Amikor a Desire-rel együtt bemutatta a HTC a Legend-et, akkor egyáltalán nem gondoltam úgy, hogy nekem ez a telefon kellhet. Azt hittem, hogy bumfordi és alig tud valamit.
Aztán láttam ma ezt a videót. Nézzétek meg ti is, utána folytatom.
Mit láttam benne?
A telefon nem hogy egyáltalán nem vastag, de még a Desire-nél is vékonyabb, a Nexus One-nal egyezik meg ez az adata. Formája a Hero-hoz hasonló, ám annál is szebb, ráadásul a kidolgozása erre rádob még egy lapáttal. Mit eggyel, rögtön legalább hárommal, hiszen a ház nagy része egyetlen darab alumínium tömbből van elkészítve, így illesztéseket is csak elvétve találhatunk. A fekete betétek a telefon hátulján ráadásul még elegánsabbá teszik azt. A "harmadik lapát" pedig a trackball helyére kerülő trackpad, ami szintén hasznos is amellett, hogy mutatós. A kijelzőt is dicsérte a videó készítője, azonban a legnagyobb keserűség a készülék bemutatás óta megmaradt hiszen csak 320x480 pixeles, azaz HVGA felbontású a megjelenítő eszköz.
Számomra a másik nagy hibája a telefonnak a gyenge processzor: csak egy 600 Mhz-es órajelen kerregő Qualcomm chipet kapott.
Viszont a két nagy hátránya -a kijelző és a processzor- egyben nagy előnye is számomra a telefonnak, hiszen ezek miatt nem lesz annyira drága, mint mondjuk a Nexus One vagy a még borsosabb árú Desire. Angliában kártyafüggetlenül 115 ezer forint lesz a telefon, viszont egy 7200 forintos havidíjú csomag mellé már kevesebb, mint 600 forintért hozzájuthatnak az albioniak.
Ha itthon ugyanilyen konstrukcióban mondjuk 30 000 forintért adják, akkor már eléggé megfontolandó lesz.
Jó áron ez a telefon bizony Legenda lehet.
Nekem most tetszett meg a telefon.
És Ti hogy vagytok vele?



Hozzászólások
Én már így is a hero-n
Én már így is a hero-n gondolkodtam erősen.
Ez meg -ahogy nézem- beltartalomra majd' ugyanaz (ami már a hero-nál is elégnek tűnt); viszont pont annyival több, mint a hero, amiket én hiányoltam: ledflash (az egyik leghasznosabb nem-telefon-funkció: még biciklizni is szoktam a fényénél), robosztus fémváz (nem kopik le róla a sarkokon a műanyagból készült fém-utánzat - a jelenlegi telefonom egy fél év után úgy nézett ki, mintha madzagra kötve húznám magam után); s nem utolsó sorban nekem a hero design-ja is tetszett, s a legendnél pont abba az irányba finomítottak, hogy megmaradt a hero karaktere, de mégis ütősebb lett. FM rádió. Hangerőszabályzó az oldalán.
Szóval én már csak a legendára várok.
Hero és Legend
Hero és Legend összehasonlítva
http://www.mobilecrunch.com/2010/02/16/i-am-legend-how-the-htc-legend-st...
Egy dolog ami miatt
Egy dolog ami miatt kesereghetek, h van bebnne vaku. Most 528 vagy 600 az szerintem semmit nem jelent. Szerintem sem lassú a HERO 528-al ...esetleg 1600 lenne, akkor már gondolkodóvá tenne, de így.....
Szerintem meg a HERO fehérben igen is szép! :D
Nekem valószínűleg ez lesz a
Nekem valószínűleg ez lesz a következő telefonom. Szerintem a 600-as proci egyáltalán nem gyenge, a Hero is süvít 528-on. A kijelző felbontás tényleg nem a legjobb, a mostani telefonoménál is rosszabb, de AMOLED, és erre a felbontásra van optimalizálva a legtöbb program. Nagyon jó cucc, nyáron, vagy karácsony környékén beruházok egyre.