Skip to Content

A megvalósult álom (Miért a G1?)

Ahogy lipilee írja: "A Dream tehát az árérzékeny geek telefonja". Mivel ezekben a hitelekkel súlyosbított válságos helyzetben eléggé árérzékeny (magyarul csóró) vagyok, így a legolcsóbb androidos telefont választottam, ráadásul sikerült beszereznem egy alig használtat 55 000 forintért. A készülék rögtön CyanogenMod-al érkezett, úgyhogy nem tudom, miben más ez mint az eredeti. Az, hogy nem windowsos készüléket veszek, már elég régi döntés volt. Nagyon ritkán, csak szükségből használok Windows-t, azt is csak virtuális gépen, miért pont a telefonom legyen windows-os? Az iPhone-ra eléggé rá voltam izgulva, de szerencsére nem volt rá pénzem, így kimaradtam ebből a börtönudvaron sétálós hype-ból. Ami még a Dream mellett szólt, hogy van benne billentyűzet, néha jól is jön, mert még nem szoktam meg a képernyőn gépelést. Eddig otthon mindig vitatkoztunk az asszonnyal, hogy ki használja esténként a laptopot. Mióta a telefon megvan, ez nem kérdés. Ráadásul a reggeli ülőtevékenységek közben el tudom olvasni a leveleimet, ami nagy életminőségbeli javulást eredményezett nálam. Nagy hátránya a telefonnak, hogy egy nap alatt lemerül, de mondjuk egész napos folyamatos használat mellett ez nem is csoda. Másik problémám, hogy a mod miatt nincs benne PDF-olvasó. Összefoglalva: nagyon meg vagyok elégedve, a legnagyobb problémám, hogy mostanában kevesebbet alszom.

Hozzászólások

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

- "a reggeli ülőtevékenységek

- "a reggeli ülőtevékenységek közben el tudom olvasni a leveleimet, ami nagy életminőségbeli javulást eredményezett nálam"
:D S még hányan lehetünk ezzel így? Speciel én RSS táplálkozással egészítem ki eme nemes tevékenységet.

- "nagyon meg vagyok elégedve, a legnagyobb problémám, hogy mostanában kevesebbet alszom"
;) Igen, ez így, hogy írod, nekem is feltűnt. Eddig azt hittem, hogy az akaratlan Android hype szerves részével járó mellékhatás az oka, de mint kiderült úgy mindent összevetve, beleszerettem egy újabb kütyübe, annak lelkébe, testébe, hibáival együtt elfogadtam, de tán feleségül nem veszem. ;) Ez jelen esetben a Hero, de tartok tőle, hogy a Moto Droid is az esélyesek listájára kerül... Majd kiderül.

Közben kiderült, hogy azért

Közben kiderült, hogy azért merűl le olyan gyorsan, mert állandóan be volt kapcsolva a wifi. Úgyhogy mostanában csak akkor kapcsolom be, amikor tényleg kell. Így több napot is kibír.

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.