MojAndroid
(x) hirdetés

Nagyjából 1 éve merült fel bennem először, hogy válthatnék iOSre Androidról. Pontosan emlékszem, mert vártam, hogy mit mutat be az Apple és mit a Google. Akkoriban éppen nagyon elegem volt bizonyos dolgokból. Többek között abból, hogy nincs mentés, ha normál felhasználó az ember. Ez egyébként régóta vesszőparípám, anno az Android Superguide nevű kiadványban is a mentést emeltem ki.
Az iPhone 5 nekem tetszett (a 4-4s szerintem ócskán néz ki, de ízlés dolgában…) és végre a képernyő mérete is nőtt. Az iOS 6 viszont akkori és mostani véleményem szerint is ipari hulladék egy Android 4.2-höz képest, amivel a Nexus 4 érkezett. Ezzel el is dőlt számomra a kérdés anno, aztán történt néhány dolog az elmúlt évben.

Az okokról
Számomra az Android 4.2, 4.3 és 4.4 csupa olyan dolgot hozott, amit elvártam vagy ami nem érdekel. A teljesítmény javítását elvártam és el is várom. Ez alap és örömmel nyugtázom, ha az elvárásaimat hozzák.

Tök jó, hogy a vanilla billentyűzet is tud már swipe-ot, csak éppen az angolon kívül egyetlen nyelven sem. Akkor ez mire is jó? Igen, vannak alternatívák (én vagyok az a csávó, aki anno emiatt megvásárolta drága pénzért a slideIT keyboard, aztán mikor jobb lett a Swiftkey, akkor meg azt), de ugye ez lett eladva, mint fejlesztés.
Aztán ott a Google now. Nagyon cuki és tényleg figyelmesen ajánlotta fel mindig, ha valamire az asztali gépen rákerestem, sokszor tényleg jó volt egy koppintással elindítani a navigációt, az áhított címre, de nagyjából itt ki is fújt. A buszmegállókat kb csak GPS-el volt hajlandó megemlíteni, az időjárásra meg kinek nincs widget a telefonon? Ha egyszer valamire nyomtam elvetést, miért adja fel újra? És újra? És újra? Ellenben hiába mondtam neki, hogy a kedvenc csapatom az FC Barcelona, a New Orleans Saints és a New York Giants, ezekről nem adott információt soha. Hiszen ez US only szolgáltatás. Ahogyan a Google Now 75%-a. Köszi srácok a fejlesztést, de erre azt mondom, hogy nem kaptam semmit.
Auto kiegészítés a tárcsázóban? Ejha, kb 3x használtam.
Profilok csak táblagépek számára, telefonon értelme sem lenne. Viszont mivel tabletem nincs, ez is semmi.
A Bluetooth LE jó dolog, de nem ettől merül a telefon…
OpenGL ES 3.0, Virtual Surround Audio: olyanokkal nem játszom, nem érdekel
DRM, illetve Africaans, Amharic, Hindi, Swahili, és Zulu nyelvek: hurrá
Az értesítési sávról elérhető gyorsbeállító panel viszont imádom dolog. Persze, hogy voltak eddig is megoldások, de a gyári az igazi, ráadásul nekem tetszik is.

A grafikai megújulás szerintem parádés. Imádom ahogy az Android változott a 4-es verzióval és azóta egyre harmónikusabb a kinézet és remek a használhatóság (pl az új óra beállítási rendszer egy univerzumot ver rá az ócska iOS megoldásra, ami 6 éve ugyanaz, csak mindig más skint kap). De mit is kaptunk igazából az elmúlt 1 évben Android oldalon? Ha kivesszük a csomagból Matias Duarte alkotásait? Én a magam részéről túl keveset. Túl sok a US only. Túl sok, ami hiányzik, ami nem valósult meg, ami probléma. Értem, hogy a Google számára fontosabb az erőforrásokat a Google Now-ba tolni és az amerikai piacot küldeni ezerrel, de én nem ott lakom és nagy ívben teszek rá, hogy odaát milyen jó Android felhasználónak lenni, ha ebből én semmit nem kapok. Igen, megjött a Google Music, de ez nem Android feature. Én pl boldogan használom most is, pedig az Androidos telefonom szervizben van…

Amit viszont szerettem volna, amit a felhasználók szeretnének, az nincs, azt nem kapunk:
Mentés. Titanium backup pl 10-50 millió letöltés között. A PRO, elég magas áron fizetős verzió is 500e illetve 1 milla letöltés között van. Most nem nézem végig az összes root vagy géppel összekötős root nélküli backup megoldást, de mondhatjuk, hogy népszerű dologról beszélünk. Most tehát az van, ha egyszerű felhasználóként Androidról Androidra váltasz, akkor jönnek a névjegyek, naptár stb illetve letölti újra az alkalmazásokat. Hurrá. És az ébresztések? És a fényképek? A 400 csillagos Angry Birds (mondjuk ez pont rossz példa, mert a Rovio ezt megoldotta, de ezt sem a Google)? Bármi, ami valóban érdekel? Lehet újra beállítani, újra kell kezdeni mindent vagy egyből hekkelni.
A nyomorult akku töltöttség jelzők még úgy is előkelő helyen vannak a Play-en, hogy több gyártó ezt a lehetőséget adja alapból.
Sorolhatnám napestig, de inkább maradjunk annyiban, hogy a Google sok mindent adott az elmúlt 1 évben, csak olyasmiket nem, amire a felhasználók többsége vár. Pedig ha valaki látja az igényeket, az a Google. Szerintem teljesen jogos elvárás tőlem, hogy pl ha lecserélem a telefonomat, akkor onnan tudjak mindent folytatni, ahol abbahagytam ez előzőn. Ezt egy Huawei tudja. A többi gyártó meg kb nem. A vanilla Android sem. Persze, van pl. a Samsung féle KIES (azért életfogytiglant adnék a fejlesztőinek), de az csupa olyasmit ment, ami a kutyát sem érdekel, mert vagy a gmail sync vagy egy dropbox sync automatikusan megoldja. Na most mi marad megoldásként? Android SDK telepítése (apóca, az SDK azt jelenti, hogy software development kit. Ha én felhasználó vagyok, nekem ehhez mi közöm? Értjük, ugye?). Vagy root. Ha meg rootolva van a készülék, elvileg ugrik a garancia stb, de igazából ezzel is foglalkozni kell. Mert kell. Mert ha van root, akkor pl van backup. De ha root van, akkor nincs OTA. Akkor OTA előtt unroot és utána vagy sikerül az OTA vagy jöhet a factory image. Remek móka, szórakoztam ezzel eleget.
A frissítés szintén nincs megoldva. Nincs egy olyan mag, amihez nem kell hozzányúlni, amire lehet építeni. Minden gyártó belenyúlkál, aminek a vége az, hogy most, mikor a 4.4 megjelent, végre elindultak a 4.3 gyártói frissítések. A trollok kedvéért közlöm, hogy ettől ez még nem fragmentáció és nem olyan probléma. Én arról beszélek, hogy egy adott Android verzió újdonságainak bejelentése után 3-6 hónap múlva jut el a nem Nexus felhasználókhoz. Ez így nem jó.

Aztán ne felejtsük el, hogy kik hagyták el a Google hajóját. Hugo Barra (Vice President, Android Product Management), Jean-Baptiste Quéru (AOSP leader) és azt sem, hogy mindennek meg van az oka. Előbbinél még némi szerelmi háromszöget dobott fel a sajtó, de jó eséllyel inkább volt ez szakmai döntés a részéről. JBQ pedig megunta ami a nyitottsággal történik és ezt kerek perec meg is mondta, aztán balra el. Ehhez gombolnám ide, hogy a Google Experience launcher ugye Nexus 5 only. Lehet, hogy egyelőre, de eddig ez nem volt szokás. Az átlátszó értesítési és navigációs menü szintén. Az sem volt szokás, hogy az új verzió bejelentése után hetekkel nincs OTA az előző modellre. Az sem volt szokás, hogy egy ma is bőven középkategóriás telefont (Galaxy Nexus) a 18 hónapra hivatkozva kihagyjon a frissítésből a Google. Ami azért is fájó, mert az a készülék alig valamivel lassabb, mint egy Nexus 4, a kijelző meg ugyanaz és még RAM is van benne elég.

Továbbra is csalódás és fájdalom, hogy a Play devices – azaz eszközök – része még mindig nem elérhető Magyarországon. Imádom, hogy van Google Music, de én nem akarok külföldről szerezni Nexus 5. Nem akarok szürkeimportot. Nem akarok szolgáltatóit, én a Google-től akarom megvásárolni és azt akarom, hogy a garanciámat is ők és úgy intézzék, mint a világ szebbik felén.

Végül, de nem utolsó sorban: Számomra az ideális méret a Samsung Galaxy S II volt. Talán egy picit lehetett volna kevésbé széles és picivel rövidebb, de egyébként az hibátlan. Szóval a Nexus 4 nekem már sokszor kényelmetlen volt és a Nexus 5 még nagyobb, meg úgy általában ez megy folyamatosan. Nekem meg nem kell nagyobb készülék! És mivel csak a vanilla Android szeretem, a Nexus az egyik választás, a másik meg a CyanogenMOD és ott tartok, ahol kezdtem. Én ezzel nem akarok foglalkozni. Itt egy hölgy szedte össze, ő miért váltott vissza. Egyetértek a váltás okaival, kivéve Instagram. Az annyira nem érdekel, hogy már a felhasználómat is töröltem hetekkel ezelőtt.

iOS
Az Androidot a mai napig jobb operációs rendszernek tartom szolgáltatások terén, mint az iOS-t és az Apple legnagyobb húzása az lenne, ha engedélyezné a 3rd party billentyűzeteket, mert akárki, akármit mond, a vanilla Android billentyűzet is fényévekkel jobb, mint a gyári iOS és egy Swiftkey-Swype kombóval összehasonlítani is felesleges. Pocsék, bűn rossz.
Az iOS 7 viszont frankó. Tudom, hogy az old school iOS felhasználók nem szeretik, de az ő ízlésük számomra nem mérvadó, mivel az elmúlt 3 évben egy elavultan kinéző, csupa nehézkes megoldással bíró operációs rendszert ajnároztak…
Ellenben elkezdtek beszivárogni Androidról jól ismert megoldások a 6-os verzióban és a 7-esben meg még több. Ami ugyan másolás, de ez engem nem érdekel. Részemről a szabadalmi trollkodást károsnak tartom az emberiségre és a fejlődést az fogja vissza, nem a másolás. Ha valamit jól csinálok és én csinálom a legjobban akkor mindegy, hogy a másik mit csinál hasonlóan, de rosszabbul. Nekem ott a lehetőség, hogy fejlesszem a dolgot és így az élen maradjak folyamatosan.
Lett command center. Ez kb ugyanaz, mint Androidon, ízlés kérdése. Lett rendes értesítési sáv és lett végre rendes, modern kinézet. Bár, itt jegyezném meg, hogy az agyon dícsért egységes iOS-en simán a régi billentyűzet layout jelenik meg néhány alkalmazás alatt. Nem is értem, hogy engedhetnek ilyesmit… A logikus beállítások menü pedig sok minden, csak nem logikus. Aztán adottságként kell elfogadni, hogy a tárcsázónak van hangja. Ha nem akarod, akkor telefon némítás. Pont. Ennyi, snitt. Sorolhatnám reggelig, de maradjunk annyiban, hogy az iOS nem logikus, kesze-kusza beállításokkal rendelkezik és csak annak tűnik logikusnak, aki ezen nőtt fel. Jelenleg gyári csengőhangokat, jelzéseket és háttérképeket használok, mivel még nem volt érkezésem rákeresni a neten, hogy a fenébe lehet sajátokat csinálni, használni. De fogadást kötnék rá, hogy valami nyakatekert módon.
Nem akarom az iOS részt tovább ragozni, az Android a jobb operációs rendszer és kész. De akkor miért? Azért, amit az Androidos bekezdésben írtam és azért amit a következőben fogok.

A végső lökés
Elég “sokat” kellett várni az Android 4.4-re Nexus 4-en, de akkor is csak factory image jött, OTA a mai napig nincs. Feltettem az elsőt. Aztán meglepődtem. Se új launcher, se új kinézet (átlátszóság), se semmi (szóval már Duarte úr munkájából sem kap mindenki, csak aki új Nexust vásárol?). A teljesítmény megint jobb lett, de mondtam, ez elvárás, nem extra. Aztán mikor kijött a második, javításokkal, gondoltam felteszem azt is. Na ebbe pusztult bele a Nexus 4 (frissítés után nem indult el). De annyira, hogy se kép, se hang, se bootloader. Szerviz, főpanel csere. Mivel a készülék garanciális, ez ingyen van. De ha ezt egy hónap múlva csinálja, akkor 55 pénzt kértek volna, amennyit a telefon jelenleg ér. Hogy a 64 bites windows volt a gond (mivel a Mac az első 4.4 frissítés óta megint nem ismeri fel) vagy a root vagy esetleg csak simán így jártam / elfáradt valami, nem tudom és már nem is érdekel.

Elmondom szerintem hogy kell kinéznie egy frissítésnek, mentésnek, visszaállításnak: Apple iOS módra. A telefon wifin magától letölti a frissítést és nekem szól, hogy van egy ilyen, akarom vagy sem. Aztán ha akarom, megcsinálja. Ha meg másik telefont veszek, akkor az első kérdése az legyen, hogy tiszta lappal vagy iCloudból akarom-e visszaállítani és onnan folytatni, ahol 3 perce az előzőn abbahagytam.

Szóval az elmúlt év folyamatai után (Android rossz, iOS jó irányba fordulása) a telefon szervizbe kerülése adta meg a végső lökést. S mivel előtte 2 nappal megjelent a Google Music iOS-re, már csak a billentyűzet maradt igazi probléma számomra, de azzal meg együtt tudok élni, max nem írok telefonról több blogbejegyzést.

Végszó

  • Milyen iPhone vettél? iPhone 5. Az 5S ujjlenyomat olvasója és a ki nem használt 64bit nekem nem ért meg egy forintot sem. Az 5C pedig egy rossz vicc. Megfogtam és “sikítva dobtam el”, bocs ha ezzel megsértettelek. De inkább vegyél 5 (amíg még kapható), mint 5c.
  • Van rajta tok? Jelenleg nincs. Terveim szerint ez így is marad. De mivel a telefon széle vágja kicsit a kezemet, emiatt lehet, hogy végül veszek valamit, aminek le van kerekítve a széle. Vagy megtanulom máshogyan fogni a telefont… :)
  • Melyik a jobb operációs rendszer? Android. Kényelmesebb, egyszerűbb, átláthatóbb, egységesebb és itt most a vanilla Androidról beszélek (iPhone tulajdonos láttam már/próbáltam már Samsungot, Sonyt, HTC-t stb kismókusok hagyjanak lógva)
  • Melyik a jobb ökoszisztéma? iOS. Én tőlem éhen is halhat az itunes, marad pl. a Google Music. De ettől még az ökoszisztéma jobb. Megveszed, bekapcsolod, használod. Ha újat veszel, ha szervizben cserélik, bármi van. Nem nyúlsz hozzá, nem kell vele foglalkoznod, csak úgy működik. Én pedig konkrétan ennyit akarok foglalkozni a telefonommal. Nem akarom fórumon megkeresni, hogyan kell már megint rootolni az új verziót, hogy legyen mentésem. Nem akarok képben lenni ezzel. Van jobb dolgom is. Tényleg. Szeretek olvasni, a szabadban mozogni, szeretem a barátnőmmel tölteni az időt, de még 10 perccel többet aludni is jobban szeretek, mint azt olvasgatni, hogy megint milyen root kell és hogyan tudok frissíteni jól.
  • Milyen volt váltani? Ha nem zavarnak a megkötések, babapopsi sima. Ha zavarnak, utálni fogod. Én egyelőre nem bántam meg, de messze van még a vége
  • Mi hiányzik? A beállítások menü, a logika, az olcsóbb és/vagy ingyenes alkalmazásbolt illetve maga a Play!
  • Mi nem hiányzik? A készülékkel való foglalkozás. iCloud szinkron bekapcsolva, engem ez ennyire érdekelt. Majd ha váltok vagy szervizeltetek, akkor a visszaállításra koppintok és slussz.
  • Mi zavar a legjobban? Az, hogy az egysejtű “hát ha van egy ájfónod, akkor az más, akkor van egy ájfónod” istenbarmai azt hiszik, egyívásúak vagyunk. Pedig konkrétan szerencsétlen ipari hulladéknak nézem őket.
  • Most akkor Androidos vagy almás vagy? Én a vásárló vagyok. Ezt már akkor megmondtam, mikor Nokia 5110-et vettem, 6110 helyett (mert a 6110 dizájn és akku nem érte meg a majd dupla árat). Most is ezt mondom. Azt veszem, ami jobb nekem. Én a pénzemmel szavazok.
  • Google Play vagy Apple Appstore? Google Play. Az alkalmazás, a webes felület, kb minden 10x jobb. Pl iOS-en az updates alatt keresgessem mit töltöttem le? És ott van az összes a not on this device vagy mi alatt? Meg amúgy angol nyelvű? Hát hogy néz ez ki? Miért nincs in game videó az appoknál? Ezen dolgozni kellene srácok. Sokat és mostanában, mert ez botrány gagyi. A Play évekkel van előrébb.
  • Van már almás sztorid? Igen, van. Az Apple ID jelszóváltoztatásnál tudni kell a válaszokat a biztonsági kérdésekre. Mivel én vagy 4 éve csináltam az ID-mat, nem emlékeztem semmire. Na ilyenkor szokott lenni probléma máshol. Én csak tárcsáztam egy 06-80-as számot, kb 2 perc alatt egy segítőkész ember vette fel, kérdezett ezt-azt, temporary PIN, sorozatszámok stb majd megoldotta a problémámat. Na ez kiszolgálás.

Hosszú lett, de legalább zagyva is. Az a baj, hogy igazából erre rá kellene szánni egy napot és úgy megírni rendesen. De ez nem fog megtörténni. Sokszor akart már feljönni a büfi, twitteren csepegtettem is, de nem írtam meg soha. Most pedig lehet, hogy kihagytam sok dolgot, de a lényeg szerintem átjött. Ha kérdés van, jöhet. Amire tudok válaszolok. iOS userek meg esetleg betolhatnák kommentbe, hogy hogyan lehet saját csengőhangot és háttérképet a telefonra küzdeni. Méghozzá a lehető legegyszerűbb módon.

Mind a két oldalnak van jó és rossz tulajdonsága, azt kell mérlegelni, kinek, mi fontos. Én egy fél napot el tudnék azzal tölteni, hogy elmondom miért jobb az Android, vagy miért jobb az iOS vagy miért rosszabb egyik a másiknál. Maradjunk annyiban, hogy választás kérdése.

Én így választottam az elmúlt 15 évben:
Nokia 5110
Nokia 6110 (ez már céges volt, nem fizettem érte)
Nokia 6210
Nokia 6310
Nokia 6230
Nokia E51
Samsung Galaxy Spica
Samsung Galaxy S
Samsung Galaxy S II (cyanogenMOD)
Galaxy Nexus
Nexus 4
iPhone 5

A képet nekik köszönjük.

2013.11.21.

+