MojAndroid
(x) hirdetés

Rendeltél már szendvicset Androidon? Én bevallom eddig még nem. Most is csak odáig jutottam, hogy megtöltöttem a kosarat, de ha minden jól megy még érhet bennünket meglepetés a 3. Android Meetupon. Most azonban ne rohanjunk ennyire előre!

Nézzük mit tud az alkalmazás! Elindítva az appot 6 dolog közül választhatunk, illetve van egy hetedik lehetőségünk (kis mosolygó fejecseke a bal felső sarokban). A hetedik lehetőséggel kezdjük, mert az nem tart örökké. Az elején, aki telepíti az appot, van 6 napja, hogy ellátogasson a clubszendvics üzletbe, bemutassa az appot, s felmarkolja az ingyen szendvicsét.

És miután teszteltétek az ingyen szendvicset, s rájöttetek, hogy remek a dolog, kezdődhet a rendelés. A bal felső ikon, ami a egyértelműen a szendvicsekre vonatkozik, itt lehet válogatni az étlapról, s pakolni rögtön a szimpatikus szednvicset a kosárba. Itt jegyzem meg rögtön, hogy nagyon fontos, hogy a kiszállítás csak 3500Ft felett működik, tehát ennek megfelelően válogassatok!

Nagy előny, hogy az alkalmazás megjegyzi a kosár tartalmát, tehát ha elkezdesz most válogatni húsvétra szendvicseket, akkor síelésből hazatérve folytadhatod a kosarad rendezgetését. Az alkalmazás ezenkívül rögzíti, s nyilvántartja az eddigi vásárlásaidat, ezzel is könnyebbé téve a legközelebbi rendelést.

Mivel még nem teszteltük a szendvicseket, csak a nyálunkat csorgattuk az alkalmazás tesztelésekor, így csak az alkalmazásról tudunk véleményt mondani. Ez pedig nagyon szépen, s egyszerűen teljesíti a feladatot. Kényelmi funkciókat fentebb említettem, s a kosár tartalmán is nagyon egyszerűen lehet változtatni rendelés leadása előtt. Próbáljátok ki Ti is, s várjuk a véleményeteket, hogy melyik sendvicseket érdemes megrendelni!

2011.12.23.

+