Hero of Sparta HD

Egy újabb Gameloft durranásról számolhatunk be: Hero of Sparta HD. A játék 1 napig ingyenesen letölthető volt nemrég, de sajnos erről már lemaradtunk. Marad a készítők honlapján keresztüli vásárlás. Első indításkor jó nagy adagot tölt le az SD kártyára (95MB), ezért érdemes ezt Wi-Fin keresztül megtenni. A történet egyszerű és jól ismert a Spártai mitológiából. Argos király szerepében Spárta hőseként megvívjuk a csatáinkat, közben különböző szörnyeket, küklopszokat és egyéb lényeket kell jobb létre szenderítenünk.


A játék folyamán folyamatosan kapunk újabb és újabb lehetőségeket, ezeket a játék mindig el is magyarázza adott helyen. Fejlődik a karakterünk, a fegyvereink és így tovább. Szóval a nagy zúzás közben időnként fejlesszünk is a begyüjtött tapasztalatokért cserébe. Amire érdemes figyelni: mindennek szerepe van. Ha megjelenik egy gomb menet közben, nyomjátok meg. Pl. a nagyobb szörnyek el tudnak minket kapni és az extra gombok nyomkodásásval tudunk kiszabadulni, de ugyanez fordítva is igaz. Mi is el tudjuk kapni őket egy kombó után majd a gombokat nyomkodva kivégezhetjük őket (Mortal Kombat nyelven: Finish him!). Nem vagyok általában az ilyen játékok rajongója, de ezzel már közel 6-8 órát játszottam. Amikor éppen nincs kedvem túl sokat gondolkodni, csak menni előre és mindenkit lezúzni, akkor tökéletes kikapcsolódás.

Fejlesszünk Androidra: Fordítsunk appot gyorsan (és Eclipse nélkül)

Miután megkaptam a HTC Desire-t, egyből azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan lehet saját alkalmazást írni erre kis kütyüre. Semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy az Android gyakorlatilag egy ARM-re portolt linux. Néhány napos olvasgatás után kezdett eloszlani a köd (egy része), és tisztábban láttam az egész koncepciót.

Fejlesztésről magyarul nem sok olvasnivalót találtam, az alábbi leírást is külföldi oldalakról és egy-két nap teszteléssel sikerült összehozni. A célom az volt, hogy csak a szükséges dolgokat tegyem fel a fejlesztéshez, és szeretném tudni mi történik.

Fejlesztői környezet: Windows 7 Professional 64 bit. Figyelem, a leírás kissé specifikus az adott szoftverkörnyezetre (SDK és Android verziók, App), így lehetnek eltérések. Továbbá a leírás csak egy példaalkalmazással lett tesztelve.

Szükséges szoftverek: Java SDK (jdk-6u23-windows-i586.exe), Android SDK (andriod-sdk-installer_r08-windows.exe).

SDK helye: d:workandroidsdk
Appok helye: d:workandroid

Az Android SDK-ból én csak a saját verziómhoz való csomagokat tettem fel (A2.2, API8), ízlés szerint felrakható a többi is (zavarni nem fog).

Ahhoz, hogy a saját fejlesztésű alkalmazásokat a telefon fel tudja installálni, szükség lesz egy tanúsítványra (cert, keystore). A hivatalos oldal elég sok mindent részletesen taglal, így itt azt most kihagynám. Lehetséges saját aláírású certtel (self-signed certificate) fejlesztési célra bármilyen appot aláírni és feltenni.

A tanúsítvány generálására a JDK ad egy remek szoftvert: keytool.

Így használjuk:

"c:Program Files (x86)Javajdk1.6.0_23binkeytool.exe" -genkey -v -keystore android.keystore -alias android -keyalg RSA -keysize 2048 -validity 10000

Enter keystore password: (legalább 6 karakter)
Re-enter new password:
What is your first and last name?
[Unknown]: Elso Certem
What is the name of your organizational unit?
[Unknown]: Egyseg
What is the name of your organization?
[Unknown]: Szervezet
What is the name of your City or Locality?
[Unknown]: Varos
What is the name of your State or Province?
[Unknown]: Megye
What is the two-letter country code for this unit?
[Unknown]: HU
Is CN=Elso Certem, OU=Egyseg, O=Szervezet, L=Varos, ST=Megye, C=HU correct?
[no]: yes

Generating 2 048 bit RSA key pair and self-signed certificate (SHA1withRSA) with a validity of 10 000 days
for: CN=Elso Certem, OU=Egyseg, O=Szervezet, L=Varos, ST=Megye, C=HU
Enter key password for
(RETURN if same as keystore password):
[Storing android.keystore]

A létrejött android.keystore fájlt elhelyeztem a d:workandroid könyvtáramba.

A tesztalkalmazás most a NotePad lesz, mert ez tűnt a neve alapján a legegyszerűbbnek. A d:workandroidsdksamplesandroid-8 könyvtárból átmásoltam a d:workandroid könyvtárba.

A fordításhoz a neten található leírások alapján az alábbi batch fájlt készítettem:

@echo off

set APP=notepad
set CLASS=notepad
set HOME=D:/work/android
set SDKROOT=D:/work/androidsdk

set SDK=%SDKROOT%/platforms/android-8
set BIN=%SDK%/tools
set PATH=%PATH%;%BIN%;C:/Program Files (x86)/Java/jdk1.6.0_23/bin;%SDKROOT%/tools

cd %HOME%/%APP%
md binclasses
aapt p -m -J src -M AndroidManifest.xml -S res -I %SDK%/android.jar
call javac -encoding ascii -d %HOME%/%APP%/bin/classes -bootclasspath %SDK%/android.jar %HOME%/%APP%/src/com/example/android/%CLASS%/*
call dx --dex --output=%HOME%/%APP%/bin/classes.dex %HOME%/%APP%/bin/classes
aapt p -f -M AndroidManifest.xml -S res -I %SDK%/android.jar -F %HOME%/%APP%/bin/%APP%.unaligned.apk
cd bin
aapt a %HOME%/%APP%/bin/%APP%.unaligned.apk classes.dex
cd ..
jarsigner -verbose -keystore %HOME%/android.keystore %HOME%/%APP%/bin/%APP%.unaligned.apk android
zipalign -f -v 4 %HOME%/%APP%/bin/%APP%.unaligned.apk %HOME%/%APP%/bin/%APP%.apk

A batch fájlt lefuttatva egy kérdésre kell válaszolni, hogy mi a keystore jelszava, remélhetőleg emlékszünk rá :)
A folyamat végeztével jó eséllyel találhatunk egy notepad.apk fájl a D:workandroidNotePadbin könyvtárban, amit ízlés szerinti eszközzel fel is rakhatunk az “telefonunkra”.

Ha az installálás mégsem sikerülne, a következő dolgokat érdemes megnézni (az apk gyakorlatilag egy zip, bármilyen erre alkalmas eszközzel bele lehet nézni):

  • a notepad.apk-ban létezik-e classes.dex fájl
  • a notepad.apk-ban van-e META-INF könyvtár, és annak van-e tartalma

Ha az alkalmazás futtatásával vannak problémák (indítás után egyből hibával leáll), semmi pánik, a szoftver egy nem létező könyvtárba szeretne írni egy SQLite adatbázist, ettől függetlenül a fordítás és az installálás megy, ez a lényeg.

SoundHound avagy mit hallgatok éppen most?

Hányszor fordult elő veletek, hogy hallottatok valamit a TV-ben vagy a Rádióban és nem tudtátok mi az? Persze meg lehet jegyezni pár sort a szövegből és arra rákeresni a neten. Sőt, ha ismerjük a rádió telefonszámát és van ilyen szolgáltatása, akkor fel is hívhatjunk és megtudakolhatjuk, de van ennél egy sokkal jobb módszer. Gondolom sokan hallottak már a Shazam és a Soundhound programokról, de most itt a remek alkalom, hogy írjak a – szerintem – jobb programról, hiszen a Free verzióban is korlátlan mennyiségű zenét azonosíthatunk mostantól. Hogy is működik ez? Hallunk valami zenét, amit nem ismerünk, elindítjuk a programot, megnyomjuk a listening gombot majd a program a mintát elküldi az adatbázisukba és ha be tudja azonosítani akkor visszaírja a készülékünkre az előadót, a szám címét és még az albumot is amelyen szerepel.


A lényeg a számok felismerése, de természetesen egyéb szolgáltatásokkal is kedveskedik nekünk a program. Ha egy számot felismertünk, akkor egyből meg is oszthatjuk ezt másokkal, akár Twitteren, akár Facebookon, akár SMS-ben illetve a képen látható módokon. Ezen felül egyből rákereshet nekünk a Youtube-on a videók között vagy ha kedvünk tartja, az Amazon.com-on meg is vásárolhatjuk. Természetesen a működéshez internet kapcsolatra van szüksége, hiszen a mintákat feltölti és a szerver keres a folyamatosan bővülő adatbázisában. A fizetős verzió most már csak abban különözik az ingyenestől, hogy a pénzünkért widgetet is kapunk, míg az ingyenes verzióban el kell indítani az alkalmazást ha használni szeretnénk. Hogy mennyire működik jól a Soundhound? Beszéljenek helyettem a screenshotok. A Nirvana – Smells Like Teens Spirit-et vagy 5 másodpercig hallgatta és már jött is a válasz. :) Magyar előadók dalait azért csak mérsékelt sikerrel ismeri fel, hiszen nem vagyunk egy zenei nagyhatalom. De nem kell megijedni, a slágerek többségét azért ismeri. Az első képen a widget látható, amely a fizetős verzió része. A második kép a megosztást mutatja, a harmadik egy találatot és az utolsó egy Search Youtube gombnyomás eredménye (a felismert dal a Rage Against The Machine – Killing In The Name című szerzeménye).

Vidtonic: építs saját Android TV-t

A 2011-es CES tartogat majd pár érdekességet az Android iránt érdeklődők számára. Legtöbbünknek persze a Motorola (most már tuti hogy) Xoom névre hallgató tabletjére fog csorogni a nyála, ami Honeycombot futtat majd, és ott jelentik be, de a kicsit hekkelősebb kedvű felhasználók a CES-en bemutatandó Vidtonic HomeBrew segítségével saját Androidos tévét építhetnek majd maguknak.A dolog lényege annyi, hogy a Vidtonic kit megvásárlásával és összeszerelésével Adroidot futtató tévét kapsz, amire aztán olyan alkalmazást hekkelsz rá (képernyőméretre optimalizálva), amilyet nem szégyellsz. (Vagy szégyellsz, de sokat fizetnek érte.)

A HomeBrew kit a következőket tartalmazza:

  • Műanyag doboz
  • LCD panel
  • Vezetékek
  • Hangfalak
  • Tápegység
  • Alaplap (ARM/DSP procikkal)
  • Távirányító

A megoldás egyébként nyilván inkább cégeket fog érdekelni, akiknek az Androidot futtató tévé csak egy alap lesz valami célmegoldásra — ebből a szempontból pedig természetesen izgalmas a koncepció, lévén hogy a cső végén mi, a felhasználók biztosan kapunk pár jó terméket, ami nem jöhetett volna létre, ha nincs egy ilyen használható platform. Nagyjából olyan ez, mint pl. a mini ITX: ha nincs, neked kell összeszögelni egy embedded rendszert. Így, hogy van, csak megvásárolod, és ratelepíted azt, amivel aztán pénzt keresel.

Érdekes lenne látni egy olyan terméket, ami az otthoni tévéből varázsol valami Androidos médiaközpontot, minimális befektetéssel. Létezik már vajon ilyen?

Szinkronizáld az autódat: Ford Sync és az Android

A Ford Sync a Ford (és barátai és ügyfelei) által használt teljeskörű autós kommunikációs-szórakoztató rendszer. A user story mögötte nagyjából annyi, hogy beülsz a Fordodba (vagy Lincolnodba, Mercury-dba), a telefonod összeszinkronizál a kocsival, és onnantól a standard “autóhifin telefonálok” funkción felül hallgathatsz pl. a telefonodról zenét az autóhifin, felolvastathatod a beérkező SMS-eidet, mindezt hangvezérelten, könnyedén. A szolgáltatás jelenleg csak észak-amerikai Fordokban érhető el, de egyrészt hallottunk már importról, másrészt remélhetőleg idővel átér ide is ez a technológia.

(Aki néz Diggnationt, vagy bármilyen Rev3 podcastot, az már biztosan találkozott a Sync reklámjaival.)

Ide viszont azért került fel ez az egyébként Microsoft által fejlesztett rendszer, mert Androiddal is szinkronizál, és mostantól az autó navigációs rendszere felhasználja a telefonon futó Google Maps által biztosított adatokat. A Sync Destinations így képes forgalmi adatokat felhasználni (már ahol tud ilyet a Google Maps), hangos navigációt időtartamokkal (mennyi idő alatt érsz oda), és még sok minden mást.

A konkrét navigációtól kicsit elszakadva a technológia segítségével pl. az Androidos telefonodon futtathatsz majd alkalmazásokat a 2011-es Ford Fiesta kormányán levő gombok segítségével. Az AppLink névre hallgató alkalmazás rávilágít, hogy milyen lehetőségek rejlenek ebben a technológoában. Külsős fejlesztők pedig a SYNC Mobile Application Developers Network tagjaként fejleszthetnek autóval szinkronizáló alkalmazásokat.

Droid Sector Device Finder: találd meg, amit kereső!

A CodeSector (akit többnyire a Maverick-ről ismerünk, de a SpeedView miatt szeretünk rajongva) csinált egy nagyon ötletes kis Androidos eszközkereső-összehasonlító webes alkalmazást. A Device Finderben mindenre szűrhetsz, ami csak jellemző lehet egy telefonra:

  • képernyő típusára, 
  • méretére, 
  • extra hardware elemekre (úgyismint 
    • hardware keyboard, 
    • trackball, 
    • FM rádió, 
    • HDMI out, 
    • USB port), 
  • CPU-ra, 
  • memóriára, 
  • fizikai méretre, 
  • előlapi kamerára, 
  • vakura, 
  • gyártóra.

A szűrések természetesen kombinálhatóak, ahol értelmes (pl. képernyőméretnél), ott több opció is megadható. Az szűrési eredmények pedig egyből megjelennek, gyakorlatilag várakozás nélkül.

A dolog egyetlen hátulütője, hogy jelenleg viszonylag kevés gyártó kevés eszköze van az adatbázisban: a Samsung, HTC, Sony Ericsson, Acer, Advent, Archos, Dell, LG, Notion Ink, Motorola csapaton kívül sajnos nincs élet.

Ezzel együtt a koncepció érdekes, reméljük aláteszik a megfelelő mennyiségű adatot is!

Megint egy trójai, de ez nem túl veszélyes

Ezúttal egy olyan trójai ütötte fel a fejét a hírekben, ami alkalmazásokba építve települ a telefonodra. A Lookout nevű mobil biztonsággal foglalkozó cég jelentése szerint a Geinimi névre hallgató trójait különféle “független” (értsd: nem a Google által üzemeltetett) kínai app marketbe tolják, alkalmazásokba rejtve. Előre szólok: magyar felhasználók szinte biztosan nincsenek veszélyben.

A dolog rossz oldala: ha bekapod, a trójai némi személyes és technikai információt ad ki rólad és a telefonodról:

  • a földrajzi pozíciódat;
  • a telefonod IMEI és IMSI számait;
  • a telepített alkalmazások listáját.

Ezen felül képes uninstallálni alkalmazásokat, és telepítést kezdeményezni.

A dolog jó oldala viszont az, hogy szinte biztos, hogy itthon senkinek nem lesz ezzel gondja: a vírus jelenleg Kínában terjed az ottani független app marketekben, tehát a legegyszerűbb védekezési mód az, hogy nem telepítesz nyakló nélkül minden hülyeséget, ismeretlen helyekről. Ráadásul a “telepítés ismeretlen forrásból” checkboxnak is be kell lennie pipálva ahhoz, hogy ebbe belefuthass.

A teljes jelentés itt található, ezzel együtt ez inkább érdekesség kategória, mint riasztás. Ha eszkalálódik a helyzet, természetesen szólunk.

MyBackup Root

Egy korábbi írásomban már szerepelt a Mybackup Pro de ott csak érintőlegesen. Most azért vettem elő újra mert megjelent belőle egy új verzió. Ez még nem lenne rendes ok, hiszen naponta jelenik meg valamelyik alkalmazásból update, mégsem írhatunk róla. Viszont itt most érdemes, hiszen megjelent egy új verzió MyBackup Root néven. Hogy mit is tud az alkalmazás? Ugyanazt, amit a MyBackup Pro (illetve a sima MyBackup, ami a Pro 30 napos próbaverziója) de ingyen. Természetesen ennek semmi értelme nem lenne, ha nem volna megkötés, ami pedig a következő: csak root jogosultsággal hajlandó működni. Azokat kívánja segíteni a fejlesztő, akik rootolták a telefonjukat és általában sokat változtatnak rajta, tehát kell nekik a mentés. S mivel a rootolt telefonok többségén Titanium Backup fut, ezért valamivel vonzóvá kellett tennie ezen kör részére is az alkalmazást. Az ingyenesség pedig elég vonzó. :) Hogy mit kér cserébe a fejlesztő? Pontozzátok a Marketen 5 csillagra. Ezzel a cég elismerése jobb lesz, többet adnak el a fizetős verzióból és nekünk maradhat az ingyenes root-hoz kötött alkalmazás. Az alábbi képeken láthatjátok, hogy amíg nincs engedélyezve a root jogosultság, addig az alkalmazás a Pro verzió megvásárlását javasolja.
Az alkalmazás tudja menteni az összes telepített appot (és az adataikat is) a készüléken, a fényképeinket illetve az adatainkat. Legyen szó SMS-ről, MMS-ről vagy akár a híváslistáról. Telepítéskor sok jogot kér, de nyilván csak azt tudja lementeni amihez hozzá is fér.
Fontos: a névjegyeket és naptárat ne mentsétek le mert úgyis Google szinkront használtok és ha ezzel állítjátok vissza, akkor a gmail szinkron azt fogja mondani, hogy nem jól van ez így, túl sok a változás, ő inkább nem szinkronizál. Ha valaki mégis így tesz, akkor sincs nagy gond. A telefonról letörlöd az adatokat és szinkron. Akkor lehozza a szerverről. Ez nem hiba, a Google szinkron így működik.

 

Samsung Galaxy S kisalkalmazások

Sziasztok!
Karácsonyra kaptam egy galaxy s készüléket. Elég sok problémám van a kezelésével, az alkalmazások használatával. Letöltöttem egy ajánlott alkalmazást online tv- de nem működik megfelelően. A Wi-fi használatával az adás nem indul el , kiír valamit de olyan gyorsan eltűnik, hogy nem tudom elolvasni. de valamint nem lehet, mert cannot-tal kezdődik! Az internet csatlakozáson keresztül pedig a kép szétesik. Használ valaki online-tv alkalmazást? Mi a tapasztalata? mit tegyek hogy rendesen működjön az alkalmazás vagy töröljem le?
A másik nagy problémám a Samsung Kies programmal van!Letöltöttem a számítógépre de nem indul el. A felugró ablakban egy üzenet jelenik meg:Main stage has encountered a problem and needs to close. Mit takar ez valójában?
A telefon felől a wi-fi használatával el tudom indítani, de amit kapok az nulla. Csak képeket, zenéket videókat lehet le-fel tölteni? Vagy nem működik megfelelően ez az alkalmazás?
Ha letöltök egy alkalmazást az internetről hol találom meg a letöltött anyagot? Letöltési előzmények alatt találtam meg a már egyszer letöltött alkalmazást,mert azt kérdezte, hogy törölheti e a memoriakártya tartalmát és én erre nemet mondtam. Erre a letöltött alkalmazás nyomtalanul eltűnt, úgy hogy újra le kellett töltenem. Ezután került elő az első példány a letöltési előzmények alól. De hol található a letöltési előzmények, mi alatt?
Milyen kisalkalmazásokat töltsek le és honnan, hogy ki tudjam használni a telefon adottságait? Aki tud valami okosat írjon. Hálás vagyok minden segítségért!
zolka1726

AndroidPortal app javítás elérhető a Marketen

Bizonyítandó milyen fontos a felhasználói visszajelzés, gyorsan javítottam is a Marketen jelzett Galaxy Tab problémát. Persze ebben segített, hogy pont tegnap kaptam a kezembe egy tabot tesztelési célból. Így bizonyosan állíthatom, hogy most már megy teljes képernyőn a kis alkalmazásunk.

Ezzel párhuzamosan a fejlécen faragtam egy kicsit, mert dűtött módban elég bénán nézett ki a széthúzott AndroidPortal felirat. Most egy kicsit keskeny lett, de szerintem csak a szemünknek kell szokni. Ez elvileg a betűk eredeti aránya.

Egyúttal boldog új évet kívánok minden kedves felhasználónak! :)

Tom Clancy's Splinter Cell Conviction HD

Elkészült a nagysikerű PC/Xbox játék Androidos verziója, igen jó minőségben. A Tom Clancy’s Splinter Cell Conviction HD-ről nehéz lenne bármi újdonságot írnom, hiszen szinte mindenki ismeri vagy hallott róla. Azok kedvéért akik nem ismerik, egy a Nemzetbiztonságnál dolgozó ügynököt kell irányítani és a lehető legtöbb feladatot lopakodva, kémkedve illik illetve kell elvégezni. Ha felfedeznek abból gond lehet. :) Ezen epizód története röviden: az ügynök úr lányát eltették láb alól és ezért szörnyű bosszút állunk. A minőséggel, irányíthatósággal semmi gond nincs, a szokásos Gameloft minőséget kapjuk. A játék a készítők honlapján megvásárolható. Fontos, hogy első indítás alkalmával 510(!)MB adatot tölt le, tehát mindenképpen Wi-Fi-n keresztül tegyük meg, ha még aznap játszani szeretnénk és nem akarjuk ellőni az adat keretünk jó részét.



 

Annyira friss és ropogós a játék, hogy még hivatalos videó nincs. Íme az ipad-os verzió videója, Androidon is pont így néz ki:

A T-Mobile Pulse és a Gingerbread. Minden lehetséges

Tegnap csak úgy poénból nézelődtem a neten, és eszembe jutott hogy a Nexus S-en már 2.3-as android van. Csak poénból beírtam a keresőbe: 2.3 for pulse. Egyből bejött egy MoDaCo oldal. Kicsit meglepődtem. Elkezdtem olvasgatni, és döbbenten tapasztaltam, hogy VAN 2.3 Pulse-ra. Első dolgom volt hogy letöltsem, és nekivágjak a telepítésnek.

Leírok lépésről lépésre mindent.

1. Backup
2. Wipe
3. Letöltöd a ROM-ot innen.
4. Adatok előkészítése a PC-n. A letöltött zip tartalmát egy gingerbread nevű mappába csomagoljuk ki a C meghajtóra.
5. Ezek után töltsük le az Android SDK programot innen.
6. Telepítsük fel.

Amikor elindítjuk, válasszuk ki a telefonunk op rendszerének verziószámát. A program file-jai között kell lennie egy ilyen nevűnek: AdbWinApi.dll Ezt a file-t be kell másolnunk a Gingerbread mappánkba. Majd kell nekünk egy fastboot-windows.exe amit itt találtok. Ezt is bemásoljuk a mappánkba.

(tovább…)

Let's Golf HD

Én ugyan még életemben nem golfoztam, de ez a szép Gameloft játék megér egy próbát. A grafikát felesleges lenne ismét méltatni, a képek és a videó önmagáért beszél. Ne ijedjetek meg, a tutorial mindenkit segít abban, hogy profi golf játékosok legyünk Androidon. :) 4 különböző valós helyszínt (Fuji strandja, Amerika Hegyei, Angol táj és a Skót Lochs tó környéke) modelleztek le 3D-ben és 63 lyuk áll a játékosok rendelkezésére. 4 különböző karaktert irányíthatunk, akiket személyre is szabhatunk. Két féle játékmód áll rendelkezésre, az egyik a szimulátor kemény játékosoknak és a Casual azoknak akik csak egy kis szórakozásra vágynak (csalni itt sem lehet). A játék a fejlesztő honlapján keresztül vásárolható meg és ez a játék is letölt első induláskor 100MB adatot.


Különböző játékosokkal vághatunk neki a játéknak és amennyire furcsa volt, először golf játékot játszani, annyira tudott magával ragadni a játék. Mikor, milyen erővel üssük el a labdát, mennyire és milyen irányba csavarjuk azt meg? (a képen látható golfladbát kell az elütés után pörgetni attól függően, hogy milyen eredményt szeretnénk elérni.

Egy kis Honeycomb érzés

A Gingerbread után – amely leginkább a motorháztető alatt erősítette a rendszert, ha szabad ezzel a hasonlattal élnem – érkezik majd a Honeycomb, amelyből egy _béta_ állapotú alkalmazás, a zene lejátszó már ki is szivárgott. Elsőre csak azt vesszük észre, hogy szebb, mint a mostani lejátszó, de az igazán érdekes része akkor jön, amikor oldalra fordítjuk a telefont. A zenelejátszó, ami úgy néz ki, mint a mostani galéria. Tudásban biztosan mindig lesz a Marketen jobb, ahogyan most is van, de ez azért rendben van. Az alkalmazás letölthető innen. Az információ pedig honnan máshonnan származhatna, mint az XDA fórumról. :) Napi használatra nem ajánlom mert még béta verzió és bugos is (néha force close-ol), de megnézni mindenképpen érdemes.

A screenshotokon álló helyzet látható, de nézzétek csak meg a mellékelt videót és ámuljatok velem. Tudom, ez csak optikai tuning, de én mindig örvendek ha szépül a kedvenc operációs rendszerünk. (Ha érdekel valakit a Live Wallpaper ami a telefonon van a videóban, market link alant)

Hivatalos Android 2.2.1 a Vodafone-os HTC Magicre

A Vodafone megállapodott a HTC-vel így megérkezett a 2.2.1-es Android a régi 32B-s Magicekre. : ) Lehet erről már volt itt szó – csak én nem vettem észre -, ebben az esetben kérném a bejegyzés törlését.
Tegnap este mikor az ébresztőt akartam beállítani észrevettem a notification bar-on hogy update áll rendelkezésre. Gondoltam megint valamelyik app-ot akarja felfrissíteni, de mikor “rátappintottam” kiderült, hogy ez bizony egy rendszerfissítés. : ) Annak is az első része. No hát gyorsan rákerestem, hogy mi ez és kiderült, hogy már 15-e körül elkezdődött a gyári (tehát nem rootolt) vodás magicek OTA 2.2.1-re történő upgradeje.
Nem is haboztam feltelepítettem, hát a frissítést, de a teló továbbra is 1.6-on maradt. A méret nem volt nagy csak néhány száz kB és állítólag csak a loadert készíti elő. Bár ezen nem lepődtem meg, ugyanis az információkban írták is, hogy pár órára rá jön a 2. rész.
Ma reggel mikor felléptem újra wifi-vel a netre meg is jelent, hogy szeretné telepíteni a ~44Mb-os második felét a mókának. Ami meg is történt és most egy lassan 2 éves telefonon a 2.2.1 fut hivatalosan. – már gondolkoztam a rootoláson és egy CM6 felpakolásán -.
Amúgy van néhány hiányosság. Nincs live wallpapper – engem ez nem igazán érdekel – wifi hotspot funkciót is kispórolták és flash tartalmat sem élvezhetünk böngészés közben, bár ezek hiánya egyelőre nem olyan fájdalmas nekem, így is nagy boldogság van. :)
Mindenestre nekem nagy meglepetés volt, nem számítottam rá, hogy egy ilyen régi telefon megkapja a majdnem legújabb rendszert. Bővebb tapasztalat még nincs, mivel nekem is 1,5 órája fut csak a froyo. :)
It’s a kind of magic! :D