Appvasárnap

Megint jó ideig nem hallattam magamról, egyszer talán elárulhatom azt is, hogy miért (wink, wink). Pedig sok érdekes dolog történt ám, ne is beszéljünk rólam, a főszerepben az Android!

Kiemelés tőlem – a szerk

  • Mindekelőtt: végre van megint stabil CyanogenMod! Jó sokáig tartott, de az Android 4.2.2-re épülő CM 10.1.0 néhány RC után stabil lett és letölthető. Ezzel egyidejűleg ráadásul Cyanogenék frissítettek a weboldaluk dizájnján is, ami persze kevésbé érdekes, ami viszont talán nem új, de mindenképpen jó, az az új eszközválasztó a CM Wiki-n. Kíváncsian várom az első sebességteszteket, hogy mennyit sikerült dobni a stock Androidhoz képest!
  • A SamMobile-nál pedig letölthetővé tették a Samsung Galaxy S4 Google Editionon futó állítólagos Android 4.3 buildet. Engem az egész 4.3-ban a legjobban a jelenleg a használhatatlanság határát súroló kamera app frissítése érdekel, ám arra meg (kódvizsgálat után) azt mondta Paul O’Brien, hogy a kódból úgy fest, a Google készíti fel a kamera appot a Google Play Store-ban történő kiadásra (á la Android Keyboard és társaik). Ettől persze még frissítek, ha kijön!

App frissesség

  • Frissült a Google Search; ami minket érdekel, az szerintem kimerül a hangparancsok frissítésében (pl. Music vezérlő), nem hiszem, hogy idehaza működni fog a lokációfüggő kuponok, vagy a kapcsolódó tévéműsor szolgáltatás.
  • Frissült a Vine for Android, és most már támogatja az előlapi kamera használatát is, kapott egy upload managert, és még pár apróságot.
  • Kecskés Tamás a G+ közösségbe feltolta a Facebook app új betáját, ami állítólag olyan gördülékeny, mintha maga Mark Zuckerberg állna a fotelod mellett és Kevin Systrom ujjaival görgetne a telefonodon.

Újdonság/érdekességesség

  • Jé, kijött egy alternatív Gmail app: Boomerang.
  • Jé, kijött egy alternatív Feedly app: FeedMe.
  • Tetszik ennek az appnak a neve, a mögötte húzódó szerénység: Android Everything Tool Final.
  • Főverziót frissült az Aviary, ami a kedvenc fotóeditorom volt, amíg nem volt Android 4.2. Rakás új feature, rakás frissített funkció, vadiúj ui. (Érdekes, hogy eszükbe se jutott Holo ui-t csinálni.)
  • Jaj, és ki ne hagyjam: iOS7 téma Nova Launcherhez. Ha gumicukorra vágysz…

ROM-osság

  • JBQ bejelentette, a Google mirrorozza a forráskódokat a [majd holnap megmondom milyen Google Edition eszközök]-höz. (Na jó, a HTC One és a Samsung Galaxy S4 Google Edition-höz.) A dolog érdekessége az, hogy amit sejtettünk, most már tudjuk: a Google Edition az egy pillanatképnek szép, de jövőnek egyáltaáln nem biztos, vagyis: ezek nem Nexus eszközök. A Google nem adja (nem adhatja) az összes zárt kódot (driverek, stb.), és nem adhatja ki a teljes rendszer image-eket sem, vagyis a frissítések teljesen a HTC és a Samsung kezében vannak – azt pedig tudjuk, hogy ez a séma milyen jól működött eddig is.
  • Azért nagyon ne keseredjünk el, az XDA devek jóvoltából legalább a teljes firmware-ek fent vannak a neten.
  • Illetve a Google Edition-nak köszönhetően immár a Photosphere appot is felpakolhatjuk bármilyen Androidra, nem kell Nexus tulajnak lennünk.
  • Paul O’Brien Tesco klubkártyát csinált a Pebble okosórájából.

Mindenmásság

(Mert mi elfogadjuk a Mindenmásságot!)

  • Ma zárja kapuit a Google Reader. Sok szó nálunk nem esett róla pedig jómagam hardcore Reader reader voltam, viszont elég korán átálltam Feedly-re, ami aztán be is váltotta a hozzá fűzött reményeimet így nem is törtem össze magam az alternatíva-keresésben. Varsányi Martina viszont nem volt rest, és végigpróbálgatott egy csomó lehetséges utódalkalmazást. Ha tehát ma ébredsz rá, hogy “úristen hát holnaptól nincs Reader!”, akkor irány Martina blogja, és riszörcsölj!
  • A Telenor Okostelefon Akadémia előadásomban (az egyikben) említettem, hogy a Google Street View Trike mellett létezik egy Trekker is, ami nem más, mint egy Street View hátizsák. Nos, most megnyílt a Trekker helyigénylő oldala, ahol “meg lehet hívni” a trekkert bárhova fotózni – Magyarországra is!
  • És távolról kapcsolódik, de ha esetleg kíváncsi vagy, hogy milyen képeket csinál a flotta másik tagja a Google Maps zsúrkocsi, vagy horribile dictu: kíváncsi vagy milyen a kilátás a Burj Kalifa 154-edik emeletéről (elárulom: durva), akkor, nos, tekintsd meg!

Mint mindig, most is köszönjük a sok érdekességet, amit megosztottatok velünk Google+ közösségünkben!

Mobiltárca Teszt

Először is egy kis áttekintés az NFC-ről és a mobiltárcáról.

NFC(Near Field Communication)

Egyre több készülékben jelenik meg az NFC képesség, eddig csak alap funkciókra tudtuk használni:

  • Bluetooth párosítás
  • Fájlok, képek, névjegyek megosztása
  • NFC tag-ek írása olvasása, ami milliónyi felhasználást tesz lehetővé

Ugyan akkor ezek a funkciók nem terjedtek el olyan mértékben, mint a gyártók szerették volna.

Ezen változtat a Magyar Mobiltárca Szövetség, benne egy nagy magyar bankkal és egy hűség pontgyűjtő egyesüléssel és mind három szolgáltatóval.
Megjegyzem nem sok olyan hely és kezdeményezés van ahol mind három magyar szolgáltató jelen van.
Májusban indult a regisztráció a fél éves teszt időszakra, a regisztráció egyszer ki lett tolva, mivel valószínűleg elég lassan terjedt a híre a tesztelésnek. 26-án végre megjött az e-mail hogy részt vehetek a tesztben. Ezek után jött egy gyors felmérés, kérdéssor. A teszt során többször fognak ilyet küldeni, tehát jobb hozzászokni.

Ami fontos, hogy egyelőre csak androidon fog menni a dolog, tehát sem a Blackberry-k sem a Windows Phone-ok nem részesülnek a tesztben.

Amire szükségem lesz a teszt során:
NFC képes készülék, sajnos pont a Telenor nem határozta, meg hogy melyik készülékeket támogatja, a program során tehát reménykedek, hogy a Galaxy Nexus-om meg fog felelni a követelményeknek. Ugyan akkor mind három szolgáltató kedvezményesen biztosít olyan készüléket, ami megfelel a feltételeknek. Sőt a T-Mobile(most már Telekom) a tesz idejére kölcsön készüléket ad a Samsung Galaxy Mini 2 személyében.

A támogatott készülékek a teljesség igénye nélkül:
Sony Xperia S,T,P
Samsung Galaxy S 3, Mini 2 , Advance

A telefon mellett szükségem lesz egy új speciális SIM kártyára, ami tartalmaz egy biztonságos tárolót az adatok tárolására. Ezt a szolgáltatók ingyen biztosítják, sőt amennyiben szükséges az adatok átmásolásában is segítségemre lesznek.

Az utolsó láncszem a megfelelő alkalmazás, erről még semmit sem tudni. Ez lesz talán a leggyengébb láncszem is a teszt alatt mivel még kiforratlan lesz, de ez a teszt lényege, hogy amikor a nagy közönség elé kerül, a dolog akkor már ne legyen probléma.

A jelenlegi tesztben egy bankkártyát és egy hűség pontgyűjtő kártyát lehet hozzárendelni, ezeket a bank és a hőségkártyás oldalakon lehet igényelni. Az igénylési felületek aktívak, tehát már csak az új SIM kártyának kell megjönnie.

Terveim szerint a fél éves teszt során többször fogok írni a tapasztalatokról, reakciókról.

Samsung Galaxy S4 GE és HTC One GE hands-on!

A májusban rendezett Google I/O sok szempontból furcsa volt. Miért? A többség új Nexus-t és vele együtt új Androidot várt, ez azonban elmaradt. Helyette a keresőóriás úgy frissítette kedvenc mobil operációs rendszerünket, hogy az a lehető legtöbb felhasználónak gyorsan elérhető legyen, ráadásul bemutatták a Samsung Galaxy S4 Google Edition változatát, majd a konferencia után nem sokkal a HTC One Google Edition-t is. Ezek mától elérhetőek kereskedelmi forgalomban, és rögtön itt van az első hands-on videó!

Az Android rendszer “frissítését” a legtöbb saját fejlesztésű applikáció frissebb változatával érték el, amik a konferencia alatt, illetve pár napra rá a legtöbb felhasználónak elérhetővé vált. A két “ál-Nexus”, pontosabban csak az S4 GE bejelentése sokunkra meglepetésszerűen hatott, mivel sok mindenre lehetett számítani csak erre nem. Ezek után a HTC idei zászlóshajójának a Google-ösítése már nem volt meglepő, sőt már a hivatalos állásfoglalás előtt számítani lehetett rá. Mialatt mi a Sony és a Samsung (Premiere 2013) újdonságaival voltunk elfoglalva, azalatt szépen csendben elérhetővé vált a két speciális kiadás. A szoftvert és a frissítési folyamatot a Google biztosítja, míg a hardver már egy-két hónapja adott. Mind a HTC mind a Samsung a normál, Nexus élményt biztosító AOSP ROM-ot kapta, természetesen a legfrissebb Android 4.2.2-vel és 3.4-es kernellel, ennek ellenére néhány apró dizájnbeli változtatást eszközöltek a fejlesztők a Nexus 4-hez képest, sőt még a két Google Edition modell között is volt egy-két eltérés. Az előre beharangozott Beats Audio támogatást megtartották a HTC esetében, míg a Samsung-nál megmaradt a népszerű Flip Cover “résén” látható állapotjelzés. A szavak helyett nézzük meg az első hands-on videót az Androidcentral jóvoltából! (Gondoltam itt is megosztom ;)

[video:https://www.youtube.com/watch?v=mXPWylUU-qg]

Forrás: Bazsa Android Blogja

Hírhétfő

Újra hétfő. Egy foró hét eseményeit igyekszem összefoglalni. Mindenki hátradölhet, öveket becsatolni, indulunk!

Hírek az oldalról

  • Samsung eszközök hada érkezik. Kiegészítettem a bejegyzést az egy órás videóval. Vissza lehet nézni a bejelentéseket. [link]
  • Kezdődik a fesztiválszezon. Fishing on Orfű app. [link]
  • Eladom, megveszem… hogy is van ez? [link]

App hírek

  • Stargate a mozikban, s a telefonodon. [link]
  • Minimum keyboard. Érdekes koncepció. Tetszik, de nem hiszem, hogy váltanék rá. [link]
  • Route 66+ Maps. [link]
  • Google Reader Pro. Túléli-e a Readert ez a remek app? [link]
  • Floating Browser. Izgalmas, s jó ötlet főleg tabletre. $2.49[link]
  • Egy aranyos játék a forró napora. Glowpuzzle. [link]
  • XPrivacy. Rootolsz, s megszivatod az alkalmazásokat. Kicsit csavart észjárás, de aki paranoiás, s szeret mindent kontrollálni, azoknak kötelező. [link]
  • Temetjük a Readert, itt egy újabb alternatíva. Rockmelt. [link]
  • Rayman Jungle Run. Kis dzsungel feeling a meleg napokra. [link]
  • A hét bejelentése! Instagram videóval válaszol a Vine kihívására. Kiváncsian várjuk a folytatást. [link]
  • 1.28.2 az ingress legfrissebb verziószáma. Gyertek játszani! Ne a gép előtt kuksoljatok! :) [link]

Cuccok

  • Itt a Peble nyugdíjazója. Új smartwatch a láthatáron. [link]
  • Sony is frissíti a Smartwatch termékvonalat. [link]
  • Elérhető áru, kompromisszummentes 10.1-es Android tablet. [link]
  • LG Flexible display. Ez jól néz ki. [link]

Másvilág

  • Google Mine. [link]
  • Nokia sötétben is tud fotózni. [link]
  • Huawei megveszi a Nokiát. Csak vicceltem. De mi lenne, ha… [link]
  • Egyre közlelebb az Ubuntu Phone. [link]
  • FirefoxOS community a Google Pluson. [link]
  • Google elkezdi “büntetni” a van ám alkalmazásunk pop-upokat, meg a béna mobilra optimalizált oldalakat. [link]
  • iWork majdnem olyan lesz, mint a Google Docs. Úgy tűnik egyre jobban inspirálja a Google az Apple-t. :) [link]

Samsung, új eszközök hada

Nézd újra az egész bemutatót!

[video:http://www.youtube.com/watch?v=xtisk0-mY_0]

A Samsung tegnap elképesztő mennyiségű eszközt mutatott be. Nekünk, Android vonalon gondolkodóknak a Galaxy család talán a legizgalmasabb.

Galaxy S4 mini

Kisebb lett, butább lett, de még mindig egy jó telefon. Az S4 mellett egy dual-core telefon lassúnak tűnhet. Már az S3 mini esetén is erősnek éreztem a mini nevet. Az S széria a Samsung esetében a csúcsszéria, ebből a minik kilógnak. Szerintem.

Galaxy S4 Active

Víz, por és ütés álló S4. Kicsit formáltak a házon, hogy bírja a strapát. Belsőről nem esett szó, s nem volt időm végigtapogatni a menüt, hogy miben különbözik az “eredeti” S4-től.

S4 Zoom

A Galaxy Camera utóélete. A Galaxy Camera tulajdonképpen egy S3-ból készült, így adott volt, hogy a Camera utódja S4 alapú legyen. Az is lett, s bekerült az S4 családba. 12x zoom, jó kis lencse, s még telefonálni is lehet vele!

Galaxy NX 4

Ez volt számomra az est csalódása. Ötletes elgondolás a tükörreflexes cserélhető objektíves világba is Android alapú kamerával belépni. Azonban ez a kamera pont egyik sem. “Profi” gépnek nem tekinthető, mert minden vezérlés a touch screenről érhető csak el. Ez hosszadalmas, lassú és bonyolult. Amatöröknek meg minek a sok NX lencse? Ezen szerintem még gyorsan el kell kezdenie agyalnia a fejlesztőcsapatnak. És remek eredményt lehet belőle kihozni.

Ativ család

Az Ativ család a Samsung windowsos, illetve laptop, All-in-One PC vonala. Elképesztő felbontás, s egy izgalmas összvér eszköz. Ez pedig az Ativ Q, ami bár Win8 alapú, Androidot is futtat. Érdekes lépés, a prototípus sajnos ezt még nem tudta, de alig várom már, hogy tesztelhessem ezt az eszközt.

Itt pedig képek, képek, s képek az új kütyükről:
http://www.flickr.com/photos/kobakpontorg/sets/72157634255300216/

Azt pedig csak csendben jegyzem meg, hogy forgattam kezemben a Galaxy Megát, ahol a név nem túloz. Ez egy óriási phablet. Azt hiszem lesz majd még mindegyik eszközről szó itt az oldalon.

Köszönet a Samsungnak, hogy ott lehettem az eseményen, s hogy élőben, elsők között vehettük kézbe az új eszközöket.

Itt pedig a hivatalos sajtóközlemény az eseményről:

ATIV Q és ATIV Tab 3: különleges táblagépek a Samsungtól

Budapest, 2013. június 21. – A Samsung új, Windows 8-as táblagépei számos különleges képességgel – mint például a sokoldalú alakíthatóság vagy a rendkívül vékony és könnyű készülékház – rendelkeznek, amelyek egyértelműen megkülönböztetik őket a piacon ma kapható többi táblagéptől.

„A mozgalmas életvitel könnyed megoldásokat kíván. Az új tabletek alakíthatósága pont azt a sokoldalúságot és mobilitást kínálja a felhasználók számára, amit azok elvárnak a mai mobil eszközöktől” – mondta DJ Lee, a Samsung informatikai és mobilkommunikációs divíziójának elnöke. „Ezek a táblagépek úgy lettek megtervezve, hogy a felhasználók számára maximális rugalmasságot kínáljanak az eszközhasználat terén, akár irodai, otthoni vagy út közbeni felhasználásról van szó.”

ATIV Q
A Samsung egy új mobileszköz-kategóriát teremtett az ATIV Q-val – ez egy ténylegesen átalakítható készülék, amellyel a Windows mellett az Android alkalmazásai is futtathatók. Az ATIV Q soha nem látott rugalmasságot biztosít a felhasználók számára ahhoz, hogy a készüléket bármilyen helyzethez, testtartáshoz vagy környezethez alakíthassák.

Android alkalmazások Windows operációs rendszeren is: Az ATIV Q lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egyazon készüléken élvezzék a Windows 8 és az Android (Jelly Bean 4.1) által kínált élményt. A PC használók mind gyakrabban felmerülő panasza volt az, hogy nem tudnak futtatni Android alkalmazásokat – eddig. A felhasználók mostantól képesek lesznek fájlokat átküldeni a Windows 8-ról az Androidra, illetve könyvtárakat vagy fájlokat megosztani a két rendszer között.
Sokoldalú alakíthatóság: Az ATIV Q innovatív forgópántos kialakítása lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a tabletet négy különböző helyzetbe alakítsák. Ha a kijelzőt a billentyűzetre fektetik, akkor táblagépként használható; ha felállítják, akkor kihajtható notebookként lehet dolgozni rajta; ha felemelik, akkor a képernyőn lévő dokumentum egyszerűen megosztható a szemben ülővel; ha pedig elforgatják a kijelzőt 180 fokkal, akkor függőleges üzemmódban filmeket is lehet nézni rajta. Az ATIV Q négy az egyben kialakításának köszönhetően könnyen hozzáigazítható a felhasználói igényekhez, ráadásul 1,29 kg-os tömege és 13,9 mm-es vastagsága révén igazán könnyen elvihető bárhova.

Maximális vizuális élmény: Az ATIV Q-ban a világ legnagyobb felbontású QHD+ (3200×1800) kijelzője található – képpontjainak száma 2,8-szorosan haladja meg a Full HD kijelzőkét. A táblagép 13,3 hüvelykes érintőképernyője 66%-kal nagyobb pixelsűrűséget (275ppi) kínál, mint a hasonló méretű full HD kijelzők, így a legapróbb részletek is láthatók rajta. Az ATIV Q-t úgy alakították ki, hogy optimális vizuális élményt nyújtson függetlenül attól, hogy milyen szögből nézik, és a magas fényerőnek köszönhetően a szabadtéri használat sem jelent problémát.

ATIV Tab 3
Az ATIV Tab 3 a világ legvékonyabb Windows 8-as táblagépe, amely stílusjegyeit a népszerű GALAXY sorozattól kölcsönözte. A továbbfejlesztett – immár a Microsoft Office-szal is kompatibilis – S Pen révén ideális választás a kreatív tevékenységekhez és a hatékony munkavégzéshez.

Maximális mobilitás: Az ATIV Tab 3 a tökéletes eszköz azon felhasználók számára, akik út közben szeretnék használni mobil eszközüket. A készülékház rendkívül vékony és könnyű: mindössze 8,2 milliméter vastag és 550g tömegű, így tökéletes társ utazáshoz vagy ingázáshoz. A készülék maximális üzemideje 10 óra, így akár a hosszabb repülőutak is átvészelhetők töltő nélkül.
Office: A teljes Windows kompatibilitásnak és a Windows 8-nak köszönhetően az ATIV Tab 3-on előtelepítve megtalálható az Office Otthoni és diákverziója.

Mind az ATIV Q, mint pedig a Tab 3 felhasználói élvezhetik az S Pen előnyeit, amelynek segítségével könnyedén feljavíthatják kreatív alkotásaikat és munkáikat. Emellett a SideSync lehetővé teszi számukra, hogy a PC-n való munkáról könnyen és problémamentesen átváltsanak egy Androidos Samsung okostelefonra: a PC billentyűzetéről is egyszerűen válaszolhatnak a mobilra érkezett szöveges üzenetekre, nagyobb képernyőn nézegethetik a térképeket, mindkét készüléken megjeleníthetnek fotókat és videókat, s így a szerkesztés is sokkal könnyebbé válik. De azt is megtehetik, hogy az ATIV PC-vel töltik fel telefonjukat, és készítenek róla biztonsági mentést.

Az ATIV PC termékcsaládróltovábbi információ itt található: http://www.samsungmobilepress.com/.

A Samsung bemutatja a világ első cserélhető objektíves, 3G/4G és Wi-Fi képes fényképezőgépét, a GALAXY NX-et
Budapest, 2013. június 21. – A Samsung bemutatta a világ első 3G/4G LTE és WiFi támogatással rendelkező kompakt rendszer fényképezőgépét, a GALAXY NX-et. A sokoldalú és könnyen használható GALAXY NX egyetlen, stílusos és kompakt házban egyesíti a legkorszerűbb optikai teljesítményt és csatlakozási lehetőségeket az Android előnyeivel.

Megosztás bárhonnan, bármikor
3G/4G LTE támogatásának köszönhetően a GALAXY NX tulajdonosok bárhol, bármikor megoszthatják ismerőseikkel a profi minőségben készült képeket. Az újdonság Photo Suggest funkciója helyspecifikus ajánlásokat nyújt a népszerű fotós helyszínekről – a világszerte más fotósok képein alapuló adatbázissal dolgozva. A Story Album segítségével pedig olyan digitális fotóalbumok hozhatók létre az átformált, átméretezett fényképekből, amelyek más eszközökkel is megoszthatók.
Lenyűgöző képminőség
A GALAXY NX 20,3 megapixeles APS-C méretű szenzorával nagyon jó minőségű képeket lehet készíteni, a színek életszerűek, a fotók pedig élesek, elevenek és tiszták, bármilyenek legyenek is a fényviszonyok. A Samsung saját tervezésű DRIMe IV Image Signal Processer képalkotó motorja hatalmas továbblépést jelent a sebesség és a minőségi fotókészítés területén, jobb színreprodukciót és hatékonyabb zajcsökkentést tesz lehetővé. A vadonatúj Hybrid Auto Focus (AF) rendszer gyors és pontos fázis- és kontrasztérzékelést biztosít, miközben az 1/6000 másodperces maximális záridő, valamint a 8,6 fps sebességű sorozatfelvétel garantálja, hogy a felhasználók egyetlen fontos pillanatról sem maradnak le.

A GALAXY NX-hez elérhető széles objektívkínálat a könnyű és kicsi pancake*-től a halszemen át a nagy fókusztávolságú fix és zoom objektívekig terjed, így a felhasználók szabadon megválaszthatják a nekik tetsző egyedi perspektívát vagy látásmódot.

Egyszerű használhatóság
Az Android 4.2 Jelly Bean operációs rendszer még tovább fokozza a fényképezés élményét. A felhasználók a Google Play valamennyi alkalmazását elérik a GALAXY NX-en, így maximálisan testre szabhatják fényképezőgépüket, szerkeszthetik és megoszthatják kiváló minőségű fotóikat, illetve tarthatják a kapcsolatot családtagjaikkal, barátaikkal.
A GALAXY NX-et számos olyan funkcióval látták el, amelyeknek hála a felhasználók kifejezhetik egyedi látásmódjukat és megörökíthetik azokat a pillanatokat, amelyek megtestesítik szenvedélyüket. Ebben segíti őket a készüléken elérhető több mint 30 SMART üzemmód is. A Multi Explosure (többszörös expozíció) révén két képet lehet egy felvételen készíteni, az Animated Photo pedig akár 5 másodpercnyi sorozatfelvételt képes egy animált GIF fájllá összekapcsolni. A Sound & Shot megőrzi a kép készítésekor hallható környezeti zenét és hangokat is, tökéletesen visszaidézve így a fotó készítésének körülményeit. A további személyre szabást pedig a Camera Studio alkalmazás teszi lehetővé.
A GALAXY NX Magyarországon várhatóan 2013 augusztusától lesz elérhető.
További Információ: www.samsungmobilepress.com; www.samsung.com/galaxycamera

Fishing On Orfű alkalmazás Androidra és iOS-re

Június 19. és 22-e között ismét megrendezésre kerül a Fishing On Orfű. Miért is kerül mindez egy techoldalra? Egyszerű oka van, a népszerű szabadtéri rendezvényre elkészült az iOS valamint az Android applikáció.

Ez a mai mobil világban nagyszerű hír, hiszen a legtöbbünk sem nyaraláskor, sem az orfűi rendezvényhez hasonló alkalmakkor nem tud/akar megválni kedvenc kütyüjétől. Az ilyen eseményeken ráadásul külön öröm tud lenni, ha van egy mobil eszközre fejlesztett program, melynek segítségével folyamatos információkhoz juthatunk. Hasonló megfontolásból készült a FOO is.

Segítségével napi bontásban böngészhetünk az előadók és koncertek között, és ha két buli között a tartalmas időtöltésre is maradna időnk, akkor az “off-programok” menüpont alatt keresgélhetünk számunkra megfelelőt. További extra az interaktív térkép, aminek használatával könnyedén megtaláljuk például az italpultot vagy a hamburgerest, de akár a saját sátrunk helyét is beállíthatjuk, aminek minden bizonnyal nagy hasznát vesszük majd. A programba természetesen került egy keresés és egy információk menüpont is. Ez utóbbi alatt láthatjuk a támogatókat, a jegyárakat, a házirendet és egyéb információkat.

Mind az Android, mind pedig az iOS alkamazás hasonló felépítésű és ingyenesen letölthető a két platform piacteréről.

Forrás. Techkalauz

Mert eladom amit megvettem, avagy az ezerarcú természet

Mint azt a címben is említettem eladom, ha úgy van és általában úgy van. Ezt a mondatot kitöröltem, amikor először leírtam, aztán újra leírtam egyfajta vezeklésként és még tervbe van véve nagyobb dózisú magas-kultúra fogyasztása, hogy ilyenek ne, legalábbis ne így jussanak eszembe. …de visszakanyarodás!

Van egy fázis – legalábbis nálam -, az új telefon vétele előtt, a régi eladása. Néhány lehetőséget én alapból kizárok. Az első, a telefonboltos, ők gyakorlatilag a használt telefon reális értékének negyedét, jobb esetben felét mondják rá a készülékedre. Plusz állandóan azt érzed, hogy akkora szívességet tesznek egy ilyen tranzakcióval, hogy ha disznóvágás van januárban, 3 szép véres hurkát küldess át egy, a 20. életévét betöltött, de még nem 24 éves álomszép szűz lánnyal.

Másik amitől ódzkodom az ismerős, sose üzletelj haverral, családtaggal, szomszéddal, csak rosszul jöhetsz ki belőle! Nálad működött, mint egy habos-babos álom, amikor átadod, az fix hogy akkor fog meghibásodni, azért mert ez ilyen, igen!
A legjobb, a most divatos adok-veszek oldalon, esetleg szakmai fórumon hirdetni. Belövöd, hogy mennyiért akarod eladni, lefotózod és vársz. Fel kell készülnöd, a szivárvány minden színére jut egy “komoly érdeklődő”. Ha esetleg szociológus vagy akkor egy remek tanulmányt is össze tudsz dobni egy ilyen kis kalandból.

Van például a túlbuzgó geci, ez van, így hívják ezt a fajtát nem tehetek róla. Ő az, aki megkérdezi, hogy milyen kernel van a telefonon, milyen android, vedd le a akkumulátort csavard ki a jobb fölső csavart és nézd meg milyen a menete, mérd le a töltő hosszát, milliméterben add meg. Másodpercre pontosan add meg mennyit bír a telefon egy töltéssel, egyszer legyen a wifi bekapcsolva aztán meg kikapcsolva… Te meg örülsz, hogy legalább érdeklődnek és mindent megcsinálsz, válaszolsz lelkiismeretesen, és a 20. levél után nem kérdez többet az illető, köd/csacsi/kámfor effektus, eltűnés. Na, érted, miért így hívják ezt a típust?

Van a kioktató, mindentudó, megmondó ember (fórumon főleg a hozzászóló részhez ír), hogy ez a telefon nem is ér annyit, mert Ő vagy 5 ezerrel olcsóbban vette, vagy a haverja anyukája mondta…és akkor ide képzelj bármit, ami akkora sületlenség, hogy bár erős az idegrendszered, de megkönnyezed, vagy sose venne ilyet, mert kökörcsin…Őket nem is szabad figyelembe venni, nekik van elég bajuk magukkal, ráhagyásos módszerrel ignorálsz.

Van a csaló, aki megvenné, de nem bízik benned se a posta utánvétben, szóval felajánlja, hogy elküldöd megnézi, kipróbálja és aztán utal. Haha…!

Az első androidos. Vele óvatosan! Semmi baj nincs az ilyen emberrel, csak azt hiszi, hogy nem csak a készüléket, de egy oktatást is vásárol. Szóval töviről-hegyire el kell magyaráznod az egész telefon működését, esetleg programokat ajánlgatni, telepíteni. Sőt napokkal a vásárlás után is kér telefonos szupportot, de segítesz a Te szíved vajból van, remélem!

A “Kufár de miért”, neki a vérében van az üzlet, alapból a negyedét ajánlja a feltüntetett árnak, amikor meg rábólintasz valamiért eltűnik, Ő csak alkudozni szeret:) Ezt nehezen lehet megérteni, nekem egyelőre nem sikerült, de dolgozom rajta.

Ezek tetszőleges keverékét is ki lehet fogni, nekem volt egy olyan esetem, hogy megállapodtunk hosszas kérdezősködés után,ár is meg volt beszélve, én mentem a város másik végére, egy órát nézegette a csodát, aztán egy mondvacsinált indokkal (ennek a telefonnak kellemetlen a tapintása), 10 ezerrel kevesebbet akart adni, mint amit már előre lebeszéltünk. Ilyenkor sarkon kell fordulni egy nagyon szép emlékre gondolván és eljönni sietve!

Aztán jön a vevő, kérdez párat, aztán telefonon lebeszélitek kinek hol jó a találka és mennyi az annyi, és nyélbe üttetik az üzlet. Ilyen egyszerű. Csak amíg idáig eljutsz, lesz egy-két érdekes karakter és történet, amit nagyobb társaságban elő lehet adni a lányoknak, hogy nevessenek, te meg élvezhesd, hogy nyár van, lenge ruhában van minden lány a gravitáció meg dolgozik…

Te a vásárlók melyik típusába botlottál már bele?

Hírhétfő – 2013.06.17

A héten erősen uborkaszezon illetve almaszezon volt, ennek ellenére nem maradhat el a hírhetfő.

Kényelmes lenne feltölteni a hírhétfőt app updatekkel, nem teszem. Rengeteg app frissült, akinél nincs automatikus frissítés beállítva, legyen olyan jó és lépjen be a play abba és nézzen körül, 99%, hogy frissült valami az eszközén :)

  • A Magyarországon az első negyedévben eladott okostelefonok 86%-án Android fut link
  • Júliusban érkezhet és $229 lesz az ára. Mi az? Állítólag az új Nexus 7 link
  • Megjött a CPU-Z Androidra avagy milyen bigyók és izék vannak dobozban? link
  • 2014.07.01-től megszűnhet a roaming díj. Tolhatjuk a bécsi karácsonyi vásárból is az instant uploados képeket
    link
  • Lett hivatalos Cloud Print app. Ha felpakoltad cloudba a printered, akkor ennek az app-nak örülni fogsz, ha nem, akkor ideje utánanézni, mi is az a Google Cloud Print. link
  • Az Android TV platform újabb eszközzel gazdagodik a Sony jóvoltából. Július környékén érkezhet.link
  • A Bloomberg szerint augusztusban jön a HTC One mini. link
  • Samsung S4 Zoom demo / reklám videólink
  • Újabb leak a Motorola X-ről. *jedi* Szerintem sokan nem ezt a telefont keresik. */jedi*
    link
  • Ha már leakek, Samsung Note 3 link
  • Open source lett a Paranoid Android HALO megoldása. Ha ez nem mond semmit itt egy video, miről is van szó. Remélhetőleg sok helyre fog beépülni mint opció.
    link

Bár nem Android, de kell róla beszélni. Az Apple WWDC-t tartott.
http://jonyiveredesignsthings.tumblr.com/

Szintén nem Android, de ha már uborkaszezon beszéljünk kézzelfogható dolgokról, ne a bulvárt toljuk: A Samsung és a Foursquare összeállt egy(?) projectig. Ha használod a Foursquare-t ezt látnod kell. link

Mindenkinek kellemes sikeres túlélést a hétre, keressétek az árnyékokat és kenjétek magatok UV elleni védelemmel.

Huawei G300 – gondolatok egy koravén ovisról

Három hónapot töltöttem a címben említett alsó-középkategóriással, ami egy olyan fiatal gyerekre hajaz, aki már az óvodában úgy öltözködik – nyílván öltöztetik – mint aki nagypapa lenne, és ez az egész úgy hat rá, hogy felveszi azt az attitűdöt, mint egy aggastyán.

De hogy ne csak képekben beszéljek, érezhető a Cortex-A5 1GHz ereje, aminek azért elégnek kellett lennie mindenre, de mégis voltak (az utólag telepített nem gyári ICS-vel magyarázható) lagok, például amikor telefonálni akartam néha a címlistára kellett várni 2-5mp-et is, ami azért idegesítő tudott lenni, de mégsem annyira, mint az a barátnő, akit nem láttál maximum 1 napja és amikor találkoztok az első 20 percben azt kérdezgeti mennyire hiányzott és ezt egy 10es skálán kell meghatároznod, hogy végre abbamaradjon az őrület.

Majd 2 napos futási idejével nagyon meg voltam elégedve, úgy, hogy mindig be volt kapcsolva a wifi, és viszonylag sokat is telefonáltam rajta. 3 hónap alatt nem találkoztam olyan programmal, ami ne futott volna rajta, max egy-egy program indulására kellett többet várni, mintha egy többmagos erőgéppel nyitottam volna meg ugyanazt az alkalmazást. Hozzá kell tennem, hogy egyáltalán semmilyen játékot nem futattam a masinán.

Mérete tulajdonképpen tökéletes, 4′ colos IPS panel, aminek tényleg szép képe van. Gorilla Glass, ami miatt nem féltettem semmitől, így fóliát se raktam rá (egyszer élünk, gladiátor vagyok akinek ugyan nem kockás a hasa, de legalább szőrös, életérzést erősítvén magamban). Ez a kijelző méret mizéria is csak egy mesterségesen gerjesztett dolog. Interneten böngészni egy ekkora képernyővel már teljesen jól lehet, a hardver is bírja. Nem mondom, hogy lehetetlen megakasztani egy “szörny vagy énpicipónim” flash oldallal másodpercekre a kínai formatervezők elméjének eme kivetülését, de emiatt azért nem panaszkodok, mert bárkinek el lehet kapni úgy a tökét, hogy az fájjon, ha arról van szó. Erről rengeteg lány/nő tudna hosszú beszámolót tartani azt hiszem.

Sok telefontesztet olvastam már, a legprofibbnak tartott magyar és külföldi oldalakról egyaránt, de akad mindnek egy sarkalatos pontja, ez a kamera teszt. Igazán komoly sületlenségeket írnak le egyesek,úgy hogy a fotózás alap beállításaival nincsenek tisztában. A Mobilaréna tesztelőjének dilettáns véleménye a kameráról: ” A képminőség felemás: a dinamikatartomány meglepően nagy, a zajjal és az elmosott részletekkel viszont nem jutottunk dűlőre.”
Első lecke:
Záridő, rekeszelés, ISO…
Gyakorlat:
http://youtu.be/yGDIiEMltX8 igen tudom, hogy Iphone, de helyére lehet képzelni kb. bármilyen mostani középkategóriás készüléket…

Pár kép, amit a telefonnal készítettek:
Arcoiris en el Serrallo.
2012/09/17 15:18 LONDON
http://www.flickr.com/photos/49386064@N06/7839097386/
http://www.flickr.com/photos/armandodiaz/8657125179/

2013 áprilisában vásároltam 20 ezer forintért a fent említett csodát használtan. Ma már 20-30 ezerért lehet a mindennapokban prímán használható készülékeket kapni. Aki mást mond, az vagy marketinges, vagy olyan ember, akinek érdeke egy drágább készüléket rád sózni, vagy olyan ember, akiknek nincs saját vélemények és egy-egy véleményvezér gondolatait szajkózza, esetleg ezek tetszőleges elegye.

A kis csodámmal 2-3 hét után jöttek a szürke hétköznapok, észrevétlenül tette a dolgát, beleolvadt a mindennapokba. Az ember megszokja, hogy (majdnem) minden könnyen akadás nélkül megy, ami meg kicsit döcög, hát had döcögjön. Szóval én is élveztem mind a 4 colját és valamennyi szabad ramját a zsebem lakójának. Egyszer csak jött egy remek lehetőség…mert a remek lehetőségek csak úgy jönnek. Igen, eladtam, megváltam a koravén ifjamtól a következő telefonom már meg is van, ami kalandos módon jutott hozzám, de erről majd a következő cikkben olvashattok.
Mindenképpen ajánlom, hogy vegyen ilyen készüléket, aki nem általa akarja magát pozicionálni, ez a telefon nem menő. Aki jó áron akar élvezhető minőséget kapni, és van olyan rugalmas, hogy néhány hiányosság felett el tud siklani úgy, hogy boldogsága töretlen marad.

Az általam legtöbbször használt programok, amiknek talán nagyobb a gépigényük és nem akasztották meg a masinát:
Skype
Airdroid
AccuWeather
Auto Call Recorder
BSPlayer
Endomondo
Facebook
Gmail
Google drive
Nova Launcher
TimeViewer
Winamp
Youtube

Végére adatok, hogy bogarássz:
Készenléti idő: maximum 350 óra
Beszélgetési idő: maximum 320 perc
Memória: 512Mb RAM, 2 GB tárhely, micro-SD kártyával 32 GB-ig bővíthető
Adatátvitel: HSDPA (7,2 Mbps), Wifi 802.11 b/g/n, Bluetooth 2.1, A2DP támogatás, GPS / A-GPS, Bluetooth 2.1
Akkumulátor: 1500 mAh Li-Ion-os akkumulátor
Hátoldali kamera: 5 megapixel (2592 x 1944), autofókusz, LED-vaku, 800×480 videó felvétel
Szenzorok: közelségérzékelő, fényérzékelő, mozgásérzékelő, digitális iránytű
Zenelejátszó: MP+, MIDI, AMR, AMC, eAAC+ és DTS támogatás, beépített FM rádió lejátszó, 3,5 mm-es fejhallgató kimenet
Videó: H.263/H.264. MPEG4 támogatás
Csatlakozók: Micro-USB csatlakozó (adat+töltés)
Processzor: MSM7227A Cortex-A5 1GHz
Grafikus vezérlő: Adreno 200

Gyorshír: az EU nem roamingdíjnak való vidék

A The Telegraph brüsszeli forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy 2014. július 1-től az Európai Unió tagállamaiban roaming díjfizetés helyett az otthoni tarifánknak megfelelő díjakon beszélhetünk, SMS-ezhetünk, adatforgalmazhatunk. Az Európai Bizottság döntése értelmében a hivataloknak az elkövetkezendő hetekben kell kidolgozni a megvalósítás részleteit, azonban néhány szakértő már most aggodalmát fejezte ki a korai időpont hallatán, szerintük akár évekig is elhúzódhat a roaming díjak kivezetése, annál is inkább, mert a mobilszolgáltatók jelentős bevételeket könyvelnek el ezekből a díjakból.

Néhány Google szám

A Google nem állt le a májusi I/O óta, folyamatosan érkeznek az alkalmazásfrissítések (Gmail, Google+, Calendar). De vajon hol tart kedvenc cégünk a számháborúban. A Google Operating System blog összeszedett néhányat, lássuk őket mindenféle kombináció nélkül.

Google Search – 1 milliárd felhasználó (2010 szeptember), 100 milliárd keresés havonta (2012 augusztus)

Google Maps – 1 milliárd aktív felhasználó havonta (2012 június)

YouTube – 1 milliárd egyedi felhasználó havonta (2013 március)

Android – 900 millió aktiválás, 48 milliárd alkalmazásletöltés (2013 május)

Chrome – 750 millió aktív felhasználó (2013 május)

Gmail – 425 millió aktív felhasználó (2012 június)

Blogger – 300 millió havi látogató (2009 szeptember)

Google Translate – 200 millió aktív felhasználó havonta a weboldalon (2012 április)

Google+ – 190 millió aktív felhasználó a közösségi oldalon, 390 millió aktív felhasználó a Google egyéb szolgáltatásán keresztül (2013 május)

Néhány megjegyzés:
– Az Android aktiválás ugye nem feltétlenül jelent aktív eszközt, lehet, hogy már rég a kukába dobta valaki az aktivált eszközt.
– Vannak elvetemült emberek, akik több androidos eszközt is begyűjtöttek, tehát a 900 millió nem jelent ennyi személyt.
– Számomra meglepő, hogy csak az aktivált eszközök számának csak kb. fele a Gmail felhasználók száma.
– Egyes elemzők a Google+ méretét a Twitterénél is nagyobbra becsülik: [cikk].
– A fenti számokhoz képest tényleg homokozónak tűnik a Google Reader, de azért én sajnálom, hogy megszűnik. [GR számokban]

Hírhétfő

Még mindig élünk! :)

A szokásosnál kicsit később élesítettem a Hírhétfőt, kíváncsi voltam, hogy a mai Apple WWDC-n szóba kerül-e Googlet/Androidot érintő téma. Nem történt ilyen, legfeljebb annyi, hogy Almafrontra is elkészült egy Google Docs-szerű alkalmazás, ami elhozza az irodát a felhőbe.
Mi nem vádolunk másolással senkit. :)

Kis kitérő után következzenek az elmúlt hét legfontosabb történései Androidos szempontból.

ROM

  • Cyanogenmod 10.1 RC5 [link]
  • HTC One 4.2.2-t kaphat ebben a hónapban [link]
  • S4 szoftver frissülés [link]

APP

  • Hangouts első nagy hibajavító kiadás [link]
  • Gmail új funkciókkal [link]
  • Google billentyűzet telepíthető immár a Play Store-ból [link]
  • Evernote új értesítési területekkel [link]
  • Youtube már mobilon is ajánl megnézendő videókat [link]
  • BBC Weather megérkezett Androidra [link]
  • Foursquare táblagép támogatással, szűrés a keresőben [link]
  • Waze Facebook esemény támogatással (egy gombnyomásos navigáció) [link]
  • Facebook [link]
  • BlackBerry Messenger Androidra június végén [link]

Vas

  • Por- és cseppálló S4, outdoor rajongóknak [link] #samsung
  • Hivatalos vezeték nélküli töltő és hátlap S4-hez [link] #samsung
  • Galaxy S4 az általad kedvelt színben [link] #colorware
  • Galaxy S4 Zoom, fotósokra optimalizálva [link] #samsung
  • Galaxy Note III [link] #samsung
  • Galaxy Ace 3 hivatalos bejelentés [link] #samsung
  • Galaxy Tab 3 10.1 [link] #samsung
  • T6, a nagyon nagy HTC [link] #htc
  • One Mini/M4 [link] #htc
  • Xperia Z Google Edition [link] #sony
  • Xperia ZU június végén érkezhet [link] #sony
  • Nexus 4 fehérben is [link] #google
  • Ascend Y300 .uk raktárból [link] #huawei
  • M.O.J.O. – Androidos játékkonzol [link] #madcatz

Tech

  • Ha nincs wifi, kell a fifi(ka) [link] #androidportal
  • Androidos trójai [link]
  • Androidra optimalizál az AMD is [link]
  • Hogyan készült a Maps és hogyan tartják karban [link] #video #google

Piac

  • Újra jól megy a HTC-nek az eladás [link]
  • A mézeskalács még mindig 36,5%-os részesedéssel vezet [link]
  • Mobiljátékok életciklusa, vége a rohamnak? [link]
  • Mobiltárca Magyarországon is, indul a tesztelés [link]
  • Most a Google venné meg a Wazet 1,3 milliárdért [link]

Továbbra is köszönet illeti a portál G+ közösségét a hasznos linkekért.

Appvasárnap, felépülés edition

Hogy Kobakot idézzem: még élek! Múlt héten nem mindig élveztem a bőrömben levést, de most mondjuk, hogy minden OK – annyira mindenképp, hogy összeszedjem nektek a hét legfontosabb alkalmazás híreit. Elvégre híreket volt időm olvasni bőven a betegszabin.

Mint mindig, köszi a sok érdekességet amit megosztottatok a Google+ közösségünkben!


A hét rossz híre: új Android Malware a láthatáron

Roman Unuchek, a Kaspersky specialistája talált rá a szerintük eddigi legszofisztikáltabb Androidos trójaira, ami Backdoor.AndroidOS.Obad.a névre hallgat. Nem sokat szoktunk ezen a blogon Androidos “vírusokról” beszélni (ennek megvan az oka, de az egy külön cikk), de ez azért elég érdekes: prémium SMS-t küld, a felhasználó tudta nélkül letölthet egyéb appokat és bluetooth-on keresztül is próbál fertőzni, távolról lehet parancsokat futtatni a fertőzött telefonon. Teszi mindezt úgy, hogy Device Administrator jogokkal fut az app, a háttérben, és emiatt nem lehet csak úgy kiirtani, sőt, nem is látszik a futó appok listájában. Tegyük hozzá gyorsan: az app nem a Google Play Store-ból van, a Google már tud róla, úgyhogy remélhetőleg biztonságban vagyunk.

A hét jó híre: újra CalDav és CardDav a Google-től

Miután bezárták és a felhasználók emiatt nagyon frusztráltak voltak, a Google újra megnyitotta a CalDAV (naptárhoz) és nem újra, de megnyitotta a CardDAV (kontaktokhoz) API-jait. Ez ugyebár azt jelenti, hogy pár kevésbé szép lépés után a Google végre megint kicsit a nyitottság útjára lép. A CardDAV ebből a szempontból azért érdekesebb, mert eddig ilyen nem is volt Google-éknál, pedig hát a kontaktjaink elég értékes szelete a Google accountunknak!

Frissült appok

  • Végre engem is elért a Gmail app frissülése. Mit is mondhatnék… gyakorlatilag semmit nem használok ki az új funkciók közül. Legalább lassabb nem lett!
  • Frissült viszont a Google Ta Hangouts app is. Bár szerintem még mindig nem veszi fel a versenyt a régi Google Talk klienssel, legalább a sebességét felhozták maira, nem érzem úgy, mintha egy IBM XT-n akarnék Crysist futtatni.
  • Tablet ui a Foursquare-ben! Érdekesség, hogy ezúttal a Android verzió beelőzte az iOS-t.
  • Új ui-t kapott az Any.do todo lista kezelő app.
  • Frissült a Facebook app is. A legfontosabb újdonság talán az, hogy most már több fotót lehet egy üzenetben küldeni.
  • Frissült a Waze. Az eladás küszöbén (btw: most már csak a Google an versenyben, a Facebook kiszállt a licitból) álló app legfaszább újdonsága, hogy mostantól Facebook eseményekhez is odanavigál, de figyeli barátaidat is, sőt, arra az esetre ha be akarnád tartani a kreszt de taplóskodni is egyszerre, mostantól valós időben és offline is “dudálhatsz” nekik. (E?) És még egy érdekes újdonság a sok közül: egyszerűsített Foursquare checkin!

Újak és érdekesek

  • A Google kiadott egy Google Admin nevű appot, ami teljes nevén igazából Google Enterprise Mobile Admin. Az app segítségével a folyton úton levő, dinamikus rendszergazda könnyedén tudja adminisztrálni Google Apps for Business, Education, Government, Google Coordinate és Chromebooks felhasználóit, csoportjait.
  • A Google felpakolta a Play Store-ba a vanilla Android billentyűzetet. Ugyanaz, mint a stock (egyelőre – gondolom azért pakolták fel, hogy majd frissítik), ergo nekem Swiftkey marad.
  • CPU Spy, mi? Mindent megtudni a CPU-dról, mi?
  • Plane Finder 3D: valósidejű légiforgalom követő, 3D-ben. Ha akarsz, te is repülhetsz a valóságos légiforgalom között – persze csak játékból.

Mindenmás

  • Petíció a Google-höz: fejlesszetek natív Linuxos Google Drive alkalmazást!
  • Látszik, hogy Kobak nem rootolgat már: múlt héten kifelejtette, hogy kint van a CyanogenMod 10.1.0 RC4.
  • Futtasd a Google Glass appokat a telefonodon!
  • A Telegraph szerint Google Play Store októberre lenyomja az iTunes-t, legalábbis a letöltések számát tekintve. Őszintén szólva azt hittem, hogy ez már bekövetkezett úgy 2 hete…
  • Kikerült a Youtube-ra a Google I/O Android sessions playlist.

Ha nincs wifi, kell a fifi(ka)

Ilyenkor marad „a jó öreg digidugi”, vagyis az USB-s kapcsolat.
S vele a meglepetések. Telefon (Samsung), gyári USB adatkábel, asztali PC. Bedug, pittyen, töltés, s más semmi, pedig a vágy nem csak ennyi. Sem a telefon nem érzékeli a számítógépet, sem amaz nem látja a telefont. Ekkor jól jön a NET, s azon pedig az Android Portál.

Naszóval, a történet. Kolléganőm, látva, hogy gyakorta nyomkodom ezt a zokostelefon-masinát, könyörgőn fordult hozzám. Elmondta, hogy tele a telefonja képpel és zenével, s szeretné mindezeket az asztali számítógépére menteni. Bizonytalanul megemlítettem neki a múltkori cikkecskémet, beszéltem neki holmi felhőkről is, de kezdte félreérteni, ezért témát váltottam. Nős ember vagyok, kérem… Így -mivel nem volt a közelben wifi- előkaptam a fiókból az adatkábelt, s ekkor ütköztem bele a már fent említett problémába. Az Ace acélosan ellenállt, s nem kapcsolódott a számítógéppel. Kolléganőm elbizonytalanodott, finoman célozva szerény tapasztalati tudásom hiányosságára. De elhessentettem megjegyzését, s rákerestem a problémára. No,néha a marhaság, ha mérhető lenne, akkor a százas skálán ezrest mutatna. A fórumok okostojásai inkább zápszagúnak bizonyultak, míg végül egy -minden bizonnyal hozzám hasonló- öreg csóka néhány mondattal lezárta a meddő szócsatát. Kell egy driver! Egy izé, mi? Egy driver! A driver -természetesen- nem egy gépjárművezetőt jelöl. A driver egy kis kiegészítő „program”, amit a számítógépre kell telepíteni. Hogy ez most milyen hülyeségnek hangzik? Az. De a legnagyobb hülyeség az, hogy számtalanszor találkozom két- és háromdiplomás, komoly szakemberekkel, akik úgy használnak különféle számítástechnikai eszközöket, hogy azoknak alapműködéséről lövésük sincs. (Pl. Három diplomás, műszaki végzettségű. -Te, figyelj, ebben a fájlkezelőben hogyan kell az egyik oldalról a másikra másolni a cuccot?- Kérdi. -F5.- Válaszolom. Néhány perc múlva újabb kérdés. -És az hol van?-) Erről van itt szó.

Szóval: kell egy driver, mert a Samsung nem kifejezetten jeleskedik abban, hogy minden készülékét felvértezze a PC-vel való egyszerű, kábeles csatlakozás képességével. Mert ha van wifi, akkor AirDroid, és rendben van. (A KIES nekem kiesett a pikszisemből)
Hogy ne húzzam tovább. Ezen az oldalon ITT leltem rá a megfelelőre. Letöltéssel és telepítéssel együtt is pár perc múlva már másolhattam is át kolleginám fehér, rózsaszín strasszos (brrrr) készülékéről a fájlokat a számítógépére. Egyszerű ez, mint a faék, mégse tudják.

u.i.: javítva! Így van ez, ha hajnalban íródik az eredeti, aztán csak bemásolja a zember gyereke. De a lényegen nem változtat, ugye? Elnézést azoktól, kik IT-fanok és bántotta a szemüket. A fiataloktól lopva kell ezt-azt megtanulnom, mert a többség akkora arcnak gondolja magát, hogy elhiszi: ezt a világot ő szarta, pottyantotta ide. Az építő kritikákat viszont köszönöm.