Új játékra invitálnék mindenkit. Az iPhone tudjuk, hogy a kreatívok esetében is sokszor kedvelt telefon. Ritka fotóst, rendezőt, szinészt nem iPhone-nal a kezében látni. Ezzel semmi baj. Mindenkinek a saját döntése, milyen telefont használ, éppen ezért lenne érdekes gyüjteni olyan képeket, embereket, ahol mégis androidra esett az illető választása. Android érdekes helyeken, érdekes kezekben.
A sort tulajdonképpen már megnyitottam, amikor a legeslegelső miértemet beküldtem. Ehhez Arnold Schwartzeneggert csatoltam, amint a Magic-el a kezében pózol. Azonban nem írtam le, hogy hogy került az oda, honnan származik a kép, stb.
Így ide is leírnám a szabályokat, hogy ne csak egy kép, vagy egy mondat szülessen:
- Legyen kép, amin látszik a telefon
- Honnan származik a kép? Ki a személy rajta, miért érdekes, hogy androidot használ
- Egyéb hozzáfűzni valók
- Valós legyen, nem érdekelnek fake képek, azaz Steve Jobs keynote és odamontírozott Nexus One, meg hasonlók
Remélem, hogy sikerült felkelteni az érdeklődéseteket. És akkor következzen a kép, ami miatt megfogant a fejemben a gondolat erről a játékról:

A kép Casey Templeton blogbejegyéséből származik. Az érdekessége, hogy egy fényképészről beszélünk, egy igazán kreatív emberről, aki kitalálta, hogy hogyan reklámozza saját magát. Maga a kis doboz, amit készített már megéri, hogy legalább a videót megnézzétek az oldalán.
Casey Templeton a fenti képen megmutatja hogyan készült a kis csomag. És a bal alsó képen ott figyel a telefon. Játék a játékban, milyen telefonról van szó? (A sense ui mindenkinek könnyen felismerhető, így annyit segíthetek, hgoy htc termék) Nem egy szándékosan odahelyezett telefon, de jól látható, s örül minden androidos szíve, amikor ilyeneket láthat.



Hozzászólások
Mindenkitől előre elnézést
Mindenkitől előre elnézést kérek, de megmondom őszintén, h Én nem szoktam lobogtatni a telcsimet. Nem azért mert csúnya, de nem.... és van 1-2 ismerösöm aki ugyan ezen az elven van mint én. Viszont tudok nem 1, de nem is 2 olyan almás tulajt aki , ha tehetné a homlokán hordaná a telcsijét.
Rólam...vagy is a telcsimről biztos, h nem fog tudni fotózni senki, mert Én soha nem rakom ki az asztalra, ha beülök a haverokkal egy éttrembe, vagy akár vásárlás közben, vagy stb... Esetleg hülyén fogom fel ezt az egészet, akkor szoljatok és inkább törlöm a hozzászólásomat. Pedig így még telefonhoz nem ragaszkodtam mint a HERO-hoz
Teljesen egyetértek. Ezért is
Teljesen egyetértek. Ezért is írtam, hogy nehezebb androidot találni. Viszont annál érdekesebb feladat. :-)