Huawei MediaPad M1, avagy van még nagyobb telefon

A Huawei most a MediaPad M1 tabletjét küldte el, hogy jobban megvizsgáljuk. Amint a kezembekerült a csomag, kibontottam, s azt gondoltam, ez igen! A Huawei megint szép hardvert tett le az asztalra. A kinézete elegáns, aluminum, tetején-alján műanyag borítás.

Nagy örömömre szolgált újra egy olyan eszközt kézbevenni, ahol a hangszórók előrefelé sugározzák a zenét, filmet, sőt akár telefonbeszélgetést is.

Lehet-e telefonálni a Huawei MediaPaddal? Lehet. A telefonálás egy kicsit kényelmetlen. Viszont az eddig mindenütt pingpong ütőnek titulált Note 3, emellett apróságnak tűnik. Az M1 MediaPad a maga 8 colos méretével egy nagyranőtt telefon.

És ezt nem is rejtették véka alá a kínai szoftveresek. Az alsó sorba, a dokkra balról jobbra haladva a telefon, kapcsolatok, sms/üzenetküldő alkalmazások várják, hogy rájuk tappoljunk. Egy kicsit keresnem kellett, merre tudom a SIM kártyát betenni a tabletbe. Végül megleltem az alján található kis műanyag lepattintható, ide kerül a SIM kártya és a memóriakártya.

A memóriakártyára szükség lesz, mert a 8 gigabyte édeskevés. Főleg, ha alkalmazásokat is telepíteni szeretne valaki. Kicsit persze elkalandoztunk az eredeti témától.

Nem baj, hogy lehet vele telefonálni. De nem gondolom, hogy ezt ennyire hangsúlyozni kellene. Egy tableten én inkább bepakoltam volna egy folderbe a telefonáló appokat. Hiszen azt hiszem kevés ember vesz tabletet telefonálási céllal. Talán azt tudom elképzelni, hogy ad a gyártó hozzá egy bluetooth headset/okosóra valamit, amivel tudunk úgy telefonálni, hogy a tablet a táskából intézi a hívást.

huawei

A MediaPad egy pár remek gyári alkalmazással érkezik, s a Huawei által favorizált Emotion UI adja a kezelőfelületet. Huawei felhő backupnak, online update, tablet tulajdonságok, futó alkalmazások egyszerű kezelése, stb. Nincs ezeken kívül semmi zavaró extra alkalmazás, amik csak a helyet foglalnák.

A 4.2-tes Android szépen dolgozik rajta, 4 magos 1,6 GHz-es processzor pedig teszi a dolgát, hogy élmény legyen a használat. Egyetlen szűk keresztmetszet, az 1 GB RAM, amit a tabletbe tettek. Ez sajnos 2014-ben lehet, hogy lesz, amikor kevésnek bizonyul majd.

4800mAh akku jól viselkedik. 2-3 napot kibír egy feltöltéssel, napi pár óra játék, s film nézés mellett. Természetesen ha telefonként is használnánk, s folyamatos adatkapcsolatot bonyolítana, ez a rendelkezésre állás lényegesen alacsonyabb lenne.

A Huawei legújabb MediaPad-ja könnyedén felveszi a versenyt a többi gyártó tabletjeivel. Nekem a 8″ az ideális méret. A Nexus 7 pici, a 10 viszont túl nagy. A Huawei egyre erősebb telefonokat és tableteket jelentet meg a felső/közép kategóriában.

Jelenleg a 8″ méretben az LG GPad, illetve a Samsung Note 8″ a vetélytársak. Innen is az LG az igazi konkurens. Hasonló kialakítás, s hardver. Amennyiben árban jobb lesz a MediaPad, esetleg egy jó mobilnet csomaggal megjelenik a szolgáltatók kínálatában, akkor nagy sikere lehet itthon!

Mit rejt az Emoji? Emoji Kvíz

Megérkezett a világhírű képrejtvényfejtő játék Magyarországra is!

Töltsd le a folyamatosan bővülő játékunkat, és mozgasd meg a fantáziádat.

A játék lényege, hogy kiderítsed, mi bújik meg a megjelenő 2-5 emoji mögött. Vigyázz, becsapós szójátékok is lehetnek az egyszerűen megoldható feladatok mellett! :-)

Túl nehezek a feladatok?

Old meg a napi szintet. Mindig az adott nappal kapcsolatos a megoldás, így megkönnyítjük a dolgodat.

Ha elakadsz 10 :) -ért átugorhatod a feladatot vagy kérhetsz segítséget más felhasználóktól a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/EmojiKviz

Figyelem! A játékban elérhető egy ingyenes segítség is, de ahhoz internet kapcsolatra van szükség és használatakor
megjelenik egy teljes képernyős reklám. A reklámmentesség megvásárlásával ez is eltávolítható!

Magyar fejlesztésű játék, magyar szintekkel, semmi Google Fordító és erőltetett angol kifejezések.
200 szint, heti frissítésekkel.

Google Play Próblem

segítség! hogyan kell azt beállítani hogy a Google Play áruhzában a telepítéseket,frissítéseket ne a belső-re vagy a telefon-ra hanem a
a SD kártyára nekem már mondták hogy be megyek a “Beállítások”-ba és ott a(z) “Alkalmazások” mappába és ott rá mész egy alkalmazásra és ott lesz benne hogy “Áthelyezés a SD kártyára” de nekem nincs ott ha valaki tud erre választ adni nagyon megköszönöm!!!!

Android "L" előzetes

A Google már megint a türelmünkkel játszik. Legalábbis az enyémmel. Békésen elmegyek nyaralni, hazajövök, és mit találok a hírekben? A Google kiadta a forrását a nemrég bejelentett Android következő verziójának. Először csak az SDK-ban jelent meg, később az AOSP tárolókban is jelentek meg új kódok. Viszont sokak szomorúságára ezek nem teljes ROM-ok. A fejlesztők szerint csak a GPL miatt adták ki őket. Viszont akinek Nexus 5, vagy Nexus 7 (2013) készüléke van, annak azért felcsillanhat a szeme, mert erre a két készülékre már megjelent telepíthető változatban. Mezei felhasználóknak azért nem tanácsos ez a telepítés, csak a fejlesztőknek!

A mellékelt képeken látható, hogy megint alaposan megváltozik az egész felület, és nagyon úgy néz ki, hogy végre nem csak az. Alapértelmezett lesz az ART (a Dalvik helyett), jönnek wifi, hang és kamera fejlesztések, illetve ismét faragtak valamit az akkumulátor használaton. Kapunk új billentyűzetet, stb.

Néhány link kedvcsinálónak

A végére pedig itt egy rövid bemutató
[video:https://www.youtube.com/watch?v=2eiCJ68GlH0]

Frisstés:
Most látom, hogy az Indexes fiúk csináltak egy részletes bemutatót is: [index]
A mobilarénások kicsit többet árulnak el: [mobilarena]
És van HWSW elemzés is [hwsw]

Frisstés 2:
Már van Nexus 4 rom is, erősen beta! [xda fórum]