MojAndroid
(x) hirdetés

A svéd-japán gyártó hivatalosan is bejelentette, hogy az X10 széria (X10, X10 Mini és X10 Mini Pro) nem kap egyetlen frissítést sem Android 2.1 Éclair felett. Azaz se Froyo, se Gingerbread, se semmi. Azt hiszem az előző posztomban írt negatív véleményem a gyártóról, csak megerősítést nyert. Természetesen a Sony Ericsson egyből védekezett is, a széria fog kapni egy update-et a multitouch-ra vonatkozóan.Azt hiszem ez így kevés. A gyártó egyszerűen nem tudja és nem is akarja követni az Android fejlődését, márpedig akkor ez a vonat el fog menni. Se hardver, se szoftver szintjén nem képesek lekövetni azt a fajta dinamizmust, amit a Google diktál az Android oldalon illetve a Motorola, az LG, a Samsung és a HTC valósít meg hardver oldalon (nem beszélve arról, hogy ezek a gyártók, még a néha kicsit késnek is, folyamatosan frissen tartják a termékeiket, különös tekintettel a zászlóshajókra). Az információ innen származik. Sajnos azt kell mondjam, én egyáltalán nem javaslom az SE készülékek vásárlását. Semmiben sem versenyképesek a konkurenciához képest.

UPDATE:
A Sony Ericsson UK szerint annyira jó 2.1-et csináltak, hogy jobb, mint egy alap 2.2. Az lehet, de ettől még a 2.2-es API-kat nem tartalmazza. Ergo ami 2.2 vagy újabb verzióra készül, azt nem tudják futtatni az X10 szériába tartozó telefonok. Azt pedig különösen nem szeretem ha hülyének nézik az embereket. Nem, nem nézik hülyének az embert. Ők hülyék az Androidhoz. Ezzel a kommunikációval – pláne ha komolyan gondolják amit írnak – tökéletesen bizonyították, hogy nem értik az Androidot.

A teljesesség igénye nélkül ezeket nem kapják meg az X10 felhasználók:
– JIT compiler (just-in-time compiler, nem kicsit jobb performancia a teljes rendszeren)
– Flash 10.1 támogatás
– USB tethering and WiFi hotspot
– Hangtárcsázás bluetooth-on keresztül
– Javított exchange support
– App2SD, azaz SD kártyára áthelyezni az ilyen opcióval ellátott alkalmazások nagy részét
– Push notification (pl. az új Facebook app használja, nem csak frissítéskor kapsz infot, hanem ha chaten rád írnak, akkor azonnal megjelenik a nitification bar-on)
– illetve a 2.2-es API-k.
 

(x) hirdetés
2011.01.06.

+