Samsung Galaxy S II vagy LG Optimus 2X: melyik kétmagos állat az állatabb?

A közelmúltban hosszabb ideig (napokig) kezemben volt az Androidos okostelefon piac jelenlegi két dual core zászlóshajónak tekinthető eszköze, az LG Optimus 2X és a Samsung Galaxy S II. (A harmadik – a Motorola Atrix – még várat magára.)

Mindkét cikkben szuperlatívuszokat zengtem a telefonok gyorsaságáról, mert hát a jelenlegi Android alkalmazásokkal ezeket a telefonokat igazán nem lehet zavarba hozni (hiszen minden app lassabb telefonokra készült). Pedig különbség van a két telefon között, jogosan merülhet fel a kérdés: “jóóvan lee, de akkor most melyiket vegyem meg?” Úgyhogy most lee részben szubjektív, ám nagyon tömör szempontok alapján megmondja, hogy melyik a jobb.

Melyiket vegyem?

Na lássuk: először is, az Optimus 2X (továbbiakban O2X) már kapható, szolgáltatónál is, akár hűséggel is. Ez nagy pluszpont az O2X-nek. O2X +1

Nekem jobban bejött az O2X külseje, szerintem exkluzívabb hatású telefon. A SGS2 ugyanazt a kopogós műanyag hátlapot kapta, mint pl. a Galaxy Mini vagy az Ace, és bár szép telefon, az O2X sokkal szebb az inox csíkkal az oldalán, meg a szálcsiszolt alu díszítőelemmel a hátlapon, nem beszélve a lekerekített képernyővel. Öltönyzsebből elővenni O2X-et jobb. O2X +1

Az SGS2 könnyebb. Sokkal. SGS2 +1

Az SGS2-en Gorilla Glass van. Kipróbálni persze nem tudtam, hogy melyik telefon mennyire karcálló, de sejthetően a SGS2 emiatt tartósabb. SGS2 +1 (lásd Update)

A kijelző szerintem döntetlen: az SGS2 SAMOLED-ed kapott, ami hihetletlenül szép, az O2X pedig IPS TFT-t (tudod, Retina Display), ami pedig elképesztően gyönyörű. SGS2 +1, O2X +1

Akkuteljesítményben gyakorlatilag nincs különbség, mindkét telefon 1 napot bír. SGS2 +0, O2X +0

Benchmarkban (Quadrant) a SGS2 3300 pont körüli értékkel veri az O2X 2700 pont körüli teljesítményét. (Persze a SGS2 Gingerbreadet futtat, míg az O2X “csak” Froyo-t, és nyáron kapja a ROM frissítést.) SGS2 +1

Kamera, 1080p video, HDMI mindkét készülékben van, ez is döntetlen tehát. SGS2 +1, O2X +1

És akkor térjünk át a szoftverre.

A SGS2 default launchere (TouchWiz4) magasan veri az LG default launcherét. SGS2 +1

A SGS2 corporate extrái (Webex, VPN, stb.) alkalmasabbá teszik nagyvállalati felhasználásra, mint az O2X. SGS2 +1

Viszont az O2X-re pillanatokon belül megjelenik a stabil CyanogenMod 7.1, Android 2.3.4-gyel, ami sok dologban verni fogja a SGS2 alaprendszerét. O2X +1

Mivel már egy ideje piacon van, árban valószínűleg magasan verni fogja az O2X a SGS2-t. O2X +1

Összesítve:
LG Optimus 2X: 6 pont
Samsung Galaxy S II: 76 pont

Ha csak a pontszámokat nézzük, a Samsung Galaxy S II szűken veri az LG Optimus 2X-et a két telefon egálban van, de mint rendesen: a helyzet nem ilyen egyszerű. Bár valójában minden feladatra mindkét telefon tökéletes (hiszen high-end), bizonyos felhasználóknak az egyik lehelletnyivel jobb lehet, mint a másik.

A lee rövid válasz a tehát a “milyen telefont vegyek” kérdésre: “az attól függ”.

Ha üzeti felhasználás a cél, és/vagy módosítatlan rendszerrel akarod használni (és bejön a külseje), akkor a Samsung Galaxy S II valószínűleg jobb választás, ismételten főleg a nagyvállalati felhasználásra való felkészültsége miatt.

Ha viszont a lehető legtöbbet akarod kifacsarni a telefonodból és nem riadsz meg távlatilag a rootolástól, ROM cserétől sem, valamint ha némileg korlátozott a költségvetés, akkor jelenleg az LG Optimus 2X tűnik jobb partinak, szimplán azért, mert olcsóbb, és mert az USA-ban az LG és a Team Douche (na meg az ottani T-Mobile) annyira össze vannak borulva, hogy a CyanogenMod fejlesztőinek a feneke alá van tolva minden lehetséges LG eszköz. És bár CyanogenMod benchmarkok még nincsenek O2X-ről, nem lennék meglepve, ha a srácok addig tekergetnék a tekerentyűket a Gingerbread-ben, hogy felhoznák az O2X-et a SGS2 szintjére sebességben.

De a lényeg: a kétmagos telefonok állatok, bármelyiket veszed, nem fogsz csalódni!

Update: Az LG Optimus 2X-et is Gorilla Glass védi. Így módosul a végső pontszám és tényleg egálra jön ki a két eszköz – hát ez kb. fedi is a valóságot! A kérdést tehát tényleg a nüanszok döntik el.

lipilee

23 hozzászólás a "Samsung Galaxy S II vagy LG Optimus 2X: melyik kétmagos állat az állatabb?"

  1. iPhone felbontása 960×640 egy 3,5 inches kijelzőn, emiatt retina display. Optimus 2X felbontása 800×480 egy 4 inches kijelzőn. Köze nincs a retina displayhez, csak az IPS technológia ugyanaz… jobb betekintési szög stb…

    Amúgy én mindenkinek az SGS2-t ajánlom. Gyári ROM még nem hibátlan, de legalább egy deka lag nincs rajta, elletétben az Optimus 2X-szel, ami laggol az elrontott optimalizálás miatt. Custom ROM-ok meg jönnek SGS2-re is nemsokára dögivel.

    1. IPS technológiát emlegettem, nem a konkrét méret/felbontás kombót, vagy a konkrét kijelző modellt. ráadásul színvilágilag emlegettem, ami viszont iPhone-nál, O2X-nél ugyanaz, lévén IPS mind a kettő. tudtam, hogy valaki bele fog kötni, de védem az álláspontomat, az IPS az egyik legszebb képernyő technológia ma. a másik pedig a SAMOLED.

      1. Ehhez kétség nem fér, szerintem is, de a retina displayt kár volt megemlíteni, mert semmi köze hozzá. Peace…

  2. A Telenor-nál vettem LG Optimus 2X-et, a gyári ROM-ja meglehetősen bug-os volt. Múlt 7végén frissítettem a MoDaCo Fr16-ra, azóta minden működik hibátlanul, nem fagy semmitől, GPS is gyors lett. Ez még Froyo, nincs overclock-olva sem, de a Quadrant 3224 pontot mért rajta.

    1. Helló Tibi.

      Énis a Telenornál vettem a készüléket és tapasztaltam pár bug-ot. Nemtudom letenni a telót, elmegy a térerő és random újraindul. Gondolom hasonló problémáid voltak… Akkor ez a MoDaCo Fr16 neked megoldott mindent? Tudnál segíteni nekem ebben a témában?

      Előre is köszi!

  3. Sajnos nekem egyik telefon se volt a kezemben, csak cikkeket olvasgattam róluk, de én pl az alábbi különbségeket is látom:

    • az SGS2-ben van NFC (vagy csak júniustól lesz?, bár a T honlapján már benne van a specifikációban) – O2X-el kapcsolatban nem tudok ilyenről…
    • O2X-hez a töltő nem hagyományos, hanem indukciós – ezt csak egy cikkben olvastam, szal nem tudom h igaz-e
    • az SGS2-re közvetlenül rá tudsz dugni bármilyen USB-s kütyüt, lekezeli (pl fényképezőgép, memóriakártya olvasó stb…talán kulső vinyót is? az über király lenne….) – az O2Xel kapcsolatban nem olvastam ilyet – de lehet h tudja

    Egyáltalán igazak ezek a hírek?

  4. Hat ez azert nem csak ennyi…

    Az hogy melyik a szebb, az szemelyes kerdes, nekem speciel  a Galaxy S2 jobban tetszik, erre kar volt pontot adni..

    Ezenkivul a GS2 tamogat NFC-t a masikkal szemben.. +1

    A GS2 1.2 ghzes, amit lehet overlockolni 1.5re…O2x 1ghz.. +1 GS2

    Az SGS2 ben fel gigaval tobb ram van. +1

    Az hogy nem sokara megjelenik a Cyangen Mod optimusra, arra szerintem nem jar pont, elobb utobb SGS2re is lesz, foleg, ha ez lesz az ev smartphoneja..

    SGS2 keperny 4.3 colos..optimus 4 +1

    SGS2be van USB on-the-go +1

    Szoval valahogy igy…

    1. na lássuk, egyenként:

      NFC: jogos, bár mire valóban használni is fogjuk, a SIM kártyád is tudni fogja :) de ez jogos.

      1,2 GHz vs. 1 GHz: tökmindegy, ez a általános teljesítménybe számít, azért pedig kapott plusz pontot.

      RAM: mondjuk jogos, bár mutass valamit, ami kihasználja :)

      CyanogenMod “előbb-utóbb”: úgy, mint a Galaxy S-re? ;)

      4,3″ vs. 4″: szerintem képernyőméretre ne adjunk pontot, mert akkor egy tablet fog nyerni, vagy egy tévé.

      USB-on-the-go: engem nem hoz lázba (mert ott a felhő), de szó ami szó tényeg benne van.

    2. Először is, leszögezném, hogy egyik oldalon sem állok. Mindkét telefon tetszik, és szerintem felesleges a vita.

      Érdemes megnézni a következő videót: http://www.youtube.com/watch?v=qAFs9OQinNo

      Ha a Hardware-ről beszélünk. :)

      A lényeg az, hogy sorban nyitogatják a játékokat multi taskingban és akadásra próbálják kényszeríteni a két telefont.

      Lehet hihetetlen, de a Spiderman, Angry Birds és Shrek  Kart után, a SGSII kezd szaggatni. Az O2X szinte reccenéstelenül futtatja a 3-at. Az elvileg erősebb Hardware és Gringer ellenére…

      Azt visznt meg kell hagyni, hogy kijelzőben nagyon szép a Samoled.  A feketét és talán a fehéret is sokkal szebben jeleníti meg mint a O2x. Alap színek terén már ízlés kérdése, mert az egyik melegebb a másik hidegebb színvilággal rendelkezik.

      Maga a cikk tetszett és reális volt. Annyit még hozzátennék ehhez az
      NFC-hez meg hasonlókhoz, hogy az SGS2-ből viszont hiányzik a HDMI, aminek a
      hasznossága szerintem az NFC és az USB on-the-go-nál 1000x többet ér.
      Persze ez is csak annyira szempont mint az, hogy kinek melyik tetszik jobban külsőre.

      Tehát alá szeretném támasztani ezzel a cikket. Mind a kettőnek megvan az előnye a másikkal szemben és a hátránya, de mindkettő kiváló készülék szerintem. Én sem tudom eldönteni, melyiket vásároljam meg. Bár az O2X felé hajlok most épp. :)

       

  5. ki ez a gyerek ??? haver mit beszélsz ? nézz utàna mielôtt szemetelsz ! sgs2 az év smartphoneja :)))) na ez poén ! egy rakàs szart nem ér az egész ! hogy lehet egy telefont ilyen anyagokbol osszerakni ??? szar !!!

  6. Ne is haragudj, a cikked több mint érdekes. Nevezhetném felháborítónak. Reklámszagúnak. Sokmindennek. Az a baj, hogy nekem 2hónapig volt Optimus 2x-em, és lecseréltem SGS2-re, így én nem pár perc tapasztalata alapján írok, és a különbségek szembetűnőek. Nem elég hogy észrevehető a különbség, de elsőre is láthatja egy átlaguser is, nem hogy valaki, aki cikket ír belőle.

    Íme a hibáid:

    -SGS 2 gorilla glass. Miért  húztad át?

    -SGS 2 Dupla mennyiségű rammal rendelkezik az optimus 2x-hez képest

    -SGS órajele magasabb, így ne a FROYO-ra fogd a különbséget.

     -Volt neked valaha Cyanogenmod-od? A semminél jóval jobb, a gyári ROMokhoz képest gyorsabb, de nem túlzottan stabil, bár ami azt illeti, a legfrissebb gyári Optimus 2X ROM is produkál furcsa dolgokat. (mellesleg készül SGS2-re is hamarosan, demo youtube-on)

    -Egy napos üzemidő mindkettő esetében..? SGS 2-t kétnaponta töltöm, az Optimus 2X volt, hogy a nap végét sem bírta ki..(napi 1óra zenehallgatás, 1-1,5óra telfonálás, wifi-n lóg a gép 4-5órát, plusz fél-egyóra játék, pár sms.)

    -USB OTG-ről hallottál már? Na, azt csak az SGS2 tudja, érdemes lett volna az egyik legagyonreklámozottabb funkciót is beletenni.

    -Gyári ROM stabilitása, használhatósága, sebessége, fordítása sem utolsó, mert ezek eléggé igénytelenre sikerültek az Optimus 2X esetében, az SGS2 viszont hozza a szintet.

    -Nem írtál az Optimus 2X-ek esetében gyakran előjövő kijelző-bevilágítás hibáról sem.

    -Próbáltad a 2 készülék kameráját? Az SGS2 klasszisokkal jobb videót csinál az Optimus 2X-nél, ezutóbbi telefon videóminőségének az okaival vannak tele a fórumok manapság(Sávszélesség, fókusz). Fotókban az Optimus 2X camera bugfixeivel van tele a net, mivel a képek fátyolosak, a színei gyakran vacakok.

    -SGS2-ben Bluetooth 3.0 van, míg az Optimus 2X-ben csak a már elavult 2.1.

    -SGS2 21Mbps-es HSDPA-t támogat, az Optimus 2X-ben csak 10,2Mbps-es.

     

    Azt hiszem nem is soroltam fel olyan sokmindent, ami az SGS2 mellett szól, és kihagytad. Ha jól számoltam 9-et írtam ami az SGS2 mellett szól, és kettőt, ami miatt nem érdemelt volna pluszt az Optimus 2X, mert egálban vannak, csak nem írtad bele a leírásodba. Érdemes lenne bővítened a cikkedet.

    1. SGS2 vs O2X

      GPU: O2X +1 pont

      Tegra 2 technológia + Nvidia: O2X +1 pont

      Ár: SGS2 -2 pont

      csak, hogy egyenlítsünk…

      1. Ár sgs2-2pont..? Ember, a telefon attól telefon, hogy lehet RENDESEN használni haxolás, romcsere és egyéb vackok nélkül is. Lehet többe kerül, de aminek a gyári romja a hívást nem jelzi néha és lemerül >1 nap alatt, az eléggé ócska, és még telefonnak sem nevezhető, max pda-nak. Ergo ár/érték arányban nem rosszabb az SGS2 mint az O2X. Keress utána, miért is lett az év telefonja az SGS2.. (és belekalkulálták ott is az árát)

         

        GPU+1? csak így magyarázat nélkül? Hát ehhez az elvakultsághoz gratulációm. Keress utána, nem számottevő a különbség, de jó, vagyük plusz egynek a kedvedért.

        De mégis mi a jó ****** az hogy “Tegra2 technológia + nvidia??? Most énis osszak pontot annak hogy “Exynos +1, Mail400+1, Samsung +1?)

        A tegra2 egy armv9-es proci + gpu a samsung exynos ugyanez csak más gpuval és magasabb órajellel. Gondolkodj már..

      2. Mellesleg hol egyenlítés az, hogy a gyári 6-6 pont helyett 

        OTG +1

        Magasabb órajelő proci +1

        Akkuidő megfelel egy telefontól elvártaknak (azaz bír egy napot erős terhelés mellett is) +1

        BT3.0 +1

        sAMOLED Plus +1 (lehet hogy 1-1 nek lett titulálva, de a fényben való olvashatóság nem ugyanaz a kategória)

        Gingerbread (Elavult rendszer egy top-telefonon nevetséges) +1

        1Gb ram +1

        Dupla belső memória +1

        Hibátlan gyári rendszer, ami a userek 90%ának fontos, mert nem ért a témához. +1

        Szolgáltatónál kapható ez is (azaz ennek is plusz jár, ha az o2xnek is járt érte a cikk elején) +1

        Video SGS2 +0,5 (Az O2X 25fpst tud, és rossz minőséget, ha a felbontás azonos is, ajánlom figyelmetekbe a mobilarena összehasonlító cikkjét)

        SGS2 Gorilla Glass, így +1, hiába vonta meg a pontot a cikk írója a telefontól.

        Optimus 2x HDMI kimenete nem az otg-re épülő cucc, így annak is jár +1

        Ergo:

        Optimus 2x: 6 + 1(HDMI) = 7 pont

        SGS2: 6+ 11,5 = 17,5 pont.. 

         

        Szerintem ha valaki épésszel gondolja meg a dolgot, és nem egy berögzött O2X tulaj és fan, akkor tisztán láthatja a különbséget a két telefon között.

         

        Ha a pontokból levonod a -2 drágasági pontot, és még egyet, mert kicsit túl nagy a telefon (szerintem legalábbis az o2x méretre jobb) akkor is 14,5 pont versenyzik 7 ponttal.

    2. normális CM7 sgs-re sincs, nemhogy sgs2-re. arra várhatsz…

      CM7 haszna: milestone mobilom a gyári rom-hoz képest android 2.3.5-el CM7 alapokon 2x gyorsabb!

      O2X-re nem csak a CM7 van hanem vagy 5 másik nagyon gyors rom.

      SGS2-re meg semmi, de az SGS is nagyon szegényes a főzött rom-ok terén. köszönd a samsungnak és a nyílt lopásnak ami miatt az apple most nekik is ment.

      1. igen, egy régi elavult hardware-re fel lehet tenni az új rendszert, ezért jó a Cyanogenmod.

        De ne akarjuk már a Cyanogenmodot egy rendes SGS2 gyári rom stabilitásával..

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

Loading Facebook Comments ...