MojAndroid
(x) hirdetés

Már régóta gondolkozom egy tableten. Viszont, amikor a Samsung Galaxy Tab 10.1v a kezemben volt, akkor azt éreztem, hogy jó az eszköz, de még nem az igazi. A Honeycomb tetszett, de a 3.0 még messze volt attól, hogy igazán kiforrott, jó rendszernek nevezzük. Aztán játszottam egy szép 10.1-es Galaxy Tabbal, ami már egy kicsit jobb volt, a rajta levő Honeycomb is már 3.1-es volt, így éreztem a jó irányt.

[video:http://www.youtube.com/watch?v=quI2I8wLPdc]

Eltelt egy kis idő, s idén ősszel a Galaxy Note járt nálam kakukktojásként, de a gondolatot a szokásosnál is jobban felerősítette bennem. Tanítani, prezentálni a tablet az ideális eszköz. Nem mellesleg egy tabletet az ember a legritkábban használ egyedül, s rengeteg jó rajzoló, s gyermek játék alkalmazás készül ezekre az eszközökra.
Így elkezdtem körbenézni a piacon, mit, s mennyiért, hogyan lehet beszerezni.

Az Asus Transformer szériája, a Samsung Galaxy Tab 10.1 és a Motorola Xoom volt a három szóba kerülő tablet. Természetesen a Transformer Prime, meg a Xoom2, Xoom2 Media Edition, illetve a 8.9-es Galaxy Tab is remek eszközök, de jóval drágábbak, s mindegyik valami módon “pimppelt” Androiddal érkezik. Nekem pedig a Nexus/pure Android az irány.

Igen, olvastam a bejelentést, hogy lesz Nexus Tablet, s egyik szemem sír, a másik nevet. Mindenestre meglátjuk majd mi lesz azon. A firmware-t úgyis portolják majd Xoomra, a hardware meg több, mint elég, ami most benne van a Xoomban. A Motorola Google összeborulás következtében pedig nem hiszem, hogy a Xoomot elfelejtenék, bár már érkeznek az utódok a Xoom2 és a Media Edition formájában.

Miért a Xoom?

Samsung Galaxy Tab 10.1 pl. annyival egyértelműbb választás lett volna valószínűleg sokak számára. Az Asus Transformerhez meg billentyűzet is jár, meg egy csomó extra. Miért döntöttem ennek ellenére a Xoom mellett?

Ennek két egyszerű oka van, amiből az egyiket már fentebb leírtam, ezen minden sallang nélküli Android fut. A másik ok, a rendkívül sok csatlakozási lehetőség, amivel nem sok más tablet büszkélkedhet:

  • USB OTG
  • hdmi kimenet
  • micro SD bővíthetőség
  • 3G – igen, én használom
  • 32 giga beltár

Ezenkívül remek közösség épült a Xoom köré, s a Google még egy darabig a Xoomon demonstrál mindent, ami tablet. A 4.0 is Xoomon került bemutatásra.

Mire használom?

A tabletnek normál esetben nincs értelme. Amikor bejelentették az iPadet, arra is azt mondtam, hogy egy értelmetlen kütyü. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ezeknek az eszközöknek igenis van értelme, sőt nagyon hasznosak. Azonban nem mindenki számára.

A Tablet fő piaca szerintem a prezentáció, oktatás, illetve a pihenés/utazás közbeni internet, filmnézés, stb. És egy elképesztő ütemben növő harmadik piac is van, ez pedig a gyermekjátékok, illetve a gyerekek tanulásának elősegítése.

A fenti felsorolást olvasva, mindenki mondhatná, hogy szándékosan szedtem úgy össze, hogy majd minden pontja igaz legyen rám, így indokolttá téve a tablet vásárlást. A mindennapi oktatásnak egyre inkább fontos része a számítógép. És erről most tudnék írni rengeteget, de nem megyek el ebbe az irányba. :)

Pure Android

A Xoom számomra minden tekintetben megfelelő eszköz. Bootloader unlockolható (igen, ez pár év Nexus használat után kritikus fontosságú), pillanatok alatt saját romot, vagy csak apró extrákat lehet beletenni, s hasonlóan gyorsan visszazárható, s vissza lehet térni az eredeti romhoz, amivel a Google és a Motorola megálmodta az eszközt.

Nincs TouchWiz (Galaxy Tab), nincs Sense (HTC Flyer), stb. Ez tudom, hogy van sok ember, akinek hiányozna, én nem tartozom közéjük. Jelenleg 3.2 fut az Xoomon. Nekem az európai 3G verzióm van, MZ601-es fajta.

Xoomból is figyelni kell, mert jópár változat jelent meg belőle. Ez főleg azért izgalmas, mert amikor az ember felpakolja a 4.0-át, amiből jelenleg a legaktívabban fejlesztett a Team EOS féle verzió, akkor nem mindegy, melyiket teszi fel. Könnyen lehet, hogy nem teljesen kompatibilis a rom és az eszköz.

Itt egy kis ki-kicsoda Xoom leírás:

MZ600 USA 3G
MZ601 EU 3G
MZ602 USA 4G
MZ604 WIFI verzió
Stingray – ez az USA 4G
Wingray – ez pedig a wifi verzió

Elsőnek minden a Wifi verzióra jelenik meg, mivel ott nem kell a 3G-vel vacakolni. Ez egyébként nem baj, mert a Wifi változatok többnyire gond nélkül mennek a 3G-s Xoomokon, természetesen 3G támogatás nélkül.

Jelenleg egyébként már csak két dolog problémás a Nightly 4.0 verziókkal, ez pedig a hdmi és a kamera kezelés. A kamerára nemrég lett megoldás, így most már szinte tökéletes verziók vannak, hamarosan kapunk majd MZ601, azaz európai támogatottságot is.

Mi van az enyémen?

Már említettem fentebb, hogy jelenleg 3.2 van rajta. Már teszteltem a Team Tiamat 3.2 romját, most azonban visszatértem a hivatalos 3.2-höz, rootolva. Bootloader unlockolva. Illetve van még fent egy kis hack, hogy a 720p videókat jobb minőségben, ne 3gp, hanem mp4-be rögzítsem.

Mi nem jó benne?

Természetesen ilyen is van. Nagyon várom, hogy legyen végre egy használható Twitter kliens, mert botrány a helyzet etéren. A tweetcomb és a plume a két twitter kliens, ami támogatja a 3.x verziót, de egyiket se szeretem. A Seesmic már tavasz óta készül a tablet verzióval, ami sokkal szebb lesz(?), mint az előbbi kettő, de még mindig nem jött ki.

További gondjaim is ezzel kapcsolatosak. Nem támogatott még eléggé az Androidon a Tablet. A Honeycomb egy jó próbálkozás, s nyilvánvalóan látható, hogy előfutára volt a 4.0-nak. A tabletre (is) optimalizált alkalmazások helyzetén remélem változtat majd mind a Nexus tablet várható megjelenése, Kindle Fire sikere, illetve a Transformer Prime-ról messze földre zengő dícshimnuszok száma.

Végszó

Megírtuk már, hogy 2012 a tabletek éve. Vannak még kétségtelenül hibái az Androidos tableteknek, s igen, be kell, hogy valljuk van még ezen a fronton hova fejlődni. A Xoom jelenleg a szoftveres támogatottság miatt inkább az iPad első generációjával van egy szinten, holott hardveres adottságai a 2 fölé emelik. Itt viszont belépnek a képbe a custom romok, s amiket esetleg a Motorola vagy a Google nem úgy gondolt, azt a lelkes közösség újragondolja. :)

U.I.: Képeket teszek majd fel (de ez a bejegyzése se egy lépésben készült, s nem akartam jövő karácsonyig várni már a megjelentetéssel).

(x) hirdetés
2012.01.07.

+