MojAndroid
(x) hirdetés

Nemrég vettem egy HTC Magicet. Elég nagy ugrás egy Nokia E51-ről, de mindenáron érintőképernyőset akartam, amivel jól lehet mindenféle netes műveleteket végezni, tehát gyakorlatilag bármikor tudok online kommunikálni.

Nem sok lehetőség volt, Windows Mobile-ost nem akartam, attól valamiért zsigerileg irtózom. Lehetett volna még az iPhone, de kicsit nagynak találom, másrészt csak a Trémobilnál kapható normális áron, én meg nem náluk vagyok, feltörni meg nem akarnám.
Így maradt valami Androidos vagy a Palm Pre. Ez utóbbiról olvasott tesztek nem voltak meggyőzőek, főleg a készülék minőségét illetően. Marad hát az Android.
Bevallom, nem vagyok Linuxos és nem is lelkesített, még 12 éve Unixoztam kicsit, de csak felületesen. Sokkal többet használtam Macintosht és annak az interface és kezelhetősége nagyon jó szerintem, az iPhone is ezt valósította meg – de tudj'isten miért, nem fogott meg az iPhone.

Nézegettem a neten az Androidos cuccokat, először az Acer Liquid A1 érdekelt, igazából túl sokat nem tudtam róla, aztán jöttek a HTC-k, pár magyar mobilos oldalon tesztelték, és gyakorlatilag csupa jót írtak róla, olyan tulajdonságokkal, ami nekem fontos. Először egy Hero-t akartam venni, a Pannonnál mindenféle kedvezményekkel 92e-ért kaptam volna meg, de zavart, hogy hűségnyilatkozat kell, meg hogy az csak Pannonos, én meg kénytelen vagyok néha másikat is használni. És picit még drágának találtam.

Aztán nézegettem a Vaterán eladókat, nem ragaszkodtam az újhoz, ott már voltak 80e-körül Magic-ek is, csináltam magamnak kis összehasonlítást a Magic és Hero közt, de igazából nem találtam sok eltérést, viszont a Magic formája valamivel szebb és használhatóbb szerintem.
Megkérdeztem egy barátomat, akiről tudtam, hogy Andoridos készüléke van, mi a véleménye, és mit tesz isten, épp eladni készült a Magic-jét, így hamar megegyeztünk, olyan áron, mint amennyiért 2 éve az E51-est vettem.

Elég nagy váltás ez egy hagyományos, Symbianos Nokiáról egy érintőképernyős Androidra. Kicsit aggódtam is, mennyire lesz kézreálló a használata, de nagyon jó az interface, könnyen meg tudtam barátkozni vele, eléggé magától értetődő.
Nagyon látványos volt, ahogy azonnal szinkronizált a Gmaillel a készülék, persze azzal hosszú órákat szívtam, mire a Nokiából a kontaktlistámat sikerült exportálnom a Gmailbe, és még utána is jó sokáig kellett kézzel szerkesztgetnem, de nagyon jó, hogy most minden megvan és használhatóbb formában.

Borzasztóan tetszik a rugalmassága és testreszabhatósága – szerintem ez egyedülálló a piacon, és ez is fontos szempont. Ráadásul úgy is, hogy közben nem kell nagyon belematatnom a lelkébe, ami túl sok időt elvenne és kicsit rizikós is lehetne.
 

Azért voltak és vannak bosszúságok is. Egyrészt az érintőképernyőt néha nem érzem elég megbízhatónak, én határozottan úgy érzem, rátapiztam a megfelelő helyre, mégse reagál, és ha csak annyit változtatok, hogy az ujjam kicsit elfordítom, már reagál. Sose értem, mitől lesz egyszer jó, egyszer nem.
A virtuális érintőbillentyűzettel is küzdenem kell néha. Használható, de egyrészt nagyságrenddel több hibát követek el gépelés közben, mint a hagyományos billentyűzetenk, másrészt az ékezetek nagyon körülményesek. Ha lenne magyar T9…
Az is furcsa volt, hogy mennyire tényleg állandóan online a készülék. Az ismerőseim gyakran azt hitték, a Gmail előtt csücsülök és azonnal tudok chatelni. Pedig ha mondjuk vezettem, vagy éppen olyan helyzetben voltam, hogy nem tudtam használni, nem értették, miért nem válaszolok, pedig online vagyok…
Viszont másrészt jó is ez, mert sokszor kell online információk alapján valamit reagálnom.
Egy dologra még nem jöttem rá ezzel kapcsolatban, hogyan tudok több Gmail fiókot kezelni, mivel van vagy 5-6 különböző, más-más célokra.

Jut eszembe, mikor először párosítottam az autós kihangosítóval, nagyon sokáig elmolyolt vele, a Nokia sokkal hamarabb rátalált és párosodott vele. :)

Még vásárlás előtt elkezdtem nézni a fórumokat, és rögtön kicsit meg is riadtam, mi ez a rootolás, downgradelés, backup, ROM flash és így tovább, ráadásul azt láttam, hogy akik ilyet használnak, azok küzdenek is vele rendesen, egyszer ez nem megy, egyszer az, melyik ROM verziót tegyék fel, stb.

Nem értem azóta se. Azon kívül, hogy jó érzés buherálni néha, mi értelme van ennyi macerának?

Az alap Android a gyári applikációkkal tényleg elég közepes, de rengeteg widget és applikáció van, amivel fel lehet javítani, ezt már megtanították a fórumon.
Én feltettem már tucatnyit, melyek kiválóan működnek, sok új és feljavított funkcióval. Miért kell még ilyen körülményes és nem rizikómentes változtatásokat végezni a telefonon? Milyen fontos és szükséges többletfunkciót biztosít ez a rootolásos-ROM cserés eljárás, ami nem aránylag kis fontosságú esztétikai változás, hanem valóban hasznos és az eredeti rendszerben nem elérhető, és közben marad olyan stabil is, hogy megérje?

Egyelőre erre nem kaptam igazán meggyőző választ… mondom ezt annak ellenére, hogy valaha informatikus voltam (még vagy 20 éve), és néhány előző telefonomat picit én is "hekkeltem", ha muszáj volt… de csak olyankor, ha egy-egy konkrét dolog más módon nem volt elérhető. De hogy az egész oprendszert lecseréljem egy olyanra, ami bizonytalanabbnak tűnik?

Csak egy idézet, én foglalkozom szoftverekkel a munkám során, igaz, nem ilyennel, de nekem ez riasztónak tűnik, pláne, ha valaki tényleg nem műszaki, még nekem is a fele kínai:

Írta, hogy 32B -je van, és Model ID incorrect hibát kap a sappimg.nbh flashelésekor.

Az SDK -t próbáld meg felrakni, letöltöd innnen a windowsos zipet, ha azt használsz.Kicsomagolod valahova, aztán az SDK setupot elindítod. Lehet, hogy problémázik a https prtokoll miatt, ezesetben settings->force https:// …sources to be fetched using http:// pipa. Save and apply. Utána available packages -re katt,  jobboldalról USB driver package kiválaszt, install selected. Telefont rádug szgépre, eszközkezelőben megkeresed az android phone -t megmutatod neki hol találja a drivert, letöltöd a fastboot -ot és megpróbálod újra a cyanogenmodwikin leírtakat. Vagy goldcardot csinálsz….

Én ezeket láttam javasolni a model id incorrect -re xda -n.

(x) hirdetés
2010.01.02.

+