MojAndroid
(x) hirdetés

Ez a történet ott kezdődött, hogy a Google halloweeni ajándékként múlt hét pénteken megjelentette az Android 4.4-es verzióját (és a Nexus 5-öt). Gyorsan megírtam a portálra a cikket, hogy mit kell tudni a megjelenésről, és azonnal utánanéztem, hogy a publikált forrást vajon valaki lefordította-e már Nexus 4-re, vagy nekem kell nekiállni csinálni magamnak egyet. Szerencsére tőlem jobban hozzáértő fejlesztők is szeretik az újdonságokat, így mindjárt két projektet is találtam. Gyorsan átfutottam, hogy mit kell tudni róluk, és elgondolkodtam rajta, hogy megszegjem-e a – cirka egy évvel ezelőtt – magamnak tett ígéretem, miszerint véget vetek az állandó ROM telepítési mizériának, és nem fogom a telefonomat “romolgatni”, csak hivatalosan kiadott rom fog rákerülni.

15:10 Elhatároztam, hogy az olvasókért feláldozom magam, és kipróbálom én is az új jövevényt. Gyorsan írtam egy kérdést a közösségünkbe, miszerint írjam-e meg a tapasztalataimat? Elég hamar kiderült, hogy van igény erre a cikkre, és ahogy látjátok, a cikk formájának most is a legutóbb beváltat választottam (választottátok).

15:15 Tehát a utánanéztem, hogy a két KitKat projekt között annyi a különbség, hogy az egyik a hivataosan kiadott forrásból fordított egy KitKat romot (AOSP), a másik viszont a Nexus 5 gyári romját alakította át (portolta) az én kedvenc telefonomra. Nem baj, letöltöm mindkettőt, és amíg lejönnek, utánanézek, hogy melyik a stabilabb.

15:17 Hmm, 80 perc a letöltési idő. Időm van bőven, amíg a letöltés végez, addig kimegyek és kertészkedem kicsit. Elvégre gyönyörű őszi időnk van!

16:30 Lejött mindkettő. A szavazáson győzött a “percről percre”, tehát nem úszom meg az írást. Lássuk történt-e a fórumokban a letöltés kezdete óta valami változás!

16:32 Persze, amíg netezem, addig mehet a mentés:

adb backup -apk -shared -all

16:43 Az új ROM telepítéséhez a legutóbbi ClockworkMod recovery szükséges, hát töltsük le azt is!

17:15 Lefutott a mentés, lejöttek a romok (mellesleg a “portolt” verzió tűnik kevésbé problémásnak), beszereztem a legutóbbi CWM-et, az uzsonna is megvolt. Úgy látszik minden készen áll a telepítésre. Ellenőrizzük, hogy a Nexus Linux Toolkit – amit legutóbb valamikor márciusban használtam – működik-e még.

17:16 A toolkit megvan, változás sem történt benne, akkor vágjunk bele! Ellenőrizzük, hogy jól működő maradt az adb, és indítsuk el a telefont bootloader módba. Persze a telepítéshez illő zenét se feledjük el elindítani!

adb kill-server
adb devices
adb reboot-bootloader

17:17 A most letöltött recovery.img fájlt másoljuk be a toolkit megfelelő könyvtárába (UNLT/devices/mako/recovery), és telepítsük először is a Custom Recoveryt.

kepernyokep_-_2013-11-01_171724.png

17:18 Tornázzuk magunkat végig a telepítésen, és a flashelés után ne feledjük el a gyári recovery visszaállítást kikapcsolni.

a. Select 'Recovery mode' with Volume up and down and then press Power.
b. Choose 'reboot system now' and select 'Yes - Disable recovery flash'
c. Select 'Yes - Root device'

17:20 Újraindulás után másoljuk fel a telepíteni kívánt romot az SD kártyára – ha eddig nem tettük volna –, és lépjünk vissza a Recovery módba!

adb reboot-bootloader

17:32 Először is ki kell ürítenünk a meglévő rom szemeteit, tehát a recovery menüben keressük meg, és hajtsuk végre a “wipe data/factory reset” funkciót. Ez ki fog törölni programot a telefonunkról, mintha most kapcsolnánk be először. Ha tényleg sikerült telepíteni az előbb a custom recoveryt, akkor nem törli az SD kártya tartalmát, ellenkező esetben minden megy a levesbe.

17:34 Az ördög nem alszik, úgyhogy én lefuttatom még egyszer a törlést. Közben igyunk valamit, mert egész megszomjaztam ebben a nagy munkában.

17:40 Na most már végre jöhet a Rom telepítése: “install zip from sdcard”

17:43 Hát ez hamar megvolt, reboot!

17:44 Hű de rég láttam ezt a boot animációt!

17:45 Próbáljuk csak ki a vadiúj képernyő felvétel funkciót!

adb shell screenrecord /sdcard/test00.mp4

17:46 Csináljunk szép képernyőképet is, hogy legyen mit megmutatni a G+ közösségben!

17:48 Ó, a fenébe! A múltkor bekapcsoltam a kétlépcsős azonosítást! Na most ezt jól megszívom a google fiók regisztrálásánál. Még szerencse, hogy tudom hová mentettem el az okosan előre legenerált offline kódokat!

17:54 Sikerült átverekedni magam az autentikáción, és már be is léptem a telefonba. Első gondolat: hát ez bazigyors. Mintha kicsit gyorsabb lenne, a 4.3-as romnál is! Ki gondolta volna?

18:12 Eszembe jut, hogy csinálok egy videót a portál olvasói kedvéért, ezért inkább újrakezdem az egészet. De előtte még megy egy poszt a Google+ oldalra.

18:14 Egy gyors wipe után újrakezdés, és most nem felejtem el a videót rögzíteni végig, amíg nyomkodom a telefont. Oda kell figyelni erre, mert csak 3 percet rögzít az screenrecord.

21:38 Elkészültem a videóvágással is, most mát itt az ideje, hogy belakjam a telefont!

Jó szórakozást!

[video:https://www.youtube.com/watch?v=BLIHI4CBbk8]

Végszó:
Azóta már rengeteg 4.4 alapú rom jelent meg. Sőt most már nem csak Nexus 4-re, hanem szép lassan minden aktív fejlesztői élettel bíró telefonra (még a csúnyán magárahagyott Galaxy Nexusra is). Ez a rom – amit én feltettem – azóta a negyedik kiadásnál jár, mert apró hibákat találnak a fejlesztők benne. De én valószínűleg ezzel a telepítéssel most már kihúzom addig, amíg a Google kiadja a hivatalos Android 4.4-et a telefonomra.

2013.11.06.

+