MojAndroid
(x) hirdetés

Az Apple:Samsung eredménye fölötti lamentálás közben könnyen elfelejthetnők, de a világ nem állt meg. Az Android él és virul, az appok felkerülnek a Marketre és frissülnek. Csapjunk a lovak közé, appot telepíteni öröm és hasznos!

Android képzés a BME-n

Talán kevéssé tudott tény (én pl. nem tudtam), hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen immár harmadik féléve indítanak 86 fős Android fejlesztői tárgyat, Android alapú szoftverfejlesztés címmel. Most (illetve július óta) végre elérhető (a SZAK Kiadó gondozásában) a tárgyhoz tartozó könyv, az Android alapú szoftverfejlesztés, amit egyetemi kurzustól függetlenül is érdemes lehet forgatni bárkinek, akit érdekel a téma. Aki pedig még a Műegyetem vendégszeretetét élvezi, ne felejtse el felvenni a tárgyat, jó Android fejlesztőre egyre nagyobb szükség lesz mindenhol! [link]

A hét jófej cége: a Sony (már megint)

  • Először is: a Sony megnyitotta a Direct Android Sensor HAL forráskódját, egy GitHub project formájában. A DASH egy Android szenzor HAL implementáció, aminek célje, hogy egy köztes generikus réteg közbeiktatásával az app fejlesztők válláról kódolási terhet vegyen le azáltal, hogy az eszközben található szanzorokat egységes felületen tudják elérni. [link]
  • Aztán: a Sony alapító tagként vesz részt az In-Location Alliance nevű újonnan létrejött szövetségben. A 22, mobiltechnológiával és helymeghatározó technológiával foglalkozó cég (Sony-n kívül pl. a Samsung, a Qualcomm, Nokia) által gründolt szövetség célja egy egységes és jól működő beltéri helymeghatározó rendszer kidolgozása. Láthattuk ennek jeleit az elmúlt 1-2 hónapban – na most belecsaptak végre. [link]


Frissült appok

  • Frissült a Facebook for Android. Új fotófeltöltési folyamat, esemény hozzáadása… És még mindig lassú. [link]
  • Frissült a Google Goggles. Most már az autófókusszal nem rendelkező telefonok (régebbi/olcsó eszközök) is élvezhetik az app szolgáltatásait. [link]
  • Frissült a Dropbox. Az új video thumbnail funkción kívül a legfontosabb újdonság az, hogy mostantól külső appokból közvetlenül nyithatunk meg Dropbox-ban tárolt fileokat, á la számítógép, nem a Dropboxból kell az appba exportálni. [link]
  • Frissült a Flickr hivatalos appja is. UI és funkcionális újítások tömege került be. [link]

Új/érdekes appok

  • Holo Launcher HD: a Mobint termékeiről (ICS Camera, Holo Launcher, Holo Locker) már korábban is több ízben megemlékeztünk, most egy új alkalmazással rukkoltak elő, amely a Jelly Bean launcherét ülteti át Android Ice Cream Sandwich alapú eszközökre. [link]
  • NINE: végre a 9Gag is kapott egy rendes Android appot. Holo design, egyelőre csak telefonnal – de már most sok funkcióval, és még több tervezett upgrade-del. Produktivitás, reszkess! [link]
  • 9 gyönyörű akku widget LAVACODE-tól. [link]
  • Punch Hero: képregényszerű, swipe-olásra épülő box Androidon. [link]
  • Heti Holo felületű Twitter appok: TweetLine… [link]
  • …És Tweedle for Twitter. [link]
  • Photup for Facebook: egyszerű fotófeltöltés telefonról Facebookra. [link]
  • Server Ultimate (képünkön): DLNA, DNS, DDNS, FTP(S), Email, Proxy, HTTP(S), és még pár más szerver futtatása Androidon. Ahogy jönnek a desktop és médiacenter Android megoldások, úgy lesz ennek egyre több értelme, létjogosultsága! [link]
  • AndroPlatina: nagyon durva all-in-one funkcionalitást nyújtó, platformfüggetlen telefon hackelő/karbantartó/rootoló program. [link]
  • Droid Manager: desktop app gyakorlatilag mindenre, ami egy telefonnal kapcsolatban felmerülhet. [link]
  • Nexus 7 toolkit Mac-re. [link]
  • Google Octane: böngésző alapú JavaScript teszt, ami mobil eszközökön is működik. [link]

ROM hírek

  • Az LG szingapúri képviselte megerősítette, hogy érkezik az Ice Cream Sandwich Optimus 2X-re. [link]
  • Alig várod már a CyanogenMod 10-et? Most letöltheted a boot animációját a telefonodra. [link]

Mindenmás

  • Érkeznek a videó előtti reklámok a mobil Youtube-ba is… Nem tudom ennek most örüljünk-e. [link]
  • A fenti Facebookos frissüléshez kapcsolódik a pletyka, hogy a Facebook Android alkalmazásfejlesztőit kötelezték Androidos telefonok és az Androidos Facebook app használatára – hogy saját bőrükön érezzék mekkora szar az alkalmazás. A Facebook egyébként cáfolta az információt. [link]
  • A héten az amerikai hatóságok három, kalóz Android alkalmazásokat terjesztő weboldalt zártak be és indítottak megfelelő eljárásokat. Egészen biztos nem ez volt az utolsó ilyen eset! [link]
  • Újabb Square vetélytárs, ezúttal Svédországból: iZettle. Ez már kicsit közelebb van hozzánk, mint az USA! [link]
  • Green Day témájú update-tel jelentkezik majd az Angry Birds… szeptember végén. [link]
  • Egy kis humor (bár igaz): Randall Munroe (XKCD) megmondja a tutit az alkalmazásboltokban található értékelésekről. [link]
(x) hirdetés
2012.08.26.

+