnánk: undobozolás! Miután a Xiaomi pontosan úgy küldte az eszközt, mintha a rendes supply chain-en keresztül rendeltem volna, érdemesnek láttam megmutatni nektek, mi mindent találni a dobozban. Hát ezt:

[video:https://www.youtube.com/watch?v=D2h4i_Q7uAk]

A videóhoz csak annyi tennék hozzá, hogy természetesen a Xiaomi nevét nem úgy ejtjük, ahogy én. Hanem így.

Most hogy ezen is túlestünk, lássuk a szokásos dolgokat!

Az erőmű

A fenti hevenyészett hardverspeckót a GSMArena adataival kiegészítendő:

  • Négymagos, magonként 2,3 GHz-es Qualcomm Snapdragon 800 CPU, Adreno 330 GPU
  • 2 GB RAM, 16 GB belső memória
  • 5″-es, 1080×1920 pixeles felbontású (441 ppi pixelsűrűségű) IPS LCD kijelző, Gorilla Glass 3 védelemmel
  • 13 Megapixeles hátlapi kamera dual LED vakuval, 2 Megapixeles előlapi kamera
  • FM rádió, AGPS, GLONASS támogatás, barométer, Bluetooth v4.0, NFC, FM rádió
  • 3050 mAh fixen beszerelt akku
  • 145 g tömeg
  • Android 4.4.4 + MIUI 4.10.11 oprendszer

Szóval nem kispályás.

A műtárgy

A Mi3 szép:

Szép az előlap, amit a fekete üveg foglal el, ami ott is fekete, ahol egyébként nincs képernyő. Mindenhol máshol fehér (illetve amilyen színben rendeled, pl. van arany meg rózsaszín is, a távol-keleti piac varázsa), grand piano hatású fényezéssel – ennek a sötét oldala az, hogy a készülék mindenhol csúszós, egy Nexus 5 hátlap után úgy érzed, mintha egy simára csiszolt vékony márványlapot tartanál a kezeden – ha a tenyered izzad, kicsúszik; azt meg nem próbáltam, hogy olyankor mi van. Viszont szépnek tényleg szép.

Ugyan nem a műtárgy mivolt része, de fontos megemlíteni, hogy a Xiaomi remek csomagként küldi a telefont, és nem csak a bloggereknek: mindenki kapja a tokot (ami egyébként kihajtva állványként funkcionál, hogy egyszerűbb legyen a repülőn filmet nézni), a védőfóliát, a kapacitív cerkát, az autós töltőt:

A rendszer

A Mi3 a MIUI nevű, régen custom ROM-ként futó rendszerrel érkezik. Emlékszem amikor Dudás Ági HTC Desire-jén először láttam MIUI-t (meg nem mondom mikor volt ez, de fiatalok voltunk, az biztos), és nagyon tetszett. Gyors is volt, szép is volt, talán túl szép is, végül maradtam a CyanogenMod-nál akkor (nekem is Desire-öm volt, ha emlékeztek).

A telefon természetesen most is problémamentesen gyors. Olyan gyors, hogy most, a cikk írása közben jöttem rá, hogy elfelejtettem a szokásos kis benchmarkjaimat futtatni – bevallom, annyira soha, egyszer sem akadt, hogy ez a benchmarkosdi teljes irrelevanciába süllyedt. De hát mit akarunk, csúcskategóriás hardver ez, 2 GB RAM-mal és négy 2,3 GHz-es maggal nyilván fel sem merül, hogy akármennyi app esetén bármi is akadjon. Amelyik app ezen a telefonon akad, ott le lehet cserélni a fejlesztőt.

No és akkor a MIUI. Sok víz lefolyt a koreai gyártósorokon (vagy hol volt mostanában árvíz, segítsetek), mióta utoljára láttam MIUI-t, és nagyon sokat változott. És itt nehéz helyzetben vagyok: a helyzet az, hogy a MIUI gyönyörű, mint ahogy egy iOS gyönyörű. Nagyon össze van rakva, nagyon fluid (várj, az nem az iOS, mindegy), nagyon iOS-ben érzed magad. De nem gyönyörű úgy, mint ahogy egy Lollipop gyönyörű, és ezzel még sok bajuk lesz, hiszen a Lollipop gyönyörű. De lássuk milyen is a “MIUI gyönyörű”!

  
A home screen ikonokkal operál, bár támogatja az Android widgeteket is. Külön app drawer nincs, jobbra swipeolgatva jönnek az újabb és újabb app ikonok, balra egy keresőwidget… mint iOS-en. Érdekes, hogy a kereső nem Google – semmi sem Google… de erről majd később.

Gyönyörű a beállítóképernyő, gyönyörűek a potméterek (pl. hangerő), gyönyörűek a beépített appok (pl. óra). Az értesítések… nos egyértelműen visszalépések a stock Androidhoz képest (elvégre iOS-re akartak hasonlítani #trololol), nem lehet őket “kinyitni”, illetve több értesítés esetén is csak egy kis ikon van a felső sávban, semmi nem mutatja, hogy több lenne, mik azok, hányan vannak, stb. Ez speciel béna, a design oltárán beáldoztak egy nagyon hasznos funkciót.

Szóval iOS-es, nagyon. Ha ez bejön, tetszeni fog a MIUI, ha nem, nos, akkor marad opciónak a custom ROM. A hardver még így is gyors. Érdekességképp azért hozzáteszem, hogy a MIUI nem vacakol a verziókövetéssel: heti frissítések vannak, tehát gyakorlatilag minden azonnal le van követve, apró módosítások pillanatok alatt bekerülnek a rendszerbe. Az eszköz nincs már nálam, de ha minden igaz, a Lollipop már talán le is lett OTA-zva rá. Azt meg már meg sem említem (ohwait), hogy még a Lollipop bejelentés előtt jártunk, amikor a MIUI már az Android 5 billentyűzetét használta defaultként.

Ennyit a szujbektív dolgokról, lássunk valami mást. Nos, az ui-nak van egy árnyoldala: alapból meglehetősen, khm, kevert nyelvezettel jön be: a MIUI túlnyomórészt kínai forrásokból táplálkozik, amivel semmi baj nincs, sőt, mondok valamit: lévén hogy Google appoktól teljesen meg van tisztítva, ha Google-független Androidos telefont akarsz (mert pl. saját levelező-naptár megoldásod van), a MIUI jó alap. Persze telepíthetsz Google appokat, nincs letiltva vagy ilyesmi – mindenesetre vicces egy telefonon elindítani a Play Store-t és konstatálni, hogy még egy Google kereső, vagy egy Gmail sincs feltéve, sőt, a Google Play Services-t is úgy kell külön feltelepíteni. Illetve ide tartozik, hogy a MIUI saját ökoszisztémát épít, Mi Account néven tudunk hozzáférést létrehozni – ennek segítsévégel pedig theme-eket, zenét, és hasonlókat tölthetünk le. Jut eszembe theme-ek: igen, a MIUI bőrözhető ROM. Szerencsére kínai barátaink gondoltak ránk szerencsétlen európaiakra és telepakolták a theme boltot lengén öltözött hölgyes témákkal, de persze van itt minden, még Shaun a bárányos (Adél nomenklatúrája szerint: Sóbájá) téma is, minden gyerek kedvence!

Visszatérve a nyelvre és a Google-mentességre: azt hiszem a dolog inkább hátrány, mint előny. Minden szolgáltatás megvan, amit a Google nyújt, ki van váltva valamivel. A probléma az, hogy többnyire kínai az alternatíva, ami nekünk itt Európában nem különösebben használható: kínai kereső (ChumHum akarom mondani Baidu), kínai zenebolt, kínai böngésző kínai default bookmarkokkal. És persze minden “Európaisítható” (értsd: feltelepíthető a megfelelő Google ökoszisztéma app, vagy valami hasonló), csak el kell vele szöszölni egy jó ideig.

Ezen kívül a rendszer teli van apró appokkal a PonPon NFC szoftvertől az iránytűn, a gyönyörű időjárás-appon és a vonalkódleolvasón keresztül a Xunlei download engine-ig, aminek megadhatod, hogy mi az a maximum méret, amit mobil adatkapcsolaton letölthet a telefon – fölötte csak WiFi-n. Mire megfejtettem, hogy miért nem frissít egy appot az utcán!…

Végső soron az ui természetesen ízlés kérdése. Ezért (és mert a MIUI talán a legkülönlegesebb ui az Android világban) a cikk végén kiterjedt screenshot-gyűjteményt találtok.

Fényképező, akku

A Mi3-ban a fényképező is, mint minden, custom. Ez nem baj: ez egy remek fényképező app, rengeteg effektet tud, amiknek már a showcase képernyője megér egy screenshotot:

 
Továbbá remek kis kisegítő funkcióval rendelkezik: képstabilizátor (szoftveres), HDR, illetve pl. hangra aktivált fényképezés, amelynek használatával a te hangodra exponál az app. A szelfikamera külön sztorit érdemel: megpróbálja kitalálni a korodat és a nemedet, több kevesebb sikerrel, nagyon aranyos. Engem betippelt 33 évesnek, ami igazán kedves gesztus:

(Később, 1 köbméter könyv megmozgatása után újrapróbálkoztam, akkor már 40 éves lettem. Hiába, költözés közben minden óra egy évnek számít!)

A fényképező továbbá jó képeket csinál. Makróban se rossz:

Sötétben is jó:

HDR-ben is teljesen elfogadható minőséget nyújt:

És a stabilizált esti fotó is jó lett:

Én Nexus 5 szintre lövöm.

Hogy ne kelljen mindig az én (egyébként 35 éves) fejemet néznetek, a cikk alatti galériában a fentieken felül találtok egy rakás további tesztfotót.

A telefon másik nagy erőssége az akku. Relatíve erős használat mellett (hiszen új telefon, egész nap töttyöli az ember) simán 1 teljes nap fölött bírta – nyugodtak lehetünk, nem hagy ott napközben sehol, nem kell töltőre dugni ahogy beérünk az irodába!

Végszó, avagy: Mi3 – venni vagy nem venni?

A Mi3 nagyon pozitív nyomokat hagyott bennem. Ár-érték arányban a legjobbak között van, nem csoda hogy Hugo Barra oda dobbantott, és az sem, hogy a Xiaomi jelenleg a világ harmadik legnagyobb gyártója, Kínában pedig a Samsungot is lenyomta.

Az ár-érték arány mellett előnye a hardver gyorsasága, és “topkategóriássága”, a fényképező minősége és maga a fényképező app, az akkuidő, és az “extralista”, vagyis a mindenféle extra kütyü amit kapunk a készülékhez. És a gyönyörű MIUI dizájn.

Hátránya a nyelvi támogatás gyengesége, a Kínára fókuszáló tartalom kínálat és rengeteg kínai app. És a túlzottan iOS-re hajazó MIUI dizájn. (De ne feledd, firmware-t cserélni mindig lehet!)

A döntés, kedves olvasó, a te kezedben van.


Sorozatunk következő részében eggyel feljebb kapcsolunk, és megnézzük milyen az élet +1 GB RAM-mal, +90 dollárért. Tartsatok velünk akkor is!

A teszteszközért pedig ismételten köszönet illeti a Xiaomishop.com-ot, külön kiemelve a villámgyorsan dolgozó európai raktárbázist!

[ÉLŐ] Ready App fejlesztőivel beszélgetünk

A múlt heti Bugs Vs. Aliens beszélgetésen fellelkesedve ezen a héten a Ready alkalmazás fejlesztőivel beszélgetünk élőben.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=uB4csLojy64]

Android Lollipop frissítések

Halló, itt az Android frissítés híradó!
Ahogy Lipilee rövid összefoglalásából is kiderült talán, az elmúlt napokban (hetekben) nagyon elkényeztettek minket a Google fejlesztői. Mondjuk ezt már megszokhattuk, hiszen tavaly is a Google alkalmazások frissítési hulláma készítette elő az új Android verzió érkezését, és idén sem volt másképp. Ezen felül kis országunkat még külön meglepték egy Google Play Books aktiválással is, nekem személy szerint már csak a Google Wallet hiányzik.

Az új Android verzióról egy nagyon részletes összefoglalást készített a Mobilaréna, ezért egy nagy csokis nyalóka jár nekik cserébe. A cikkből minden apró újdonságot megtudhattok motorházon kívülről és belülről egyaránt. A magam részéről csak annyit tudok hozzátenni, hogy valóban érezhető a változás a hangzásban (sokkal tisztábban hallom telefonáláskor a másik felet – nem mintha eddig gondom lett volna), jobb az akkumulátor használata a telefonomnak és a kamera is láthatóan javult.

A frissítések már nem csak Nexus készülékekre érhetőek el, hanem a Sony, a HTC és a Motorola is elkezdte egyes készülékeinek frissítését, szóval a Google nem csak ígérgette a frissítés előbbre hozását, hanem tett is érte, hogy a hardvergyártók se maradjanak le tőlük.

Aki nem győzi várni, amíg megérkezik a telefonjára a frissítés központilag, és Nexus készüléke van, azok számára a frissítés menetét már tavaly leírtam. Idén is pont úgy kell csinálni. Egy fontos dologra hívnám fel a figyelmet, frissítés előtt a számítógépen a fastboot és adb programokból a legfrissebb legyen feltelepítve, mert a régebbi verziók hibát okoznak a telefonban!

A frissítési lázban égők figyelmét felhívnám egy tavalyi cikkemre: Az Android frissítes margójara

A teljes image fájlok elérhetőek a szokásos helyen: [link]

Az OTA frissítések pedig itt vannak:
Nexus 9
5.0 (LRX21L) -> 5.0 (LRX21Q): volantis LRX21Q from LRX21L

Nexus 5
4.4.4 (KTU84P) -> 5.0: hammerhead LRX21O from KTU84P
4.4.4 (KTU84Q) -> 5.0: hammerhead LRX21O form KTU84Q

Nexus 4
4.4.4 (KTU84P) -> 5.0: occam LRX21T from KTU84P

Nexus 7 2013 Wi-Fi
4.4.4 -> 5.0: razor LRX21P from KTU84P

Nexus 7 2012 Wi-Fi
4.4.4 -> 5.0: nakasi LRX21P from KTU84P

Nexus 10
4.4.4 -> 5.0: mantaray LRX21P from KTU84P

Galaxy Nexus
[Lollipop]

Applicatie Zondag, akarom mondani Appvasárnap

Goedmiddag! Elnézéseteket kérem a kéthetes hiátusért, volt némi költöznivalóm. De az Appvasárnap nem múlik el, és nyelvet se fogok váltani, illetve hát eddig is sokan nyígtak hogy túl sok angol kifejezést használok, nos ez ezután is így lesz, mint ahogy az ipar nyelve se változott magyarra 2 hét alatt. És nem váltok pl. hollandra.

A két hét alatt annyi minden történt, hogy attól tartok szelektálni leszek kénytelen, de majd meglátjuk.

  • Mindenekelőtt, mert magyar vonatkozású: elindult Budapesten az Uber. A taxis cincinátus persze már zúgolódik, meglátjuk mi lesz a törvényi háttérrel… Ideát Amszterdamban ugyanez van egyébként, konkrétan akár 60 ezer euróra is bírságolhatnak egy-egy Uber sofőrt (nyilván ez már az előre megfontolt szándékkal, aljas indokból elkövetett, visszaeső Uber szolgáltatásnyújtás esetén érvényes), viszont az Uber jelenlegi álláspontja az, hogy amíg a jogi helyzet nem tisztázódik, addig ők vállalják a büntetéseket, ami elég bátor dolog.
  • Aztán még egy magyar: itt is emlegettük, de legfőképpen a világot bejárta a Ready Contact List. Jövő kedden, vagyis november 18-án velük beszélgetünk egy gruppen Hangouts keretében. RSVP-zni itt tudsz.

Aztán: Google

  • A Google úgy viselkedik, mintha a Lollipopot igazából egy hónappal később akarták volna kihozni, legalábbis a saját alkalmazásaik frissítéseit, meg az új bejelentéseket tekintve. Nyilván szerepet játszik ebben az, hogy a héten kezdődött el igazából a Nexus eszközök OTA frissítése (image-ek innen tölthetők le, aki nem bír várni), de akkor is: rég volt ekkora app eső, pláne materiál!
  • Itt van a Google Fit, bár Endomondo userként egyelőre csak kívülről szemlélem ezeket az eseményeket… lehet hogy át kéne migrálni Stravára?
  • Befrissítették a Play Books appot is, a dizájnon felül kapott egy ilyen gyorslapozó módot, ami egészen hasznos, lassan eljutunk oda, hogy ilyen pörgetős rajzfilmet is tudunk majd Google Books-szal csinálni – tiszta haszon!
  • Befrissült a Google Calendar – a reviewerek annyira nem szeretik azt az “elpazarolt” sávot az új material designban, nekem viszont tetszik, hogy amikor van rendes Location kitöltve, akkor pl. oda beteszi a térképet. És amekkora képernyőkön mostanában nézzük ezeket a dolgokat, lassan el kell mozdulni erről a “csak info” véleményről, elfér ott más is!
  • És ha már térkép, itt a materiális Google Maps is. Sajnos lassabb, mint az előző verzió, de ez is szép lett, a fene vigye el.
  • Frissült a Google kereső app is. Nem most materiálosodott, viszont: mostantól appokban is tudsz “OK Google” beszélgetős módszerrel keresni. Btw. fejlesztőknek is relatíve egyszerű ezt beépíteni, itt van hogy kell.
  • Kijött továbbá egy egészen egyszerű, de tulajdonképpen jól kinéző Messenger app Androidra, szintén courtesy of Google. Annyira minimál (csak SMS és MMS), hogy elgondolkodik az ember, hogy vajon mi lesz az első upgrade: cloud sync, vagy valami hasonló?…
  • Befrissült a Google Keep is, ami nálam mára a default note app lett, bármennyire is küzdöttem ellene. Egyszerűségében tökéletes, és ezen a material se változtat.
  • És ha már dizájn, meg material: nézd/hallgasd meg Matias Duarte-t, ahogy dizájnról beszélget Joshua Topolsky-val.

Frissült/új/érdekes

  • A Dots készítője (a meglepő nevű Playdots, Inc.) kijött a népszerű játék továbbgondolásával, a TwoDots-szal. Még csak most tettem fel, úgyhogy nagy véleményt nem tudok mondani, de elsőre az látszik, hogy ez is nagyon szép, viszont eggyel bonyolultabb a játékmenet. (De még így is nagyon szimpla.)
  • Frissült, és materiálos’ lett a Pushbullet.
  • Használ még valaki Any.do-t? Ha igen: frissült, csoportmunka feature-ökkel.
  • Kijött a Helium – App Sync and Backup app, amelynek segítségével root nélkül is teljes backupot csinálhatunk appjainkról.
  • Material design frissítést kapott a Battery Widget Reborn is.
  • A HTC a Google Play-re pakolta a HTC Camera appot. Persze csak HTC usereknek, de ettől függetlenül fontos lépés, így OTA nélkül lehet majd kamera appot frissíteni ezeken az eszközökön – és ez mindig jó.
  • Kijött a Civilization Revolution 2 Androidra. A névből is sejthető: egy Androidra optimalizált Civilization változatról van szó, ami nagyon jó hír… lenne, ha nem kerülne a játék 3700 forintba. Így, nos, inkább FreeCiv.
  • A Sony (akik meglehetősen szar negyedéveket zárnak szegények anyagilag) máris kiadta az Xperia Z3, Xperia Z3 Compact, Xperia Z2, Xperia Z1 és Xperia Z1 Compact készülékekekhez tartozó Lollipop forráskódokat, binárisokat. Bigup! A Z Ultra is jön, de azon még dolgoznak.
  • És egy kis hasznos XDA dev kontent: Facebook Chat Re-enabler. Mivel a Facebook nem szedte ki a chat kódot a “fő” Facebook appból se, csak kikapcsolta a funkcionalitást, simán vissza lehet kapcsolni. Az előny: a Facebook Messengert el lehet felejteni, plusz megszűnik a két app által képviselt akkukisütő funkció is.

Mindenmás

  • A Google kiadott egy könyvet (Play Books-on, hol máshol), The Secrets to App Success on Google Play címmel.
  • A Google publikálta a Google Cast Design Principles doksit. Ez azoknak segítség, akik pl. Chromecaston akarnának játékot fejleszteni, amihez egy Android eszközt akarnak kontrollernek használni.
  • Kobaknak tudom, hogy van Google Cardboard-ja, de neki mindenje van, szóval nem tudom mennyire elterjedt ez a pofonegyszerű kis eszköz. Most mindenesetre a Volvo készített hozzá egy kis appot: egy XC90 belsejét nézhetjük meg tüzetesen, 3D-ben, a fejünket egészen meglepő irányokba forgatva. Az app egyébként innen érhető el.

Ennyi fért bele most, jövő héttől újra hetente toljuk! Addig meg kommentelj ide vagy beszélgess a Google+-on, tegyél megjegyzést a bőrnadrágomra, fejezd ki sajnálatodat, hogy amióta külföldön vagyok már magyarul is elfelejtettem, vagy bármi!

Itt az Uber Budapesten

Itt az Uber Budapesten. A Wundercar után a nagy testvér is megjelent itthon.

Az Uber tarifái erre:

f4017a21-588e-4cd6-97d1-c69745fc5c2d.jpg

Csak összehasonlításképpen az egységes Taxi tarifák pedig erre:

tarifatablazat.png

Ha ezen a linken regisztrálsz, kapsz 2500 Forint jóváírást. Ez a visszajelzések alapján 5000 Ft, illetve volt, akinél 10 Euróként jelent meg. Vége a promóciónak. “Csak 2500 Fotinttal leszel gazdagabb.

Még sajnos nem sikerült beülnöm fekete Uber autóba, de kíváncsian várom, hogy összevethessem a Wundercar tapasztalatokkal nem csak az alkalmazást, de magát a szolgáltatást is.

Marad valaki, aki Budapesten ezután Taxival közlekedik?

Lássuk akkor, hogy a kék és fekete színeken kívül miben különbözik a két szolgáltatás!

A Wundercar sokkal “lazább”. A regisztráció gyorsabb, s kevesebb adatot kell megadni. Sőt szinte alig valamit. Facebook login, s ennyi. Ezenkívül nem csak bankkártya, hanem PayPal is használható fizetéshez. Elvileg az Uber esetében is lehetséges (legújabb app frissítés erről ír), de én nem találtam rá módot.

Ezzel rögtön döntetlen az állás a két alternatív taxi alkalmazás közötti harcban. A Wundercar fuvarjaimat eddig PayPal segítségével egyenlítettem ki. Erre az Uber esetén nincs lehetőség.

Az viszont többször problémát jelentett már autórendelés esetén, hogy szinte teljesen anonim a Wundercar szolgáltatás. Vagyis sem a sofőr nem tudja az én elérhetőségemet, sem én a sofőrét. Így többször komédiába ment át, amikor egy Facebook fotó alapján próbáltam beazonosítani, hogy vajh ki lehet a sofőr, aki a rendelésre érkezett. Több autóba beintegettem telefonnal, s örültem, hogy nem vertek meg. :)

Míg a Wundercar inkább “mindenki taxija” akar lenni, addig már a fenti tarifákból is látszik, hogy az Uber feljebb céloz. Ráadásul az Uber esetén lemondási díj is van. A Wundercar esetén ilyen egyelőre nincs. Így bárki a megrendelt fuart akár érkezés előtt egy perccel is lemondhatja. Persze a soförök azokat, akik ilyennel játszanak, megjegyzik maguknak, így a jövőben fuvarra ne számítson, aki ilyennel játszik.

Mit gondoltok? Mik a tapasztalatok? Meséljetek!

Simple – fizess egyszerűen!

Közhely, de a következő nagy front az okostelefonok terén a mobilfizetés lesz. (Pontosabban: már most is az.)
Mobilfizetést megvalósítani nem egyszerű dolog, mivel alapesetben nincs fizikai kapcsolat a vásárló fizetőeszköze és az eladó között. Erre volt ugye régen az “odaadom a pénzt” eljárás, aztán az “odaadom/bedugom a bankkártyát”, ma mindezt “levegőn keresztül” kéne megoldani, a fizetési kört valahogy bezárni, ami beruházás nélkül nem megy.

Az OTP Mobil a Simple nevű alkalmazással ezt a hardverkövetelményt elhagyja, mindössze netkapcsolatra van szükség. A Simple alapvetően egy dolgot csinál, vásárolni lehet vele. A lényege az, hogy azokat a tipikus fizetési helyzeteket, amik a legmacerásabbak, egy pár tappantásos rutinná egyszerűsíti: nem kell többé apró után turkálni az italautomatánál, a bankkártyát keresgélni netes kajarendelésnél, mozi-, vagy színházjegyvásárlásnál. És az étterembe járás is leegyszerűsödik, introvertált mobilozóknak főleg, ugyanis az éttermi rendelés és fizetés folyamata is teljesen lezongorázható a Simple-ből. Ehhez mindössze egy Simple felhasználói fiók kell, amit én pl. két tappantással, a Google fiókomba bejelentkezéssel hoztam létre.

Mutatok pár példát, hogy hogy működik:

  • Ételfutár (aka. kajarendelés): ez a legegyszerűbb, szimplán kiválasztasz egy szállítási címet (ebből többet is megadhatsz az appnak), majd a Simple listájából rendelsz – screenshotolt példánkban egy tányérnyi méretű bécsiszeletet. Az étteremlistát rendezheted ABC szerint, vagy értékelés szerint. A kajarendelés kb. úgy működik, mint bármelyik online kajarendelős szolgáltatás, a könnyítés annyi, hogy nem kell a fizetéssel bajlódni.
  • Mozijegy, színházjegy: a másik nagyon egyszerű folyamat, egyszerűen listából kiválasztod a neked tetsző filmet, időpontot, helyet, és már meg is vetted a jegyet. Az app össze van kötve a mozi online rendszerével, úgyhogy biztos lehetsz benne, hogy a lefoglalt hely tényleg szabad, és tényleg a tied.

Az eddigiek is hasznosak, de az izgi dolgok ezután jönnek: az italautomata, és az éttermi fizetés.

  • Italautomata: odamész az automatához, megnyomod a mobilfizetés eszközön a zöld gombot, kiválasztod az italodat, majd leolvasod az automata képernyőjén megjelenő QR kódot és a fizetési mód kiválasztása után kész is vagy. A támogatott automatákat egy térképen láthatod, de hüvelykujjszabályként úgy láttam, hogy a Tesco, Tesco Express, Praktiker, és Decathlon mind játszik, legalábbis Budapesten biztos.
  • Étterem: a killer feature, az introvertált Y generáció kedvenc funkciója. Használatához mindössze annyi kell, hogy az étteremben az asztalodon levő vonalkódot beolvasod az alkalmazással. Erre feljön az étlap, amin, mintha ételfutártól rendelnél, kiválasztod, hogy miből mennyit szeretnél. A rendelés jóváhagyása után a rendelésedet megkapja a futár pincér, és már hozza is, ahogy egy étteremben hozni szokás. A figyelmes appkészítő manók még a jattolás szociálisan kínos pillanataira is gondoltak, fizetéskor külön megadhatod, mennyi borravalót érdemel a pincér.

Ez tehát a vásárlási folyamat – az app talán még lényegesebb eleme persze a “bevételi oldal”: a pénztárca funkció. A Simple esetében egy egységesített pénztárcából fizethetünk mindent. Ez a pénztárca aztán több dolgot használhat: feltölthetünk fix összeget bele (ekkor egyszeri bankkártyás fizetésként “megvesszük” ezt az egyenleget, ami megjelenik a Simple pénztárcában), de akár be is állíthatunk neki egy fix bankkártyát, hogy mindig biztosan rendelkezésre álljon a kívánt összeg (persze a bankkártyánk kapacitása függvényében). Ebből a szempontból tehát az app hasonlít a PayPal-ra, azzal a különbséggel, hogy valós dolgokért is fizethetünk vele. Ha már pénztárca, a Simple lehetőséget ad arra is, hogy saját pénztárcából egy másik pénztárcába átpakoljunk némi pénzt (“feltöltsük az egyenlegét”), ami szülőknek nagyon hasznos funkció: segítségével úgy kaphat uzsonna-, és mozipénzt a csemete, hogy nem kell fizikai pénzt magánál tartania.

Hasznos app tehát a Simple, ráadásul egy OTP Bank áll mögötte, tehát az “ipari szintű” támogatás is rendelkezésre áll ahhoz, hogy az elfogadóhelyek listája folyamatosan és gyorsan bővüljön. És mindez egy szemnek kifejezetten kellemes küllemű alkalmazásban, ami pattan, segít, ahol kell (hiszen új még a technológia), és egyszerű. Próbáld ki és meglátod!