MojAndroid
(x) hirdetés

Eljött az év vége, mi pedig, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül az újév első napjaira, egy mini cikksorozatban végigböngésszük a Hírhétfő rovatokat a 2011-es év fontosabb trendjeit kutatva a sok apró hír és a napi ROM-, app-, és eszköz-upgrade hír között. Íme tehát, az Android 2011-es éve!

Az Android és a piac

(A sorozat első része erre található.)

2011 volt az Android abszolút piaci dominanciájának éve is. Először január 10-én adtunk hírt ilyesmiről, akkor a ComScore és a Nielsen is hozta a saját, különböző módszerekkel gyűjtött statisztikáját: az Android átvette a vezetést az iOS-tól eladott készülékek terén. Az első helyezett az USA-ban ekkor még a BlackBerry volt (a micsoda?), az Android pedig kb. a piac 25-26%-át birtokolta. Aztán teltek-múltak a hetek (meg a Hírhétfők), és a piaci részesedéses statisztikák egyre unalmasabbak lettek – ennek persze örültünk. A legutóbbi, “még meleg” comScore statisztikát elnézve most ott tartunk, hogy az összes USA-beli (ez nagyjából reprezentatív; a világ tipikusan az USA trendjeit követi) okostelefon 47%-án fut Android, ami nagyon durva odaverés a mezőnynek: a második iOS 28,7%-ot birtokol, és pl. a régi éllovas RIM 16% körül vegetál. (Érdekesség, hogy Európában a Symbian akkora bázist épített az elmúlt 10+ évben, hogy még mindig abból tud élni, és csak valamikor az év második felében esett vissza a második helyre.)

A napi aktiválások száma Android esetében jelenleg 700 ezer (ezt maga Andy Rubin plusszolta ki pár napja), nem számolva a karácsonyi hétvégét, amikor ez 2 napig kb. duplájára-triplájára ugrott. iOS-ről nincs friss adat, de valószínűleg olyan 2-3-szoros előny lehet az Andriod javára. Mindez azt eredményezte, hogy november végén az Android felhasználók tábora elérte a bűvös 200 milliót (amit a Google egy jó kis videóval ünnepelt).

A készülékek terén már kicsit kiélezettebb a verseny: mivel az Android tipikusan többgyártós platform (ha csak a legfontosabbakat nézzük, akkor is 10+ a gyártók száma), az iOS eszközök viszont (ugyebár) mind egyetlen gyártótól érkeznek (a Foxconntól), az Apple nagyon sokáig uralta a piacot, mint legnagyobb gyártó. Az év második felében viszont ez is változott, és a Samsung olyan sikersztori eszközökkel, mint a Galaxy S II (amit a Mobile World Congress-en jelentettek be, februárban) és Tab sorozat, szépen átvette a vezetést. És akkor a Samsung eladott takónkerhajóit, meg mikrohullámú sütőit még hozzá se adtuk az eszközparkhoz!

És hát a Market. A Google februárban, a Honeycombbal együtt jelentette be a webes Android Marketet s az alkalmazáson belüli fizetést. Bár ez utóbbi nem annyira terjedt még el (hiszen földrajzilag még korlátozott), a webes Market igen gyorsan lenyomta pl. az AppBraint. (Érdekességképp viszont az Amazon alkalmazásboltja hónapokon belül tényezővé tudott válni.) A Marketforgalma pedig meredeken nő. Februárban (amikor a napi készülékaktiválások száma 350 ezer körül volt) 250 ezer alkalmazás volt az Android Marketen, ma ez a szám 300 ezer körül van (itt egy jó kis infographic), de ami sokkal fontosabb: az Android felhasználók több, mint 10 milliárd alkalmazást töltöttek le. (Infographic a 10 milliárdról.) A 10 milliárdos mérföldkő ünneplését (emlékezhetünk, mert pár hete volt csak) a Google stílusosan oldotta meg. 10 napig napi 10 alkalmazás 10 centért (23 Forintért) volt elérhető. Én is elvertem vagy 500 Forintot!

Látni kell ugyanakkor azt is, hogy az iTunes Store-hoz képest az Android Market fizetős appok forgalmát tekintve még mindig kis játékos, és ha nem is éppen kerekítési hiba, kb. 10-szeres az iOS-on a fizetős appok forgalma. Ez persze nem meglepő: az Apple alkalmazásokkal kapcsolatos üzleti modellje a fizetős alkalmazásokra épül, míg a Google-nek tökmindegy – vegyél appot, használd a platformot, keress sokat, kattints a hirdetésekre. Ami azt illeti, a Google-nak éppenhogy jobb az ingyenes alkalmazás, hiszen az ő hirdetési platformjuk kap benne egy felületet.

2012-re nem nehéz megjósolni, hogy folytatja-e a fenti diadalmenetet az Android, talán csak a mértéke kérdéses. Egyelőre semmi olyan tényező nincs, ami miatt akárcsak a növekedés mértékének lanyhulnia kéne. A Windows Phone ebből a szempontból érdekes vetélytárs lesz (hiszen szintén sokgyártós platform), de érdemi vetélytársnak egyelőre nem tekinthető (egyrészt a marginális részesedése, ergo a fejlesztői preferenciák, másrészt a zártabb platform miatt).

Végül, ha megengedtek egy kis személyes hangvételt, érdekes érzés volt bloggerként átélni, hogy a blog tárgya oprendszer választásunk zugplatformból szépen lassan felcseperedett és év végén úgy fest, hosszú ideig be van betonozva az uralma! Eredetileg Linuxos bloggerként pláne vicces: mint tudjuk, kb. 2001 óta minden következő év a “desktop Linux éve lesz”. Ki gondolta volna mondjuk 2003-ban, hogy egy Linux alapú mobil oprendszer révén 2011 ha nem is a desktop-, de a mobil Linux évévé válik!

(x) hirdetés
2012.01.01.

+