MojAndroid
(x) hirdetés

Kikérdező sorozatomban sokféle alkalmazást ajánlottunk már, most azoknak próbáltunk segíteni, akik levelező programot keresnek, vagy csak szeretnék megismerni milyen lehetőségek vannak a jelenleg használt levelezőprogramjuk helyett. Ezúttal harmincan osztották meg tapasztalatukat. Nagyon sokan (szám szerint 13-an) említették a Gmail levelezőjét, valószínűleg ők azok, akik nem használnak más postafiókot levelezésre, mert elégedettek a Google levélszolgáltatásával. Na de nézzük mit használnak azok, akik a Gmail világon kívül élnek, vagy szabad akaratukból, vagy azért mert azt kell használniuk!

Nagy meglepetésemre a legnépszerűbb “nem Gmail” levelező alkalmazás az Android gyári levelezője. Bevallom, nekem annyira fapados volt a működése, hogy én már az első hetekben felhagytam a használatával, de úgy látszik sokakat nem tántorít el a ronda külső, és – az állításuk szerinti – remek belső az, ami miatt ezt használják. Egyformán népszerű vele, az egyik legrégebbi levelezőkliens, a K-9 Mail, ami rondaságban (legalábbis amikor utoljára láttam) ugyanúgy vetekedhet a gyári levelezővel, mint népszerűségben. Ez a program mellesleg méltán népszerű, mert elég sokoldalú beállítási lehetőségekkel rendelkezik, és tényleg nagyon sok féle levelező protokolt támogat. Sőt mint megtudtuk az egyik hozzászólótól, még a Sony féle Timescape modulhoz is készült kiegészítő hozzá. Ha valakinek ez szempont lehet, az bátran próbálja ki ezt a programot.
A népszerű programok között találunk több fizetős levelező alkalmazást is. Úgy látszik megéri fizetni a
szebb külsőért, vagy értékes belsőért, és ez érthető is, hiszen a levelező program az egyik olyan alkalmazás, amit a legtöbbet használunk a telefonon, vagy tableten.

Végezetül álljon itt a teljes lista, amit most kiegészítettem a Play értékelés oszloppal is, mert az is érdekes lehet sokak számára.

Alkalmazás Ajánlások száma Play értékelés Ár Link
Gmail 13 4.3 https://play.google.com/store/apps/details?id=com.google.android.gm
Android levelező 8
K-9 Mail 8 4.3 https://play.google.com/store/apps/details?id=com.fsck.k9
Aquamail 4 4.4 1119 Ft https://play.google.com/store/apps/details?id=org.kman.AquaMail
Touchdown HD 4 3.9 Exchange licensz 4518 Ft, Outlook.com licensz 1130 Ft https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nitrodesk.honey.nitroid
Emoze 2 4.2 https://play.google.com/store/apps/details?id=com.emoze.Emozesync
Maildroid 2 4.1 https://play.google.com/store/apps/details?id=com.maildroid
Kaiten Mail 1 4.2 1129 Ft https://play.google.com/store/apps/details?id=com.kaitenmail
K-@ Mail 1 4.4 888 https://play.google.com/store/apps/details?id=com.onegravity.k10.free
LVSync for Zimbra 1 2.9 895 Ft https://play.google.com/store/apps/details?id=com.lezardvisuel.contacts.sync
Moxier mail 1 4.1 4518 Ft https://play.google.com/store/apps/details?id=com.emtrace.hermes
Outlook.com 1 2.6 https://play.google.com/store/apps/details?id=com.outlook.Z7
Yahoo Mail 1 4.0 https://play.google.com/store/apps/details?id=com.yahoo.mobile.client.android.mail

Végül: Ugyan senki nem ajánlotta, de ha valaki biztonságos levélküldő alkalmazást keres, annak ajánlom figyelmébe a legutóbbi Wickr bemutatót.

Kikérdező sorozatommal az Android felhasználók használati szokásait próbálom felmérni hétről hétre, hogy a kevésbé jártasak, vagy újonnan érkezők a mi tapasztalatainkból tudjanak segítséget szerezni, ha elakadtak valahol, vagy bizonytalanok egy témával kapcsolatban.

(x) hirdetés
2013.10.08.

+