MojAndroid
(x) hirdetés

Talán emlékeztek még rá, hogy nyár elején írtam egy új, magyar fejlesztésű tárcsázó programról, a Readyről. A program tegnap elérkezett egy fontos mérföldkőhöz, ugyanis publikus lett, és most már mindenki letöltheti, és telepítheti a Playből. Én többé-kevésbé folyamatosan használom a beta megjelenése óta, és teljesen elégedett vagyok vele. Nem akar több lenni, mint egy jól átlátható, és egyszerűen kezelhető tárcsázót, és ezt valóban jól csinálja.

Egy nagyon rövid bemutató azok kedvéért, akik még nem hallottak róla. A program alapértelmezett indulása a gyakran hívott partnereink listája, amik csillagozás és hívás gyakoriság alapján lesznek rendezve. Ha az összes kapcsolatunk között szeretnénk keresni, akkor jobbra húzzuk a képernyőt (swipe), és máris ott egy egyedi, forgótárcsás kereső, amit tovább gyorsíthatunk a kezdőbetű megadásával.
Hívás érkezésekor nem csak a hívó felet látjuk, hanem a legutóbbi kommunikációs információkat is megmutatja a program (legutóbbi email, SMS, hívások, stb.). A hívás végén pedig egy kapcsolati összefoglaló képernyőt kapunk arról, akivel beszélgettünk.
Az egyetlen furcsa dolog a programmal kapcsolatosan, hogy bár magyar fejlesztésű, egyelőre nem beszél magyarul. De a fejlesztő elmondása alapján, ez hamarosan változik, szóval a magyar programokat használóktól egy kis türelmet kérnek.

A program maga ingyenes, de egyes funkciói (T9 tárcsázás, témák, csengőhangok, reklámmentesség )csak pénzért vásárolhatóak meg.

Én azt mondom, hogy Playre fel, és tárcsázzatok!

[video:https://www.youtube.com/watch?v=6LOTsTYRtaI]
(x) hirdetés
2014.09.26.

+