UPDATE: Trollok kíméljenek. Azért felesleges gépelni, hogy aztán /dev/null legyen a vége. Számokkal, tényekkel, forrásokkal és a megfelelő stílusban lehet vitatkozni.
Volt itt már több bejegyzés az Apple ámokfutásáról illetve a beadványokban szereplő képek meghamisításáról, de azt hiszem, ez a hír figyelemre méltó ismét. Eddig ugye a Németországi keresetről esett csak szó, de van itt egy holland beadvány is, az Apple részéről. Itt már nem a Galaxy Tab 10.1 forgalmazásának betiltását kéri az Apple, hanem a teljes Galaxy családot szeretné kitiltatni Európából.
Természetesen Apple módon, itt is erősen photoshopolt képeket csatoltak a beadványban, illetve nyilván nem a kezdőképernyő látszik, hanem az app drawer. Ami, mint tudjuk cserélhető Androidon. Hogy mindenki számára érthető legyen, a teljes Galaxy családba a Nexus S is beleértendő, ami ugye a vicc kategóriát jelenti, hiszen ha valami nem hasonlít egyetlen iPhone-ra sem, az a Nexus S. Lásd, csatolt képek.
Ami számomra furcsa, hogy a formatervezési mintaoltalomban leírtaknak egyik készülék sem felel meg.
Mik a mintaoltalomban kiemelt jellegzetességek?
(i) egy négyszögletes termék, négy lekerekített sarokkal
(ii) egy sima, tiszta felszíni felület, amely a termék előoldalán található
(iii) egy látható fémkeret, amely a sima tiszta felszíni felületet határolja
(iv) egy képernyő, amely a tiszta felszíni felület alatt központosítva található
(v) a tiszta felszíni felület alatt a képernyő egyértelmű, semleges lehatárolása minden oldalról
(vi) ha a termék be van kapcsolva, színes ikonok jelennek meg a képernyőn.
Egyetlen Samsung Galaxy családtagon sincs fémkeret. A Samsung egyáltalán nem használ fémet, a Galaxy család borításához. Márpedig ettől kezdve nem értem, hogy miről beszélünk.
Illetve én érteni vélem, de ez erősen magánvélemény.
Egyrészt az iPhone 4 sikeres, de nem eléggé. Azaz mióta kijött, az Androidos világ lépett egyet előre. Ahogy anno sejteni lehetett, a sok lúd disznót győz. Nem tud csúcs hardvert készíteni az Apple, amikor ennyi versenytársa van, valaki mindig előtte fog járni.
Másrészt egyetlen készülék tudta megszorítani az iPhone 4-et eladásokban), ez pedig a Samsung Galaxy S. Az utód Galaxy S II pedig jobban startolt, mint az előd.
Harmadrészt a Samsung elég sok elektronikai terméket gyárt. Többek között a nagyon sikeres Super AMOLED (Galaxy S) és Super AMOLED Plus kijelzőket, amelyek vitathatatlanul viszik a prímet (ízlés dolgában nem vitatkozunk, elfogadom ha valakinek nem tetszik, de a többség imádja és akinek már volt SMAOLED kijelzője, az nem akar mást...). Ezekből viszont az Apple nem kap. Sőt, senki más. Ezt megtartja magának a Samsung. Sőt, ez Samsung innováció. Ők találták ki, ők gyártják, ők fejlesztik, ők tökéletesítik. Erről jut eszembe, az Apple mit is gyárt? Lekerekített sarkú négyszögletes terméket, fém kerettel? Ez az innováció? Vagy az iPhone-ben muzsikáló Samsung processzor? Esetleg a Samsung RAM? Vagy a Sharp kijelzője?
Azt hiszem az egész hiszti arról szól, hogy a Samsung olyan ellenféllé vált, amely az Apple számára fenyegetést jelent. Nem véletlenül váltott sok ismerősöm iPhone 3GS-ről és 4-ről Galaxy S II-re. Illetve arról, hogy a Samsung tele van innovációval. A pletykák arról szólnak, hogy októberben érkezik az új zászlóshajó a Samsung kínálatába. Most figyeljetek: Super AMOLED Plus, 4,3 hüvelykes, 1280x720-as felbontású kijelzővel. Mondom lassan, 1280x720. Ez kérem szépen, a kisebbik HD szabvány, a HD ready.
Néhány komment a macrumors.com-ról (az egyik legolvasottabb Apple site), hogy lássuk miként vélekednek az Apple termékeket használók a perről:
Van, aki szerint undorító
Yep, they're lying about the phone(s) now too, using doctored photos and the apps tray or whatever making it look like it's the home screen.
This is just disgusting
Van, aki szerint nevetséges
This is the saddest thing. Apple having to stoop so low to get rid of the competition. I'm all for fair competition but this is just getting ridiculous now.
Van, aki szerint az Apple az új Microsoft
Apple - the new Microsoft.
Van, aki szerint jól eltángálják az Apple popsiját, mert nem szereti a svindliket.
Wow, this ones not even close. Bold move, I like Apple, but I hope they get their ass handed to them here. I can't stand cooperate shenanigans.
És van, aki azt kérdezi, hogy jön ehhez az Apple, miközben az iOS 5 új értesítési rendszere, egy az egyben Android másolat. Plusz, én még hozzáteszem, hogy a zárolt képernyőn található értesítés, egy az egyben Samsung másolat... upsz...
On a serious note, Apple's new notification system is just like Android... I don't understand how come some patents are okay to use, others are not... It's BS. Just open up the patent market already!
A magam részéről kíváncsian várom az ítéletet. Elvileg Szeptember 15-én van esély az első fokú döntésre. Ha nem lesz negatív ítélet a Samsungra nézve, akkor azt hiszem orbitális öngólt rúgott az Apple. Egyrészt nem tudja megakadályozni a versenyt, másrészt önmaga ismerte el, hogy a konkurencia versenyképes termékeket állít elő. Arról nem beszélve, hogy ha még sokáig pereskedik a nagy alma, nem tudom hol talál majd beszállítókat a termékeihez. Mivel az iPad/iPhone párost, jelenleg nagyrészt Androidos gyártók termékeiből állítja az össze.








Hozzászólások
Az Apple eszement banda lett
Az Apple eszement banda lett :D
Szép-szép, csak kár a
Szép-szép, csak kár a stílusodért.
Nekem teljesen bejön ez a
Nekem teljesen bejön ez a fajta stílus, sokan támadták már ezt az oldalt mióta olvasgatom; hogy anti apple site lenne mert a cikkek olyan hangvételűek...
Nos, szerintem nem az, viszont aki ilyen aljas p@raszt módszerekkel akarja megtéveszteni a bíróságot, legyen az cég vagy magánszemély, nem érdemel más hangnemet.
És ezzel a húzással az apple számomra bebizonyította azt, hogy ami az elmúlt cirka 3hónapban ezen a siteon megjelent az apple kapcsán az nem egy fanboii spekulációja, hanem a valósághoz nagyon közel álló történet.
Befogadta a gyomrom, nem is
Befogadta a gyomrom, nem is fikának szántam, de éreztem végig, hogy ha egy kicsit nyugodtabb lenne a stílus, talán nem lenne troll-etető, vagy nem is tudom.
Egyébként azért mertem
Egyébként azért mertem ennyire elengedni, mert bár Androidos telefonom van és ha lesz tabletem, az is Androidos lesz. A bejegyzést egy Macbook Pron gépeltem be, ami saját és a Wi-Fi kapcsolatot az Airport Extremem adja hozzá. Szóval Apple user is vagyok és ettől függetlenül tartom, amit írtam. Nem tartom elfogadhatónak, amit az Apple csinál.
Második olvasatra már nem
Második olvasatra már nem láttam annyira húzósnak mint elsőre, bár ez pl. másodjára is bökte a csőröm: "Természetesen Apple módon" -- én pl. még mindig nem ezzel azonosítom a céget, és nem is fogom ezután se. Droidos telefonom van, meg egy régi ipodom, nem kötök semmilyen céghez örök hűséget. Nem tartom én se korrektnak amit az apple csinál, sőt, az egész ms-google-apple baszakodást se a szabadalmi ügyekben. Eredeti hozzászólásomban inkább arra gondoltam, hogy egy androidos blogon ez lényegében kiált a trollokért.
Elsőre nem írtam ilyet, de
Elsőre nem írtam ilyet, de mivel ez a második alkalom, így már mondhatom, hogy ez szokásuk lett. Ezért Apple módon. Hűséget én sem fogadtam senkinek. Én a vásárló vagyok és azt veszem meg, ami nekem jó. Nem a cégek szabják meg :)
Mi a gond a stílussal? Most
Mi a gond a stílussal? Most kivételesen egy szuszra jött fel ez a büfi, de átolvasva sem érzem erősnek. Kapott egy kissé hatásvadász, ám de igaz címet és kb ennyi.
En sem ertem miert kell ezt
En sem ertem miert kell ezt csinalnia az Apple-nak. Ott a hatalmas rajongo taboruk, abbol is sokat fognak az ilyen hozzaallas miatt vesziteni. Aki meg ingazo volt, azt meg teljesen elmarjak.
Nyerni szerintem ezzel semmit sem fognak.
En kedveltem oket, anno vettem PowerMac-et, PowerBook-ot, most meg terveztem a MacMini-t. De nem hiszem, hogy a jovoben egyetlen fillert is kuldenek nekik.
Foglalkozhatnanak az innovacioval, meg az uj epuletukkel inkabb!
http://mthruf.files.wordpress
http://mthruf.files.wordpress.com/2011/08/job-fails-id-also-like-to-see-...
Hali! Valaki meg tudja
Hali!
Valaki meg tudja mondani pontosan mi az az App Drawer? (Persze, le tudom fordítani, hogy app rajzoló, de mi ez pontosan?)
drawer = fiók Az a hely a
drawer = fiók
Az a hely a telefonodon, ahol az összes alkalmazás ikonja látszik.
Sziasztok, azért a
Sziasztok,
azért a formatervezési mintaoltalom nem csak arról szól, hogy megfelel-e az adott eszköz az általam hivatkozott 5 pontnak. Szerintem nem érdemes erre sarkítani.
A lényeg ennyi:
1. az eszköz funkcionalitása meghatározza-e a formáját
2. ha meghatározza, akkor van-e valami olyan extra, ami miatt méltó lehet az oltalomra.
Ha nincs, akkor ennyi, az oltalom nem adható meg, a már bejegyzettet meg kell semmisíteni.
Ha megnézel bármilyen formatervezési mintaoltalmat (az Apple ezeket gyűjti, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által üzemeltetett e-kutatásban pl. elsőre 120 körül találtam közösségi formatervezési mintát) akkor abban azért elég sok képes illusztráció található, mert ez a formáról szól. Az hogy valamely elem most fémből van-e vagy műanyagból, ha egyébként a termék megtévesztésig ugyanolyannak látszik nem számít.
Egyetértünk egyébként abban, hogy a képeket manipulálni nem éppen tisztességes.
Engem ez érdekelne: 2. ha
Engem ez érdekelne: 2. ha meghatározza, akkor van-e valami olyan extra, ami miatt méltó lehet az oltalomra.
Ha megnézem a hivatkozott készülékeket, egyszerűek, mint a faék. Van egy kijelző, körülötte fekete keret (mint bármely notebookon stb) és kész. Ez számomra olyan, mint ha az autógyártásban valaki levédetné a sedan formát.
Az mindig is komoly vita
Az mindig is komoly vita tárgya - szinte az összes iparjogvédelmi kérdésnél, - hogy akkor ez most oltalomképes-e vagy sem. (Gondolj csak a szabadalmi csatározásoka...)
A kérvények egy részét a hivatalok maguk elutasítják, a többit meg lehet támadni és akkor - ahogy most is - a bíróság (szakértő bevonásával) dönt az ügyben. (Az, hogy egy ideiglenes intézkedést meghoztak, még messze nem a per vége.)
Ha a szakértők (iparművészek, designerek stb.) úgy látják, ahogy amit bejelntettek az semmi extra, azaz ezek az elemek nem elég formabontóak, akkor meg fogják semmisíteni az oltalmat. Ugyanakkor gondolni kell mindig arra, hogy ezeknek az extráknak a bejelentés időpontjára vonatkozóan fogják vizsgálni.
Persze, ez még mindig csak a formatervezési mintaoltalom... a versenyjogi részéről az ügynek még nem írtam, pedig az is izgalmas ám...
Pedig írhatnál, mert engem
Pedig írhatnál, mert engem érdekelne a cikked folytatása :) Én a józan paraszti ész oldaláról nézem, ezért mindenképpen érdekes egy jogász véleménye
Steve papa má visszafoghatna
Steve papa má visszafoghatna magából, szerintem nem pont a Samsungot kéne perelnie mer egy szerződésbontással hónapokra el tudná vágni őket is az árusítástól és akkor még az után se garantált hogy megkapják azt a minőséget. Egyszer vettem majdnem Apple cuccot de nem vettem meg, azóta egy Samsung Galaxy tab és 3 tulaja vagyok és nagyon bejönnek :) Én már pár napja láttam ezt a perelést és szerintem azér akarja mert a Samsung a legnagyobb ellenfél is. De én a Photoshop os képre a bíró helyébe már az apple cuccokat tiltottam volna be ott helybe.
Te is csak annyira vagy
Te is csak annyira vagy elvakult mint Handrás kollégád a másik oldalon.
Appel genyozik de a vakis látja, hogy a kis ázsiaiak lopnak, vagy a SGT 10,1 vissza hívását és újra tervezését mivel magyarázod?
A samsung vitathatatlanul remek kijelzőket gyárt és ezen felbzdulva mindenbe belefogott de sajnos tapasztalatbol mondom, hogy jó részük nagy rakás sz@r.
A visszahívását azzal
A visszahívását azzal magyarázom, hogy vékonyabbat és könnyebbet akartak csinálni, mivel az ipad2 vékonyabb és könnyebb lett. Ha másolni akartak volna, akkor másolják az ipad-et, amihez visszahívni sem kellett volna, hiszen már 1 éve piacon volt.
Ha már kötekedni akarsz, legalább olyan érveket hozz, amik megállnak a lábukon. S ahogy lentebb is írtam kommentben, nekem otthon az előző MacBook Pro 13" van, amihez egy szintén Apple termék, az Airport Extreme wifi router adja a naftát. Szóval ha van valaki, aki nem elvakult, az én vagyok... De mindegy :)