MojAndroid
(x) hirdetés

Ahogy a címben is olvashattátok, Magyarországon elérhető a Samsung Galaxy Ace típusú készülékekre a Gingerbread frissítés. Telenor készüléken magam látta, T-Mobile és független telefonokról pedig olvastam, hogy elérhető.

Úgy látszik a Samsung tényleg komolyan veszi az Android platformot, hiszen jelenleg az összes új modellre megérkezett a szoftver, vagy a környező országokban jár, esetleg teszt verzió került már elő vagy eleve azzal érkezett a telefon.

Mivel a frissítés menete egy az egyben ugyanaz, mint Galaxy S II-őn, ezért én is egy az egyben copy/paste. Tehát:

Először is le kell tölteni a KIES szoftvert a Samsung honlapjáról (direkt link).

A dolgunk egyszerű, miután letöltöttük, nagyjából a tovább-tovább-végeztünk módon fel kell telepíteni (kb 5 perc) a KIES szoftvert, majd kössük össze a kapott USB kábellel a telefont és a PC-t/laptopot. Fontos, ha az USB hibakeresés be van kapcsolva, akkor azt kapcsoljuk ki (beállítások – alkalmazások – fejlesztés – usb hibakeresés – pipa ki). Ekkor illik egy kis türelmet adni a folyamatnak, amíg a driverek települnek.

Ezután nagyon nagy varázslatra nincs szükség, a szoftver szólni fog, hogy elérhető egy frissítés, akarod vagy sem. Nos, az írás arról szól, hogy akarod. Majd megkérdezi, hogy mentést csináljon vagy sem. Én erre rutinból nemet mondok, mivel ha nem történik hiba, akkor nem veszik el semmi adat. Értsd a frissítés után mindent ugyanonnan folytathatsz, ahol abbahagytad, semmi sem törlődik. Ha mégis mentést akarsz csinálni, akkor a névjegyeket ne mentsd le ha gmailbe van szinkronizálva, mivel ott úgy is meg van, szinkron lehúzza, viszont ha a KIES-ből is visszaállítod, akkor duplázva lesz és az nem vicces. :)

Innentől magától megy minden. A KIES letölti a szoftvert, ellenőrzi, kicsomagolja, a telefon újraindul download mode-ban, szoftvert feltölti, cache-t törli, install, készülék újraindul és mi már használhatjuk is a frissített készüléket. Az egész nem több, mint 5 perc (plusz letöltési idő, ez a neted sebességétől függ ugye). A KIES-ről raktam fel képernyőképet, de a frissítésről nem, mivel sajnos nem csináltam. A képek közé viszont raktam a netről vadászott példányt, a szoftver verziók mások és magyarul beszél, de kb. ugyanígy néz ki, mint a képen. Ha a KIES-el nem tudsz frissíteni, akkor talán még sincs szükséged Androidos telefonra. :)

(x) hirdetés
2011.07.22.

+